Képviselőházi napló, 1892. XII. kötet • 1893. április 26–május 30.
Ülésnapok - 1892-206
SOé. orsüágos flls*. Í8M» április U án, saserüá*. §3 szoítain, hogy tudniillik ki fog-e adatni a közúti vaspálya-társaság számára az építkezési engedély a Rudas-fürdőtől a fogaskerekű" vasútig: erre engedje meg a t. képviselő úr, hogy ne válaszoljak, mert nem is válaszolhatok, mivel ez tisztán a forgalom igényei szerint ítélendő meg. Épúgy a rudas-fürdői összeköttetés a fogaskerekíí vasúttal, mint bármely mág forgalmi iránynak a létesítése az engedélyezési tárgyalásokhoz tartozik, ott hozatik tisztába. Annyira azonban ezen engedélyezési tárgyalások még nem haladtak, sőt azt hiszeoa, még folyamatba se tétettek, hogy erre a kérdésre válaszolni képes lennék. Kérem tehát a t. házat, hogy válaszomat tudomásul venni méltóztassék. (Helyeslés jobb felől.) Elnök: Kováts József t. képviselő urat illeti a szó. Kováts József: T. képviselőház! A házszabályok akként rendelkeznek, hogy az illető minister a hozzá intézett interpellatíor i 30 nap alatt felel. Én, i ház, a házszabályok ezen intézkedését, mely javamra szolgál, nem kívántam alkalmazásba venni, mert úgy gondolkoztam, hogy vannak dolgok, melyekre nézve nagyobb előkészületek szükségeltetnek, és a minister a legjobb akarat mellett sem volna ezen helyzetben, hogy érdemleges választ adjon. Nem éltem tehát azon jogommal, t. ház, annál kevésbbé, mert az igazságnak megfelelőleg be ked készséggel ismernem, hogy a t. ministerelnök úr valahányszor erre alkalom nyílott, igyekezett ezen kérdést illetőleg a kedélyeket megnyugtatni. Ha jól emlékszem vissza, egy izben Lits Gyula t. képviselőtársam volt az, a ki az egyik hídnak . . . Lits Gyula: Mind a kettőnek! KovátS József: . . . vagy mind a kettőnek kérdését megemlítette, és akkor a t. ministerelnök úr megnyugtatólag szólott. Később egy másik alkalommal, gondolom a folyó évi költségvetés beterjesztése alkalmával, midiin a hidalapokat velünk megismertette, ugyancsak kelvezően nyilatkozott. Ugyanezt tette a tisztelt kereskedelmi minister úr is egy alkalommal, biztosítván a házat, hogy a t. ministerelnök úrral, mint pénzügy ministerrel egyetértőleg mondhatja, hogy az építkezések még a folyó évben gondolom a nyár folyamán meg fognak kezdődni. Én mindkettőt és általában a hídkérdések tárgyában folyó munkálatokat nagy figyelemmel kísértem, és ezeket nagyon jól esett hallanom, s így nem tehetek egyebet, mint azt, hogy úgy a magam részéről, mint azon néhány százezer lélek részéről, a kik a minister úrnak a mai napon tett nyilatkozata folytán valósággal könyayebben fognak fellélegzeni, a t. ministerelnök árnak köszönetemet nyilvánítsam, és a választ tudomásul vegyem. A mi magukat a hidakat illeti, ezekre nézve lesz alkalmam a benyújtandó törvényjavaslat alkalmával bővebben nyilatkozni. (Helyeslés.) Elnök: T. ház! Az interpelláló képviselő úr maga is tudomásul vévén a választ, azt hiszem, a t. ház is tudomásai veszi. (Helyeslés.) A válasz tehát tudomásul vétetett. Minthogy pedig az interpellatio a belügy- és kereskedelemügyi minister úrhoz is volt intézve, azt hiszem a t. ház 'ezzel a kérdést elintézetnek tekinti. (Helyeslés.) A ministerelnök úr fog válaszolni a Boda Vilmos t. képviselő úr által az országos kiállítás és ezredéves ünnepély tárgyában hozzá intézett interpellatiora. (Halljuk! Halljuk!) Wekerle Sándor ministerelnök és pénz Ügyminíster: T.képviselőház! Boda Vilmos kép viselő úr még múlt évi szeptember 29-éninterpellatiot intézett a volt mininisterelnök úrhoz és általa az egész kormányhoz, melyben az iránt tett kérdést, hogy hajlandó-e a kormány a lehető legrövidebb idő alatt az országos kiállítás jelenlegi állapotáról a képviselőháznak tájékozást nyújtani és hajlandó e az ezredéves fennállás egész ünnepi sorozatát szintén rövid idő alatt a képviselőház elő terjeszteni? Minthogy egy időközben letárgyalt törvényjavaslat által, a mely már törvényerőre is emelkedett, a kiállítás első Szükségleteinek fedezésére hitelt kértünk a t. háztól s ezen alkalommal a kiállítás rendezésének mikéntje iránt sa kiállítás jelenlegi állapota iránt is tüzetes felvilágosítással szolgáltunk ; másrészt, mivel ezen alkalommal már volt szerencsém itt a tárgyalás során kinyilatkottatni, hogy az ezredéves ünnepély iránt az 1894. évi költségvetés előterjesztésével egyidejűleg lesz szerencsém részletes programmunkat a t. háznak bemutatni, kérem ezen interpellatiot tárgytalannak tekinteni, és ebbeli válaszomat tudomásul venni. (Helyeslés.) Elnök: Boda Vilmos képviselő urat illeti a szó. Boda Vilmos: T. ház ! Interpellatiomnak, melyet annak idején a 48-as és függetlenségi párt nevében és megbízásából volt szerencsém előterjeszteni, az volt a czélja, bogy felhívjam az igen t. kormányt arra nézve, hogy mennyire fontos, hogy mindazon ünnepségek, melyek az ezredév megünneplésére vonatkoznak, idejekorán a közönség tudomására jussanak, mert csak így lesz az az ünnepély úgy a nemzethez, mint ezer éves múltunkhoz méltó. Miután az igen t. ministerelnök úr válaszában az 1894. évi költségvetés előterjesztése al-