Képviselőházi napló, 1892. XII. kötet • 1893. április 26–május 30.

Ülésnapok - 1892-207

40 ISI. •magos Mé» I8ML április Üf.én, titWrttRti*. lyes sorrendet és egymásutánt, pár szóval rátérek arra a törvényjavaslatra, melyet tegnap a ház nagy tetszése közt a t. belügyminister úr itt benyújtott. Én voltam az, a ki három évvel ezelőtt e házban legelőször kijelentettem, hogyha a felekezetek között egy tapintatlan rendelet által felvetett viszályt és egyenetlenséget, mely a nemzeti erőt és egységet bénítja meg, el lehet azzal hárítani, hogy a t. minister úr átveszi a felekezetek kezéből az anyakönyveket, és átadja állami hivatalnokok kezébe, akkor én ehhez szi vesén hozzájárulok. Nem felekezeti sérelmet Iá tok ebben, és előre kijelentem, hogyha fogom valaha kritizálni ezt a javaslatot, politikai czélszerűség szempontjából fogom csak kritizálni. (Helyeslés bal felől.) Ha az állam lát benne nemzeti czélt — én is látok egy keveset, — hogy a felekezetek és nemzetiségek kezéből az anyakönyvek vezetéséi átveszi, azt helyes reformnak tartom. De bocsásson meg a t. minister úr és a t. kormány, ez a reform értékében, erkölcsi kihatásában, eredményében csak még sem hasonlítható össze a tanügy felkarolásával és a néptanítók helyzetének javításával. Méltóztassék azt a 800.000 frtot odaadni a tanítók helyzetének javítására, és sokkal nagyobb hasznot tett a magyar kultúrának sokkal többet tett a nemzet megerősödésére, mint a matrikák állami vezetésével, (ügy van! ügy van! bal felöl.) De mi a matrikák vezetését nem abból a szempontból nézzük, mint a t. túloldal. Ott okvetetlenül szükséges e kérdés mellett állást foglalni, mert hisz az új kabinet alakulásának egész erkölcsi bázisa a matrikára vezethető vissza és az egyházi reformokra, (ügy van! bal felől.) Mi uraim, nem ürügyet akarunk e törvényjavaslatban keresni, hanem meg akarjuk azt az állam szükségeinek szempontjából mérni. Mert bármennyire iparkodnak is a kabinetválságnak öszszes ürügyét a metrikákra és a felekezeti re formokra visszavinni, mi nem tudunk meggyőződni arról, hogy ott csakugyan oly személyes okok is nem jártak közbe, melyek az elvi magaslatról az egész kabinetválságot kicsinyes niveaura sülyesztik alá. De mindenesetre igaz, hogy a benyújtott törvényjavaslat nem érhet fel az iskolák terén elért javításokkal és eredményekkel, és e szempontból bírálom én a törvényjavaslatot. Mert nincs Európában egyetlen egy modern állam, mely lázas sietséggel fejlesztett hadügye mellett parallel ne fejlesztené egyúttal a közoktatás ügyét is. (Úgy van! Úgy van! bal felől.) Tessék átnézni a kontinens nagyobb kultur államainak hadügyi költségvetését és közoktatási költségvetését. A nagy nemzetek átérzik azt, hogy jövőjük függ attól, hogy a fegyverkezés nagy versenyével egyúttal ki tudják e fejteni kulturális erejüket, és mennyiben képesek felülhaladni a uiííveltség terén versenytársaikat, és a ki felülhaladni tudta, azé a jövő. (Úgy van! Úgy van! bal felől.) De ne menjünk külföldi példák után, nézzük csak itt hazánkban a nemzetiségek törekvéseit és mozgalmait, s meg fogjuk találni, hogy e mozgalmak ott tendálnak és ott forognak az iskola és az egyházi autonómia körében. És ez természetes és ösztönszerű dolog, ép oly ösztönszerű, mint a kígyónak az ösztöne, hogy _ legsebezhetőbb pontját, a fejét védelmezi. Ösztönszerű, t. ház, mert mikor egy faj, egy nép személyiségének és különállásának tudatára ébred, ezt a köztudatot törekszik institutiokban is kifejezni. Már pedig az iskola és az egyház az az institutio, az a szervezet, a mely a legközvetlenebbül érinti a tömeget, a melylyel a tömeg lelkét megragadni lehet. Az iskola, az egyház egyúttal az a kultur-eszköz, a mely biztosan és erőszak nélkül hat a nemzeti czélok elérésére. (Úgyvan! Úgy van! bal felől.) És, t. ház, ez az oka, hogy valamint a classicus korban Trója mellett Hector holtteste körül foly a küzdelem, a nemzetiségi küzdelem az, mely az egyház és iskola közt folyik. És a végeredmény előttem tiszta és világos: a kié lesz az iskola, azé lesz a jövő. (Helyeslés bal felöl.) Ez a gondolat vezetett engem, t. ház, e javaslat kritikájára. A főszempont azonban megvallom a javaslatnál előttem az, a mit a tegnapi vita szónokai fejtegettek, hogy ez a törvény mennyire érinté egy nagy társadalmi oztály érdekeit és mennyiben javítja a tanítóság helyzetét, a főszempont előttem az, a melyre ma rámutatott Kovács Albert t képviselőtársam, az, hogy ez a törvény alapgondolatában menynyire törekszik egy öntudatos nemzeti irány és czél felé, és érvényesül-e benne teljes mértékben a magyar nemzeti politika? Ez az a főszempont, hogy nyújt-e eszközöket és módokat a törvény arra, hogy az állam eszmét megszilárdítsuk és a széttagolt nemzetet egységesen összefűzzük. Ez az a kritikai szempont, a melyen az egész kérdés megfordul. Bár nem kicsinylem az előttem felszólaltak szemponjait sem, mivel a tanítók érdekeit én is szívemen viselem annál inkább, mert magam is ezen osztályhoz tartoztam éveken keresztül, de azért csak detail-kérűésnek tartom e javaslatnál a tanítók helyzetének javítását s főszempont a nemzeti érdek. Igaz, hogy a tanítóság az az egyetlen társadalmi osztály, mely lelket és testet fárasztó munkán dolgozik, a magyar állameszme megerősítésén, és mint Jókai Mór egyszer kimondta : ^Magyarországot még egyszer kell meghódítani, és ez a tanítóságra vár. És e munkában 25 év