Képviselőházi napló, 1892. XII. kötet • 1893. április 26–május 30.
Ülésnapok - 1892-213
200 218- •magos ülés IS98 május S-én, pénteken. a nagyobb fizetést a minister, vájjon Bzerez-e valami befolyást arra az iskolára; pedig az én ozéloni és óhajom az volna, hogy az állami befolyásnak minél tágabb körben érvényt szerezzünk. (Helyeslés a bal- és szélső baloldalon.) Ezen czélnak Péchy Tamás t. képviselőtársam benyújtott toldása nem felel meg, és épen ezért nem vagyok abban a helyzetben, hogy azt elfogadhassam. (Helyeslés a bah és szélső baloldalon.) Elnök: A minister ár fog szólani! Gr. Csáky Albin vallás- ós közoktatásügyi minister: T. ház! Azt gondolom teljesen felesleges újból kinyilatkoztatnom, hogy a Berzeviczy Albert képviselő úr által beterjesztett új szakaszt elfogadom, mert hiszen már előbbi nyilatkozataim alkalmával kijelentettem, hogy szívesen fogok hozzájárulni oly intézkedéshez, a mely az illető iskolafentartó kívánságára lehetségessé íeszi, hogy a fizetés 400 forintig is állami segélylyel kiegészíttessék. Nekem tehát nem m;irad egyéb hátra, mint az, hogy Péchy Tamás t. képviselő úr módosítványával foglalkozzam, illetőleg azon toldással, a melyet a Berzeviczy Albert t. képviselő úr által javasolt j szakaszhoz kíván csatoltatni. Miután a t. képviselő úr azt ebben a formában mutatta be, t. i. mintegy toldását ama szakasznak, melyet Berzeviczy Albert képviselő úr előterjesztett, nincs kétségem a tekintetben, hogy ő is a 400 forintos fizetést úgy érti, hogy az állami segély megadása által az állami befolyás is ezen iskolánál biztosíttassék ; mert hiszen a Berzeviczy Albert képviselő úr által javasolt szakaszban tényleg világosan hivatkozás történik arra, hogy az ezen törvényben megállapított feltételek mellett egészíttetik ki a fizetés 400 forintra. De már most kénytelen vagyok kijelenteni, t. ház, hogy daczára annak, hogy Péchy Tamás t. képviselő úr toldása abból a feltevésből indul ki, azon az alapon áll, hogy az állam befolyását megszerzi a fizetésnek 400 forintra való kiegészítése által, a magam részéről nem ajánlhatom a t. háznak annak elfogadását, még pedig különböző okokból. (Halljuk! Halljuk!) Először is, t. képviselőház, merő ellentérben áll ez azon állásponttal, a melyet én, megvallom nagy erőfeszítéssel a vita folyamán fentartottam, t. i. hogy a felekezetekre nézve csak 300 forint legyen a kötelező minimum, és ne 400 forint. Abban az esetben, a melyet Péchy Tamás t. képviselő úr kontemplál, s a melynek eleget akar tenni módosítása által, az én álláspontom megkerűltetnék, t. i. a felekezetek kénytelenek volnának bizonyos esetekben magukat alávetni az állam befolyásának, akkor is egy magasabb fizetés mellett, t. i. 400 forint mellett, ha ezt nem kérelmezik. Éz tehát ellentétben áll azzal, a mit mindeddig vitattam, s a mire, megvallom, igen nagy súlyt fektettem, hogy az változatlanul megmaradjon. Másfelől ezen javaslat elfogadása, t. ház, szerintem különös helyzetet is teremtene. (Halljuk! Halljuk!) Már Okolicsányi László képviselő úr felemlítette, hogy ez által jutalomban részesítenénk egyes tanítókat azért, hogy törvényszerinti kötelességöket teljesítik. Én azt gondolom, hogy csakugyan nem való törvény által különösen jutalmazni valakit azért, hogy törvény szerinti kötelességét híven teljesíti. Hiszen ha valaki nem teljesíti, akkor ^el kell ellene járni, meg kell büntetni. Ezenfelül azonban még egy másik szempont is bírálat alá esik. Méltóztassék csak szem előtt tartani, hogy oly érzelmű iskolafentartó, a ki különben nagyon örül annak, hogy az ő tanítója a magyar nyelvben kitűnő szolgálatot tesz, felekezeti féltékenységből, hogy a saját maga felekezeti ügykörét sértetlenül fen tarthassa arra lesz indítva, hogy az a tanítója ne helyeztessék azok sorába, a kik sikeresen tanítják a magyar nyelvet, és azon lesz, hogy, valahogy e czímen az iskola, állami befolyás alá ne kerüljön. (Helyeslés jobb felöl.) Ez oly dilemmába, a küzdelmek oly különféle irányába vezetne, a melyre, hogy beállhasson, én alkalmat és módot szolgáltatni nem akarok. (Helyeslés jobb felől) Végül még csak egyet akarok felemlíteni, a mi talán a t. képviselő urat meg fogja nyugtatni, és ez az, hogy ez az intézkedés feles leges; azért, mert az állami költségvetés módot nyújt a ministemek arra, hogy azon tanítókat, a kik a magyar nyelv oktatásában kiváló érdemeket szereztek maguknak, külön megjutalmazhassa. (Helyeslés jobb felöl.) Van egy tétel költségvetésemben, a melyből az ily jutalmazás folyóvá tétethetik. Nem szükséges tehát, hogy új intézkedés tétessék, és azért kérem a t. képviselőházat, hogy Péchy Tamás képviselő úr módosítását mellőzni méltóztassék. (Helyislés jobb felől.) Elnök: Kíván még valaki szólani? Péchy Tamás: T. képviselőház! Azok után, a mik javaslatom ellen felhozattak, nem lévén kilátásom arra, hogy az elfogadtassák, azon kijelentés mellett vonom azt vissza, hogy beadtam módosítványomat azért, hogy egyrészt könnyítsék a tanítókon, a kik a 300 írtnál kénytelenek megmaradni, midőn a magasabb fizetésre érdemeik vannak, másrészt beadtam azért, mert a magyar állam 1879 óta, — ámbár joga volt azt tenni, a mivel a t. minister úr engem megnyugtatni kívánt, — azt még soha nem cselekedte. (Élénk helyeslés a szélsőbalon.) Ezért