Képviselőházi napló, 1892. XII. kötet • 1893. április 26–május 30.
Ülésnapok - 1892-217
304 **•» ««*#•• *!*» Í Ä fetfos ***•» werdin. nem lehet, a szóbeliség behozatalát pedig egy új ügyvédi és bírói karnak alakulásáig el nem odázhatjuk, bizonyára a szóbeliség maga lesz azon legjobb iskola, mely a hiányokat pótolni, a a bírói és ügyvédi kart megnemesíteni és képesíteni fogja. (Úgy van ! bal felöl.) Véleményem szerint a szóbeliség e tekintetben úgy fog hatni, mint a rosta. A konkoly ki fog hullani, s a búza benn fog maradid. De annyi bizonyos, hogy bátorság nélkül nem lehet semmi nagyot, nem lehet különösen a szóbeliség reformját megvalósítani. A ki nem ugrik bele a vizbe, az soha sem fog megtanulni úszni. Mivel pedig nekünk úsznunk kell, különben elmeríílünb, ennélfogva nem is tartom lehetőnek, hogy a végleges reformot — ki tudja mennyi időre — elodázzuk, s hogy annak létrejövetelét most a jelen javaslat elfogadása által meghiúsítjuk, vagy legalább is hosszú időre kitoljuk. Azt gondolom, hogy magunknak ne praejudicaljunk és áthidalhatatlan árkokat ne ássunk, vessük el e törvényjavaslatot, utasítsuk a minister urat, illetve kérjük az igazságügyi kormányt, hogy a végleges perrendtartásról szóló törvényjavaslatot mielőbb terjeszsze a ház elé, és helyezze a szóbeliség igaz barátjait azon helyzetbe, hogy azt mielőbb megszavazhassuk, mert a jelenlegi javaslatot el nem fogadhatjuk. (Élénk helyeslés a baloldalon és a szélsőbalon.) Josipovich Géza jegyző *. Teleszky István! Teleszky István államtitkár: T. ház! Midőn e minden oldalról fontosnak méltán elismert törvényjavaslat általános tárgyalása során én is élek felszólalási jogommal, legelsőbben is Vesztei- Imre t. barátom és képviselőtársamnak most elhangzott beszédével akarok röviden foglalkozni. T. barátom egészen helytelen alapból indult ki akkor, midőn azt mondta, hogy e törvényjavaslattal az igazságügyi kormánynak egyedüli, vagy legalább is főezélja az volna, hogy tanfolyamot rendezzen a szóbeliségnek. A ezél nem ez, t. ház, a czél az, hogy az elsőbirósági egyes biró elintézés alá bocsátható könnyebb és egyszerűbb peres ügyekben egy peres eljárást honosítsunk meg, a modern perjog követelményeinek teljesen megfelelőleg, honosítsunk meg oly módon, hogy az akkor is, a midőn a tervszerű végleges reform megalkottatik, nemcsak elveiben, hanem lényeges dispositioiban, egyes szabályaiban fentartható, és a teljes perjogba beilleszthető legyen. (Helyeslés jobb felöl.) Én már 1874-ben az igazságügyi bizottságban, — a bizottság akkori tagjai, köztük Horánszkyt. barátom is, fognak reá emlékezni, — midőn az akkori perrendtartási novella tárgyaltatott, mint annak előadója, két elvi indítványnyal léptem a bizottság elé. Az egyik az volt, hogy a semmítőszék töröltessék el, a másik az, hogy a szóbeliség legalább a sommás perekben hozassák be. S én megelégedéssel látom, ha most legalább ez megtörténik, és egy helyes perjogi reform a pereknek nem ugyan 95 százalékára, hanem azoknak jelentékeny nagy számára, helyes elvi alapon megalkottatik. Ha ezt látom: nem hezitálok, snem hozok fel oly érveket, a melyek nézetem szerint tarthatatlanok, és a melyek félrendszabálynak tüntetik fel azt, a mi nem egyéb, mint egy helyes rendszabály egészének részben való életbeléptetése. (Élénk helyeslés jobb felöl.) T. barátom persze nincs magelégedve a javaslattal, hanem visszakívánja ennek előzményét, azt a bizonyos első előadói tervezetet, a mely, mint. a felébb viteli eljárás a sommás ügyekben látott napvilágot. Veszter Imre: Nem kívánom vissza. Azt mondtam, hogy az jobb! Én a végleges perrendtartást kívánom! Teleszky István államtitkár: Én erre csak azt mondom, hogy szerettem volna látni, micsoda kritikával fogadta volna t. képviselő úr és a t. ház, ha az a javaslat adatott volna be, a melyet úgy a szakirodalom és a szakférfiak, mint az e tekintetben megtartott szaktanácskozmány nem talált elfogadhatónak, mert az igazán csak a felső emeletet építette ki, de az alapot magát ki építteti enfíl hagyta. (Igás! Ügy van! jobb felöl.) Mi teljes perjogi reformot akarunk a sommás perekben, nem pedig olyat, a melynek teljes érvényesülését csak a felsőbb fokban, a feljebbviteli eljárásban látnók. És ne is méltóztassék azt gondolni, hogy ez praejudikál a teljes perjognak; praejudikál igen is abban a tekintetben, hogy mi azt hiszszük, hogy e javaslat helyes elveken alapúi, és helyes szabályokat alkalmaz, hogy tehát ezek az elvek és szabályok átültethetők lesznek a teljes perrendtartásba is, de semmiesetre sem praejudikál abban a tekintetben, hogy pl. a sommás bírói competentia fokozatosan, úgy mint t. barátom akarja, a teljes perjog megalkotása alkalmával némileg kiterjeszthető ne legyen. Annyira azonban, — legalább én azt hiszem, — azok, akiknek döntő szava lesz, soha sem fognak menni, hogy teljesen szakítsanak a collegiaiis bírói rendszerrel, mert a fontos nagy ügyekben annak az előnyei kétségtelenek. (Igás! Úgy van! jobb felöl.) Azt hiszem, ha szembeállítom t. barátom ellenvetéseit, a ki igen kevéssé kitérj esz tettnek találta az egyes bírói hatáskört, mások ellenvetéseivel, kik ugyanazt túlságosan kiterjesztettnek találták, azt kell következtetnem, hogy az igazságügyi kormányzat eltalálta az ez idő szerint követendő helyes középutat, (Igaz ! Úgy van! jobb felöl.) és ha majd ezt fejleszteni kell, ha különösen a birtokjogi és örökösödési perekben, a melyek most csak 200 forintig utaltatnak a sommás eljárás körébe, ki kell majd terjeszteni az egyes bíró hatáskörét,
