Képviselőházi napló, 1892. XII. kötet • 1893. április 26–május 30.
Ülésnapok - 1892-218
SIS* •rssftgos filést 1838. május 18-én, pénteken. 828 ítélkezést igénybe venni; de ott, a hol ez nem lesz szükséges, a hol a felek az ítélkezésben megnyugodnak, ott mindjárt a rendes bírósághoz utalni a feleket, felesleges és fáradságos. Ennek következtében nem látok ellentétet és nagy megnyugvással veszem a t. minister iir felvilágosításait, hogy ő az administratio organisálásánál figyelmét kiterjeszti arra, hogy kis községek körzeteiben és nagy községekben oly egyének állíttassanak az ügyek élére, a kikre megnyugvással lehet rábízni a községi bíráskodás ellátását, és pedig szerintem a mainál sokkal inkább kiterjesztett hatáskörrel. A mi módosításaimat illeti, megvallom, azok egy kissé gyökeresebb, és nem egyszerűen csak a szavakon való változtatások, hanem az alapintézkedéseknek rendszeresebb és némileg gyökeresebb megváltoztatását is igénylik. Merem ezt tenni, és ne méltóztassék szerénytelenségnek tekinteni, egyrészről azért nem, mert azon aggodalom, a melylyel mint törvényhozó, a ki a vidéki viszonyokat is ismerem, arra vezet, hogy midőn hiányokat látok, megkísérlem orvoslásukat, másrészről azon törekvés, hogy épen azt szeretném elérni, a mit a t. igazságügyi minister úr mondott, hogy t. i. e javaslat minden megrázkódtatás nélkül legyen beilleszt hető a szerves eljárásba. Ennek következtében oly alkotást kell létesítenünk, a mely később az egész körre kiterjedjen és a perjogba minden nagyobb változtatás nélkül beilleszthető legyen. Ha ezt tekintem, okvetlenül arra a pontra kell figyelmemet irányítanom, hogy a rendes eljárásnál a szóbeliség behozatala rendkívül megváltoztatja és megnehezíti a jogigényeknek érvényesítését a rendes bíróságok előtt; méltóztassék tekintetbe venni, ha valamely örökösödési vagy ingatlanra vonatkozó jogigény a 200 frtot meghaladja, ha valamely ingóságra vonatkozó igény felülhaladja az 500 frtot, akkor már nemcsak az elsőbíróság ítéletének kinyerése czéíjából lesznek kénytelenek a felek lakhelyüktől távollevő törvényszék ítélkezését kikérni, hanem a mi a lényeges, egyúttal felebbezés esetén tanúikkal együtt kell utazniok a kir. ítélőtáblák székhelyére, a mi rendkívül költséges, és ott reproductio folytán az egész ítélkezést ismételni, a mi, hogyha valakinek oly örökösödési igénye van, a melyben az összes hagyaték a terhek levonása nélkül 500 írtra rug, a miből a félnek 20 írtja marad, valóban hiábavaló, ép úgy, ha 200 frt értékű haszonélvezetről, tehát csekély értékről merül fel az igény, nemcsak az elsőbíróság ítéletének kinyerése czéíjából kénytelenek a felek a távoleső collegialis bíróságok elé menni, hanem a másodbírósági ítélkezésért is, a mi ezen igényeknek a bíróság előtt való értékesítését lehetetlenné fogja tenni. (Úgy van! bal felől.) Mi, a kik ma is ismerjük lenn az életet és viszonyokat, tudjuk, hogy ma is úgy vagyunk aí írásbeliség mellett, hogy 200—300—400 frtig terjedő igényt lehetetlen értékesíteni, oly nagyok a költségek, melyek a nagy távolság miatt felmerülnek, pedig nem is szükséges a személyes megjelenés; mennyire inkább fog ez növekedni, ha a személyes megjelenés úgy az első-, mint a másodbíróság előtt kötelező lesz. Nem lehet oly szűk körre terjeszkedni a bírói hatáskör megváltoztatásában, mélyen, gyökeresen bele kell hatolni abba, hogy tudniillik a szóbeli eljárás alapján feljogosítjuk az elsőbíróságot nagyobb perek jogigényeinek eldöntésére. Ez mind lehető veszélyeztetés nélkül, mert ezekben a perekben a collegialis bíróságok úgy is a teljes szóbeliség és a bizonyítékok egész teljessége mellett fognak ítélni, s ezzel a collegialis bíróságokban levő minden garantiát úgy is megnyerjük, mert a felebbezett ügyekben a törvényszékek fognak ítélni, és ha, a mit kívánok, megtörténik, hogy mindezekben a perekben a legfelsőbb jogorvoslat a kúriához vitessék: akkor a jogegységet teljesen elérjük. Ezek lebegnek előttünk, midőn azt mondjuk, hogy tekintettel a jövő rendezkedésre, egy végleges reformot akarunk már most is, akkor ne tegyünk egy fél lépést, ne végezzünk félmunkát, hanem, mint ezt az európai törvényhozások nagyrészénél találjuk, például az osztrák perjogban, az olasz perjogban, a hol az egyes bíróságok hatásköre 1500 líráig terjed, vagy mint az angol bíróságoknál általános és minden ügyre kiterjeszkedő az egyes bírói hatáskör, mi is tegyük meg az egész reform rendezését, hogy újabb rázkódtatásoknak ne legyen kitéve az ország. De, t. ház, nemcsak az érték határának kiterjesztését kívánom, hanem a mennyiben talán ma nem is fogadtatik el oly általánosságban, mint azt indítványozom, abban az esetben kívánok egy más dolgot is, azt tudniillik, hogy az érték meghatározásánál az ne tegyen különbséget, hogy valamely igény kötelmi jogon, vagy mint itt kifejezve van, semmilyes kereseten alapszik, vagy dologi jogon, ingatlanokon alapszik. Hiszen a t. igazságügyminister úr rámutatott arra, hogy a mi a bonyolultságot illeti, ép oly bonyolultak lehetnek a kötelmi vagy más személyes jogon alapuló keresetek, mint a dologi jogon alapuló keresetek. Az érték határának egyenlő kiterjesztésére még egy indokom volna, melyet bátor vagyok kiemelni. Az, tudniillik, hogy midőn ezen javaslat folytán úgy is szükség lesz a bírósági személyzet szaporítására, szívesen látom azt, ha a javaslat értelmében a törvényszékek hatásköre kevesbedik, mert a felebbvitel folytán úgy is nagyobb munkaanyaggal fognak terheltetni. Ennél-