Képviselőházi napló, 1892. XII. kötet • 1893. április 26–május 30.

Ülésnapok - 1892-218

gg0 Ü18. omáfos Ülés 189S, májas tl-éa, péttekeft. a hatáskörbe, mely garantiát nem uynjt, akkor 1 kérdem: ki nyújt több garantiát a munkának, az-e, a ki azt mondja : 500 forinton felül neked nagyobb biztosítékot akarok nyújtani, avagy a ki azt mondja, ez az eljárás 200 forintig nem nyújt biztosítékot, de a munkabérrel sommásan bánik el, mert azt határtalan összegig utasítja a járásbíróság hatáskörébe? (Helyeslés jobb felöl.) Ez a felfogás é oly ferde, mintha azt mondanók, hogy a törvényhozás az által, hogy a védjegyeket a sommás járásbíróság hatás köréhe utalja, a tőkének kedvez. Ez tévedés. A védjegy nem a tőkének, hanem a munkának védjegye, annak a szellemi munkának, mely az iparban kifejezésre jut, s a ki hathatósan védi a védjegyet, az védi a munkát, az ipart, különböző fokozataiban és megjelenési alakzataiban. Hogyha a képviselő úr ez érvelése állana, mily következtetéseket kellene akkor levonni? Hisz midőn a képviselő úr azt mondja, hogy a járásbíróságok hatáskörét az általam már többször jelzett és felemlített ügyekre kiterjeszteni nem lehet, mivel érvel? Azt mondja, hogy oly országban, a hol az örökösödési és családjog az egységet és eodificatiot nélkülözi, ez ügyeket a járáshíróság hatáskörébe utalni nem lehet, tehát az érvelés éle fordul az ügyek bármely ágazata ellen, s nem következnék-e ebből szükségszerííleg az, hogy a szóbeliséget Magyarországon mindaddig meghonosítani nem lehet, míg az anyagi jog megalkotva nincs. De még ez sem elég, mert a képviselő úrnak következetesen azt kellene mondania, hogy addig Magyarországon semmiféle perjogi reformot létesíteni nem lehet, mig az anyagi codificatio megalkotva nincs. Ez pedig egy teljesen téves és tarthatatlan álláspont, inert a peres eljárási formák meghatározása nem függ attól, s nem hozható szoros kapcsolatba azzal, vájjon az illető országban az anyagi törvények codexba vannak-e foglalva vagy sem. A képviselő úr a fejét rázhatja, hanem erre nézve nagy történeti fejlődések állanak előttünk, hisz egész világrészek modern s erős alakzataival kell számolnunk, a melyek a szokásjogon állanak és a codificatio terére nem akarnak, nem hajlandók és nem fognak lépni. Ép ez országokban részint Angliában, részint Amerikában a szóbeliségnek legszebb formái és alakzatai találhatók. Ott van Németország, azon részeit értem, a hol szokásjogi alapon áll az egész magánjogi bíráskodás és ép ez országok és világrészek példái mutatják, hogy az anyagi jog fejlődésének leghathatósabb biztosítéka a szóbeli eljárás, mert nem a eodificatiojuk, nem az, hogy a magánjogi intézkedések törvénybe foglaltatnak, képes azokat a nemzet életébe átvinni, hanem a jogalkalmazásnak ama formája viszi azokat át a nemzeti öntudatába, a melyet a szóbeli eljárás képes megadni. Jó lesz tehát ezzel a kérdéssel ez alkalommal behatóbban foglalkozni, mert mint látom, ugyan-e kérdés a legkülönbözőbb szakaszoknál fogja más-más alakban a fejét felütni. A t. képviselő úr és mindazok érvelése, a kik nem hajlandók a járásbírósági hatáskörnek a bizottság által javaslatba hozott keretét a maguk részéről elfogadni, különösen a jogorvoslati eljárás ellen azzal érvelnek, hogy a jogorvoslat és az értékhatárok megvonása és a kettéosztás, melyet e javaslat ez ügyekre nézve a revízió tekintetében magában foglal, közveszélyű. Kíváncsi volnék azon jogorvoslati rendszerre, melyet a krpviselő úr javaslatba hozhatna. (Egy hang a szélsőbalon: Majd megmondja!) Nagy érdekkel fogjuk meghallgatni azt a jogorvoslati rendszert, a mit a képviselő úr fog javaslatba hozni. A bizottság azt a jogorvoslati rendszert hozta javaslatba, a melyet viszonyaink legszorgosabb figyelembevétele mellett a nélkül, hogy a kísérletezés veszélyes terére lépnénk, mondhatom, a müveit világ összes részeiben elfogadott rendszernek megfelel, és a melyet egyáltalában ajánlatba hozni lehet, mert egy dologgal kell, hogy tisztába jöjjünk, s ez az, hogy a m. kir. kúriának azon tág hatáskörét, melyet az egyes képviselő urak felszólalásaikban sejtetni engednek, alap\\l elfogadni egyáltalában nem lehet. Az általános vita folyamán, valamint a részletes vita alkalmával is több alkalommal, az igen t. igazságügyminister úr utalt már azokra a szempontokra, a melyek kizárják azt, hogy a javaslat a kúriának ily tág körben való hatáskörét ismerje el. Bátorkodtam mondani, hogy a széles míívelt világ tapasztalatai állanak előttünk. Az összes continentalis perrendtartásban nem ismerek, kivéve az olaszt, a melyre vissza fogok térni, egyetlen egyet sem, a mely az egyes bíró által hozott ítélet ellenében revisiót engedne az ország legfőbb bíróságához. Előttünk állanak a franczia eredmények. Francziaországban tudvalevőleg a békebíróknak ítélkezése ellen egyetlen egy szempontból van csak semmiségi panasznak helye, az excés du pouvoir esetében, és a hivatalos statisztikai adatok azt mutatják, hogy rendszerint a háromszázés néhány ezer békebírói ítélet ellen egyetlen egy ily jogorvoslattal éltek. Nem akarok már most kitérni arra, hogy a törvényszéki ítéletek ellen hány jogorvoslattal éltek; erre is lesz alkalmam kitérni, csak egyre hívom fel a t. ház b. figyelmét, arra, hogy Francziaország legtekintélyesebb és legmegbízhatóbb írói azt állítják, hogy niä Francziaországban egy törvényszéki ítélet elleni jogorvoslat 800 —1000 franknyi költségbe kerül. Ismeretesek azok a költségek, a melyek