Képviselőházi napló, 1892. XII. kötet • 1893. április 26–május 30.
Ülésnapok - 1892-208
208. orsíágos ülés W», április 88-áiu pénteken, gj jóságával leginkább van hivatva a kultusztárcza képviselésére. De ezen általános véleménynyel szemben lesújtóbban, megdöbbentőbben semmi a világon nem hatott Magyarország közvéleményére, a müveit társadalomra, a közoktatás iránt csak legkevésbbé is érdeklődő közönségre, mint a közoktatásügyi minister úr ama nyilatkozata, melyet ezen törvényjavaslatnál saját pártja klubbjában pártja előtt tett, hogy azon esetre, ha a párt kész a 400 forint minimumot magszavazui, ő abból saját tárezájára nézve levonja a com sequentiát. (Úgy van! bal felől) Meglepő ez, t. ház azért, mert akkor, a midőn a tanítói kar a jubiláris ünnepély alkalmával a uiinister úrnál járt, u minister úr ezen tanítói karnak többek közt a következőket mondotta : »Ideális emelkedettség a kötelesség telje • sítésében és lelkesedés az ügyért: ezek azok a hatalmas fegyverek, a melyeknek használatával a néptanítói kar biztosan diadalra juttatja azon ezélt, mely mindnyájunknak egyaránt dédelgetett gyermeke, — a magyar nemzeti kultúra felvirágoztatását.« A t. kultuszminister úr tehát a magyar nemzeti kultúra felvirágoztatását a magyar néptanítói kartól várja Magyarországon épen úgy. mint mindenki. (Halljuk! Halljuk!) Néki, a ki ennek a tárczának képviselője, a ki a közoktatásügyi kormányzat élén állva, leginkább tudja, hogy mily feladatot teljesít a magyar tanítói kar, a ki oly elismerő bizonyítványt állít ki ennek a tanítói karnak, s aki ideális lelkének megnyilatkozásával akkor oly melegen hatotta át a tanítók sorsa iránt érdeklődő egész nemzeti közvéleményt, most ridegen, egész siváran, mondhatnám megdöbbentőleg és lesújtólag tárczáját kötni ahhoz nem lehet, hogy a magyar néptanitóknak 300 forintnál magasabb fizetési minimum ne adassék. Őszintén megvallom, t. ház, teljesen osztozom Bánó József t. képviselőtársam azon véleményében, hogy ez a kijelentés a t. minister Úr részéről magának a pártnak összetartására czélzott, a mely párt ennél a kérdésnél bomlófélben volt már, mert a nemzeti közszellem és közérzület követelése egész erejével behatolt e kérdésnél a kormánypártba is, tehát a minister úrnak kellett nyilatkozatával odahatnia, hogy a kormánypártot a 300 forint minimum mellett is összetartsa és leszavaztassa azok törekvését, a kik a magyar kultúra felvirágoztatására hivatott néptanítók tisztességes esistentiáját törvényhozás útján kívánják biztosítani. Azonban, t. ház, ez az enyv, melyet a t. minister úr a kormánypárt összekötésére alkalmazni kívánt, egyáltalán sehol a világon nem volna helyes, és nem keltene megnyugvást, de legkevésbbé kelthet lelkesülést Magyarország kultuszministerével szemben az, ha ő ezen öszszetartó enyvet, a magyar néptanítók csontjából és húsából akarja kivonatolni. (Élénk derültség és tetszés a szélső baloldalon.) Azt mondja a t. minister úr, s ezt mint nagyon jellemzőt ajánlom a t. ház figyelmébe, hogy neki fáj legjobban az;, hogy nem mehet el a tanítók existentiájának biztosításánál legalább a 400 forint minimumig, de nem teheti ezt, mert ha tenné, ezáltal az államháztartás egyensúlyát zavarná meg, s egyáltalán a mai pénzügyi helyzet kárára hozna létre oly alkotást, melyet Magyarország pénzügyi helyzete meg nem bir. Ha ez állana t. ház, akkor, én nem hiszem, hogy volna itt ezen az oldalon bárki, a ki a t. minister úr mellett sorompóba ne lépne, mert a legnyomorúságosabb helyzetben levő tanítónak is áldoznia kell azért, hogy Magyarország pénzügyi helyzete semmi koczkázatnak ki ne tétessék. (Az elnöki széket gr, Andrássy Tivadar alelnök foglalja el.) De azt kérdezem a t. minister úrtól : itt volt-e akkor, mikor a felhatalmazási törvény tárgyalásánál a pénzügy minister úr megnyilatkozott ? Hallotta e, hogy a t. pénzügy minister úr akkor mit mondott? Gondolom Horánszky Nándor t. képviselőtársam beszédérc válaszolva következőleg nyilatkozott az állam pénzügyi helyzetéről: (olvassa) »Az igen t. ellenzék most készséggel jönne ide át, hogy az általa a múltban betegnek hirdetett ország kormányzatának élére álljon. Természetes, mert, — úgymond a minister ár, — most már az államkincstár meg van töltve, tehát a megtöltött államkincstár mellett most már az ellenzék is képes volna helyesebben és jobban kormányozni.* A t. pénzügyiniiiister úr tehát azt mondja, hogy az államkincstar meg van töltve, s ezzel szinte kérkedik itt az ország színe előtt, (Igaz! Úgy van! a szélső baloldalon-) és ezt fegyverííl használja az ellenzékkel szemben, s úgy tünteti ezt fel, hogy ez a mai kormányzat eredménye, mely ei'edménynyel szemben még csak azt sem engedi meg a t. pénzügyminister úr, hogy ez nem egy nagy pénzügyi genialitás érdeme, hanem azon adóprésé, a melyet ő egész szerencsével és ügyes kézzel alkalmaz. (Igaz! Úgy van! a szélső baloldalon.) Ugyan, t. ház, mikor a pénzügyminister úr az egész ország előtt konstatálja, hogy az államkincstár meg van töltve, ugyanakkor, mikor e megtöltött államkincstárból Magyarország minden hivatalnokának jut morzsalék arra, hogy a különben az egész országban igazán nyomorúságos hivatalnoki existentia valamiképen javíttassák, egyedül a magyarországi tanítói kar legyen az, a melynek ebből a megtöltött államkincstárból semmi morzsalék ne jusson ? (Tetszés a szélső baloldalon.) Én ezt igazán szégyenletes állapotnak tartanám az országra