Képviselőházi napló, 1892. XII. kötet • 1893. április 26–május 30.

Ülésnapok - 1892-208

• i108, wsíágofs ilés 1SU8, április IH-in, péntekit és másrészről az az emelkedett hangulat, mely a tegnapi és tegnapelőtti nyilatkozatokban itt (a haloldalra mutat.) nyilvánult; az a felébresztése a nemzet önérzetének s kimutatása annak, hogy mi kell a nemzetnek és mi az ő legszentebb, legmagasabb ezélja s azon nagyszerű, elragadó szónoklatok, melyek az argumentumok súlyával és özönével állottak elő: kimutatták azt, hogy melyik a legmagasztosabb és melyik a legszentebb czél, mely felé a nemzetnek közelednie kell, és melyet elő kell mozdítania. Ez, a mennyire leverő ott, (a jobbóldalra mutat.) annyira felemelő itt, (a haloldalra mutat. Igaz.' Űgy van! baloldalon.) s ha én felszólalak, teszem ezt csupán azért, hogy e dicsőséges harczban részemet én is ki akarom venni, (Helyeslés a haloldalon.) és teszem azért, mert a közoktatás ügyi költségvetés tárgyalása alkalmával kijelentet'em a ház előtt, hogy valahányszor a népnevelésről lesz szó, addig, mig én képviselő vagyok, és bírom erőmet testileg és lelkileg: mindannyiszor fel fogok szólalni ezen kérdésben. (Élénk éljenzés hal felől.) Mert meggyőződésem az, t. ház, hogy nincs szentebb, mint ez, (Úgy van! bal felöl.) és hogy a magyar politikának quintessentiája az, hogy helyes és jó alapra fektesse a népnevelést, (Igaz! Űgy van! hal felöl.) és hogy nincsen oly alkalom és oly idő, a mely időben ebben a dologban ne kelljen elolvadást tenni. Bár tettük volna ezt már 25 évvel ezelőtt, 25 év alatt, és kívánom, hogy tegyük még ezentúl is. Hát, t. képviselőház, inie itt van az alkalom, és azért meg fogják engedni, hogy én is néhány rövid szót mondhassak ezen ügyben. (Halljuk! Halljuk!) Azt hiszem, mindenki egy véleményen van velem, ha azt mondom, hogy a képviselőház asztalán alig volt fontosabb törvényjavaslat ennél. És azért köszönetet kell szavaznom a t. közoktatásügyi minister urnak, hogy végre-valahára alkalmat adott a törvényhozásnak, hogy egy igen fontos ügyben döntsön. De midőn köszönetet mondok neki, egyszersmind legyen szabad, mielőtt a tárgy velejére áttérnék, az ő személyével is foglalkoznom. Tegnap is voltak már, és részben tegnapelőtt is voltak felszólalások, t. i. azon hírre vonatkozólag, hogy a t. minister úr ezen törvényjavaslat hoz kötötte a tárezáját. Én azt gondoltam, t. képviselőház, hogy a minister úr tegnapelőtti nyilatkozata e részben világosságot. fog terjeszteni, és talán meg fogja czáfolni, vagy legalább módosítani fogja ezen hirt; de fájdalom, csalódtam, t. képviselőház, mert hiszen a minister úrnak tegnapelőtti nyilatkozata még megerősítette azt, a miben én legalább kételkedtem. Igaz, hogy az, ha valaki mint tárczaminister, a bizalmi kérdést felveti, ez egy pártban, a mely- I nek oly nagy cohaesiója niueseO, mindig igeíl alkalmatos szer szokott lenni a pártnak az összetartására. Meglehet, hogy ez a szer most is igen jónak fog bizonyulni ott azon pártbau. Hiszen 18 év óta ez igen jónak bizonyult ott mindenkor; de hogy vájjon a hazára nézve jónak fog e bizonyulni, az megint más kérdés. Nekem régen van szerencsém a t. minister urat ismerni; hiszen szomszéd megyéknek vagyunk fiai és Sáros megyében a megyénkben hosszú ideig mint főispán működött a t. minister úr; de megvallom, én valódi tisztelettel és az ő tehetségei iránt valódi elismeréssel azóta adózom, a mióta tagja vagyok a közoktatásügyi bizottságnak. Épen azért, mikor ezt a hirt olvastam, ezt lehetetlenségnek tartottam; mert hiszen repugnal a minister úrnak minden gondolkodásával és minden törekvéseivel és a haza iránt érzett minden érzelmeivel. Nekem nincs jogom a t. minister árnak privát ügyeibe beleavatkoznom; mindenki tehet a maga személyével, a mit akar; de bocsánatot kérek, ha azt vagyok kénytelen kinyilatkoztatni, hogy szerencsétlenebb alkalommal nem lehetett volna a tárczakérdést felvetni, mint épen most, (Élénk helyeslés bal felöl.) mert vagy megmarad az a törvényjavaslat úgy, a hogy előttünk fekszik, a mint fájdalom, már azt kell hinnem, mert hiszen a szereknek legdrasticusabbja lett felhasználva, és akkor példátlan szükkeblííséget mutatott a t. közoktatási minister úr azon ügy iránt, melyet neki kellene leginkább ápolnia, t. i, a tanítók jövendő existentiájának kérdése iránt, vagy pedig meg lesz változtatva ez a törvényjavaslat, és akkor a minister iír ebből le fogja vonni a következtetést. No hát akkor szintén előáll az az eset, hogy Magyarország közoktatási ministere mintegy minuendo licitálni fog a néptanítók fizetésére. (Űgy van! Úgy van! bal felől.) a minél én, azt lehet mondani, szerencsétlenebb bukást nem is képzelhetek. Hát t. minister úr! Hifz még tán itt volna az ideje, hogy ezen változtassunk; egy nyilt, férfias nyilatkozat senkit kisebbítem nem fog. (Úgy van! Úgy van! a bal- és széhöbalon.) Mert hisz méltóztassék azt tekinteni, a mit a latin e szavakkal mond: »fortior est qai se, quam qui fortissima moenia vincit« és olyan férfiúnak, mint a t. minister úr igy sem győznie, sem buknia nem volna szabad (Élénk helyeslés a balés szélső baloldalon.) A mi magát a törvényjavaslatot illeti, elismerem azt, hogy annak tendentiája igen szép és nemes, midőn egy részről azt mondja, hogy nem akar az iskolák jellege között különbséget tenni, nem akar a felekezetek között különbsége''