Képviselőházi napló, 1892. XII. kötet • 1893. április 26–május 30.

Ülésnapok - 1892-208

*». omágos «lés 1898. április 28.án, péntekem* 37 államellenes tendentiakat szabadon űzhessék, nem fognák igénybe venni, úgy, hogy ez által csak pár ezer forint lenne a különbség, de ha 1—2 százezer frtra lenne is, ez csak nem olyan nagy összeg, hogy azért ezen pénzügyi kérdést olyan valami nagy kérdéssé kellene tenni, mint a hogyan a kultuszminister úr tette. Mert igazán tiszta lélekkel és meggyőződéssel kérdem a t. minister urat: vájjon megfelel-e a?, igazi államférfiúi böleseségnek és a magasabb állami raison-nak az, hogy egy pár ezer, vagy mindjárt egy-két százezer forint megkíméléseért lemondjunk a nemzetiségi izgatás és államellenes tendentiák ágyainak hathatós ellenőrzése és ellensúlyozásáról? (Helyeslés a bal- és szélső bal0'dalon.) Pedig a t. minister úr módosítása ezen eredményhez fogna vezetni, és ha 300 forintos minimum mellett a legsúlyosabb és legfő'ib érvül azt hozza fel, hogy tulajdonképen az által indirecte az államosításnak egy módja eszközöltetnék, — akkor ezen argumentummal a saját javaslatával s ezen javaslatnak a közoktatási bizottság részéről bizonyára az ő hozzájárulásával megállapított indokolásával jön ellentétbe. (Helyeslés a baloldalon.) Mert az elvi alap tekintetéből ez irányban nincs semmi különbség a három és 400 forintos minimum megállapítása között, nem ugyanazon elv érvényesül-e a 400, mint a EOO forintos minimum mellett? A 300 frtos minimum mellett mindenütt ott, a hol az állam a felekezeti, vagy községi iskolákat bizonyos összeggel segélyezi, ennek fejében a nagyobb befolyást a törvényjavaslat értelmében is igénybe veheti, sőt kell is, hogy igénybe vegye; épen úgy igénybe veheti mindenütt, ha 400 írt minimum állapíttatik meg, a hol a 400 frt kiegészítése végett kell az államnak segélylyel hozzájárulnia. Elvileg tehát különbség nincs. De annál inkább van gyakorlatilag, s ez épen a másik okom arra, hogy a 400 frt minimum mellett teljes erőmmel küzdjek; mert ebben gyakorlatilag igen nagy, messzeható különbség mutatkozik a magyar állameszme javára, t. i. az, hogy a háromszáz forintos minimum mellett körülbelül csak 5000, míg a 400 frtos minimum mellett mintegy 9 —10 ezer iskolával szemben gyakorolhatja a minister úr a magyar állam érdekében azon befolyást, melyet a tanítók alkalmazására s a fegyelmi jog gyakorlására nézve ezen törvényjavaslat és a meglevő törvények neki biztosítanak. Hát attól fél a t. minister úr, hogy több ily iskolával szemben gyakorolhatja ezt az állami ellenőrzést? Hiszen azok után. a miket itt a 1. ház különböző padjairól különböző felekezetekhez tartozó képviselők ajkairól, sőt katholikus pap képviselő ajkáról is hallottunk, ez irányban akadály nincs. Ezért magasabb állami szempontoknak mindnyájan készséggel meghódolunk. Ne iparkodjék tehát a t. minister úr e részben saját befolyását szűkebbre szabni, hanem, mikor a törvényhozás tényezői mind készséggel jönnek elejébe, állam érdekében ezt az áldozatot meghozni készek, fogadja el ezt kész örömmel, mint a magyar kultúra hivatott képviselője. Ejtse el tehát tarthatatlan álláspontját e részben, és kérdezze meg saját pártja számos tagját, de bizalmasan, akkor meg fogják mondani őszintén, hogy sokkal szívesebben szavaznák meg a 400 frtos minimumot az egész vonalon, mint akár a törvényjavaslat 300 frtos minimumát, még pedig akár azon módosításokkal értve is, melyeket a t. minister úr tegnapelőtt kilátásba helyezni méltóztatott. És a pénzügyi szempontok a 400 forint minimum megállapítására oly döntő súlylyal már csak azért sem bírhatnak, mert még a törvényjavaslattal szemben is a pénzügyi bizottság számításához képest legfeljebb 7—8 százezer forint közt levő évi különbözetet fogna ez eredményezni, szemben a 300 frt minimum megállapításával. No már, t. ház, ha a tisztviselők fizetését is, ámbár megengedem, szintén nem egészen kielégítő mértékig, de körülbelül ennyi összeggel felemelhettük, szemben azzal, a mit az erre vonatkozó törvényjavaslat kontemplált, akkor talán a néptanítók fizetésének javításához is járulhatunk ennyivel, annál is inkább, mert a t. minister úr módosítása s a 400 frt minimum pénzügyi eredménye közt már ez a dífferentia sem létezik ; létezik néhány ezer, vagy a legmeszszebb menő határt véve is fel, egy-két százezer forint évi kiadási különbözet. Hozzájárul ehhez, hogy ez a teher nem is egyszerre fog az állambadget terhére rovatni, mert először i& három év van kiszabva a törvényjavaslatban a megvalósítás idejére, másodszor 5000 néptanító közül, a kiknek 300 forintjuk sincs, 3000 nem qualifikált tanító, már pedig azt hiszem, nem képzeli a minister úr, hogy annyi qualifikált néptanítóval rendelkezünk már, hogy ezen 3000 nek a helyébe egyszerre képes lesz átmenet és fokozat nélkül csupa qualifikált tanítót helyezni, hogy tehát ezen 3000 iskolával szemben az államsegély rögtön életbe lép, mert hiszen tudvalevőleg azt csak qualifikált tanítóknak lehet kiszolgáltatni. Ezért igazán magam is kénytelen vagyok csatlakozni azokhoz, a kik csodálkoznak a t. minister úr azon eljárásán, hogy ezen magában kisszerű pénzügyi kérdéshez ép ő, a ki a magyar kultúra érdekeinek minden körülmények közt feltétlen érvényesülését kell, hogy képviselje, tár-