Képviselőházi napló, 1892. XIII. kötet • 1893. szeptember 25–november 6.
Ülésnapok - 1892-234
150 23 *- »rszúgos ülés 1898 bal felöl.) A situatio teljes ismerete nélkül, legalább ez az én nézetem, ellenzéki padokról is helytelen dolog a kérdést a maga egészében felölelni, és arra vonatkozólag esetleg valamely könnyelmű nyilatkozatot kiszal asztam*. T. képviselőház! Az igen t. ministerelnök úr, gondolom, máit csütörtökön, mindjárt a vita első napján mondott beszédében, a mely nem közönséges szónoki művészettel volt megalkotva, igen sok kérdésen genialis könnyedséggel átsiklott. Más felől pedig olyan részletekbe bocsátkozott bele, a melyekbe, felfogásom szerint, jobb lett volna be nem bocsátkozni, vagy ha már belebocsátkozott, jobb lett volna, hogy úgy fejezzem ki magamat, egy kissé erősebb diplomatiai begombolkozottsággal élni. így például, hogy csak egyet említsek, a nemzetiségi agitatiok és bajok orvoslási módjai között a t, ministerelnök úr az állami administratio behozatalát is megemlíté, s erre nézve szórói-szóra, ezeket monda: »lgen fontos eszközünk a nemzetiségi politika helyes megoldásánál az, hogy szigorú felügyeletet gyakoroljunk azon tényezők felett, a melyek erre közvetlen befolyással birnak, legyenek azok egyházi, vagy tanférfiak, vagy legyenek az administratio közegei, a mire vonatkozólag ép az administrationalis reform alkalmával fogjuk állami közegek alkalmazását javaslatba hozni, hogy egész biztossággal érvényesíthessük a magyar állam érdekeit.« E szavak után, t. ház, ez áll: »Élénk helyeslés jobb felől. Mozgás a szélsőbalon«. Nem illik ugyan az embernek saját személyével foglalkozni, különösen akkor, mikor az a személyiség, egy rendkívül parányi pontocska: azonban legyen szabad figyelmeztetnem a t. ház azon tagjait, a kik talán már elfelejtették, hogy én ezeken a padokon ültem, mikor az állami közigazgatás hívének vallottam magamat, azon a híres obstructionalis nyáron, mikor egész augusztus közepéig itt izzadtunk. Mint az állami közigazgatás hívének van tehát nekem egy pár szavam a kérdéshez. (Halljuk! Sálijuk!) A t. ministerelnök úr, bocsánatot kérek, nagy tévedésben méltóztatik lenni. Mi nem azért akarunk állami administratiot, s azt hiszem, hogy az állami administratio behozatalának barátai közül a többség mellettem van, hogy ezzel a nemzetiségeket megfékezzük. Nem állította ugyan ezt a t. ministerelnök úr egészen: de ilyen forma lógott ki a beszédéből. Mi csak azért akartunk és akarunk állami administratiot, egyedül és csupán azért, hogy Magyarországon jó közigazgatás legyen. Azt csak az izgatók által félrevezetett oláh vagy mondjuk román közvélemény, talán tótok, s nem tu dom a szászok egj része képzelte és a Tribuna október 9-én, hétfőn. harsogta szerte a világba, hogy mi azért akarnánk állami administratiot csinálni, hogy kinevezett „közegeinkkel nyakára ülhessünk a nemzetiségeknek. Ezt tenni egyetlen egy magyar embernek sincs legtávolabbról sem szándékában. (Ügy van! a szélső laloldahn.) A t. ministerelnök úrnak nem volt igaza, midőn azt mondotta, gondolom, noránszky Nándor képviselő úrnak, avagy a szomszéd párt, nem tudom, melyik t. szónokának, hogy mi, az ellenzék, felültünk az oláh sajtónak. Nem mi ültünk fel, hanem a ministerelnök úr ült fel. (Igaz! Úgy van! a szélső báloldalon.) Ha valakinek érdekében áll óhajtani, hogy az állami administratio minél-előbb létesüljön Magyarországon, azok csupán e nemzetiségek lehetnek, (Úgy van! a szélső baloldalon.) hiszen az országnak azon elhagyatott hegyes vidékein, a hol ezek a nemzetiségek laknak, van épen a legiosszabb administratio egész Magyarországon. (Igaz! Úgy van! a szélső baloldalon.) Az a nemzetiségi nép szenved leginkább a legtöbb esetben az önmaguk által választott, de nagyon gyenge quaíificatioval és igen sok esetben — nem akarom őket sérteni — de egyébként is gyenge tisztviselőknek nyúzásaitól, ámításaitól, kellemetlenségeitől, basáskodásaitól. (Úgy van! a szélső baloldalon.) És azért ismétlem, hangsúlyozni kívánom, és nem bánom, ha ez messze ki is hallatszik a parlamenten kívül: hogy, ha valaki a nemzetiségek érdekeit igazán a szivén viseli, ha valaki, legyen román, vagy szász agitátor, vagy vezér, vagy nevezzék őt bárminek, az ő nemzetiségének, az ő fajának érdekeit igazán híven és becsülettel akarja szolgálni, az a nemzetiségeket csak abban az irányban világosíthatja fel, és ha valaki óhajthatja, hogy az állami administratio Magyarországon minél-előbb életbelépjen, ha lehet, inkább ma, mint holnap, akkor ezek a nemzetiségek lehetnek. Pénteken Horánszky Nándor t. képviselőtársam és barátom azt monda, hogy Borossebesen az egész magyar nemzetet megdorgálták, hogy a kormánynak nem volt más czélja, mint kétértelműnek lenni. Erre a t. ministerelnök úr szokása ellenére méltóztatott közbeszólani: »Ez az ámítás!« A mire aztán Horánszky Nándor azt válaszolta: » Megengedem, hogy a ministerelnök úr ezt ámításnak gondolja, el is viselem, hogy ennek kapcsán ámítónak nevez.« Erre ismét Horváth Gyula képviselő úr szólt közbe: »Egy tehát már van.« No és ebből kifejlődött egy igen szellemes, közbeszólásokkal vívott kis parlamenti Scharmüfzli, a melyben tagadhatatlanul ügyesen lövöldöztek minden oldalról. Ennek pedig a vége az lett, hogy kitűnt, hogy van két ámító is; de több még nem jutott. Nem akarok az ezen szellemes közbeszólásokkal kit-
