Képviselőházi napló, 1892. XII. kötet • 1893. április 26–május 30.

Ülésnapok - 1892-211

j 40 ä|i. orsjságos fllés 1$>3. jm&jns 8 á», uerdám. ama törvény azon az alapon nyugszik, hogy az állam által fen tartatott, elismertetett és megerősíttetett továbbra is a felekezeteknek azoujoga, hogy bizonyos feltételek teljesítése mellett iskoláikat íentarthassák, s azoknak felekezeti jellege megm;iradh;isson. Ezen törvény harmadik fejezete részletesen felsorolja mindazon feltéieleket, a melyeknek teljesítése mellett a felekezetek iskolái továbbra is felekezeti jellegűek lehetnek. Most már, míg azon törvény fennáll, ha valamely felekezet azon törvény harmadik fejezetében lefektetett feltételeknek eleget tett, addig azon nagyszerű átalakítás, — melyet az általános vitában hallottunk, — keresztül nem vihető. Én a tanítók fizetésének 600 frt minimumban való megállapításához nem tudok hozzájárulni oly értelemben, hogy azon összeg előállítása végett a felekezetek mintegy versenyre kényszeríttessenek. Azoknak a felekezeteknek egy része szegény és e versenyre nem képes; vannak egyházak, melynek tagjai most is államadójuk 20—25-30%-át fizetik e czímen. Ha a javash t elfogadtatnék, ismét csak papíron levő, de meg nem valósítható törvény alkottatrék. (Mozgás a szélsőbalon.) Nem ellenzem én a 600 frtos minimum megállapítását, de a tör vényjavaslat keretében ezt megoldhatónak nem tartom, mert e javaslat keretébe nem fér. Ha a t. háznak böíesesége úgy ítél, hogy elérkezett ideje a felekezeti jellegű iskolák megszüntetésének, ne ilyen keríílő úton, hanem határozottan és nyíltan mondja ki, hogy az 1888-iki XXXVIII-ik törvényczikket el akarja törülni, az egész népnevelést és közoktatást az állam kezébe veszi, s a mint ahhoz joga van, (Helyeslés szélsőbalon.) e magyar hazának minden legkisebb falujában állami iskolát állít, tanítóját 600 frt minimummal fizeti, és azzal az iskolával rendelkezni fog. Ezt értem, és ez ellen nemcsak nem szavazok, de ha indítványoztatni fog, én leszek egyike, a ki nevemet a javaslatnak aláírom. (Helyeslés a szélsőbalon.) Ily kerülő úton azonban a tanítói fizetést rendezni lehetetlen, mert az az indok, a melyet a felszólalok csaknem kivétel nélkül hangoztattak, hogy t. i. ezt szükségessé teszi »az államellenes üzelmek meggátlása«, ez az indok el nem fogadható és meg nem állhat, mert az a tanítói fizetés rendezésének kérdésével szoros összeköttetésben nincsen. Ezt be fogom bizonyítani. Az államnak az a főfelügyeleti joga, mely szerint minden iskolára felügyel, hogy abban az iskolában államellenes tanok ne taníttassanak, az államnak ezen főfelügyeleti joga pénzért sem el nem adható, sem meg nem vásárolható. Más úton kell erről gondoskodni. Gondoskodni lehet, és kell erről úgy, hogy e törvény keretébe vegyük fel meghatározását annak, hogy mit értünk mi ezen kifejezés alatt: »államéi lenes tanok hirdetése.« És a midőn ezt felvettük, ugyanazon törvény keretében jogosítsuk fel a kormányt, sőt ne csak feljogosítsuk, hanem kötelezzük is, hogy a felügyeletet közvetlenebbül és erősebben gyakorolja, és ha valamelyik felekezetnek bármely iskolájában államellenes tanok hirdettetnek, vagy mint mondatott, ily törekvések találhatók, legyen ne csak joga, hanem kötelessége is a ministernek azon iskolafentartó hitóságot meginteni, és ha ez a megintés nem használ, tekintet nélkül arn, hogy ezen iskolában a tanítónak mennyi a fizetése, az iskolát egyszerűen bezáratni, és helyette azonnal állami iskolát állítani. Ez, t. ház, szerintem a kérdésnek gyökeres megorvoslása. De, t. ház, én ezt a második nagy kérdést, a tanítók fizetésének teljes rendezését sem tartom olyan kérdésnek, mely, ha a ház böíesesége jónak ítéli, nem volna megoldható, vagy csupán nagyon hosszú idő alatt lenne megvalósítható ; csak akarni kell. És, hogy ez nem egyéni nézetem, hivatkozom arra, hogy ezzel a kérdéssel már az előbbi országgyűlések foglalkoztak ; sőt nemcsak foglalkoztak, hanem már kerestek módokat és eszközöket is ennek a nagy ezélnak megvalósítására. Hogy ez így van, t. ház, ezennel bizonyítom. Nem saját szavaimat mondom, nem is saját egyéni véleményemet nyilvánítom, hanem betűhíven fogom idézni a történteket. Az 1884-iki országgyűlésen tárgyaltatott Borsod vármegyének ismeretes indítványa, a mely indítvány következőleg hangzik : {Olvassa): »Indítványozzuk, hogy a papi jószágoknak jövedelmeiből kiszámítván előre azon meghatározandó összességet, mi az isteni tisztelet s ennek díszes feltartására úgy kívántatik, hogy az legkisebb fogyatkozást sem szenvedjen, — a papi személyek állásukhoz és hivataluk fontosságához mérsékleti illendő és meghatározott fizetést nyerjenek, — az ezektől felmaradó jövedelem pedig, részint a szükséges iskolák felállítására, s a meglevők czélszerű elrendezésére, részint a tanítók kiképzésére s azok illendő fizetésére, nemkülönben országosan meghatározandó más közhasznú czéiokra fordíttassanak.* Az 1848-iki szentesített XX. tez. 2. §-a pedig ekképen szól: »Minden bevett vallásfelekezet egyházi és iskolai szükségei közálladalmi költségek által fedeztessenek«. A törvényhozás böíesesége, akarja-e megvalósítani e két mód közül egyiket vagy másikat, vagy keres egy harmadik utat és módot, és az ő böíesesége szerint a czélt azon az úton és módon akarja elérni, ezt én nem tudhatom. De azt tudom, és azt határozottan, tartózkodás nélkül kijelentem, hogyha a magyar nemzet a kö-