Képviselőházi napló, 1892. XI. kötet • 1893. április 5–április 25.
Ülésnapok - 1892-192
192. oriíAsros Ülés 18ÍS6, április 8-án, geoffilmton. 81 tömegekkel bíró birodalmak közé lévén ékelve, a melyek nagy erősségi! hadseregeket képesek a csatatérre állítani, a keretrendszer nagy erélylyel érvényesíttetik, hogy minél kevesebb béke létszám mellett minél több erőt legyenek képesek a csataterekre vetni. Midőn Németországban a két évi katonai szolgálat felett folyt a vita, ezt a törekvést láttuk kidomborodni, s midőn Magyarország a ka tonai keretrendszert alkotta meg a honvédségnél a minister úr nem hogy felhasználta volna ezt, hanem daczára annak, hogy a tisztek és legénység önfeláldozó tevékenysége és szolgálatkészsége következtében a legfényesebb sikert mutatta föl a honvédség, a honvédelmi minister úr mégis oda törekedett, hogy a honvédség béren • dezésében, beosztásában, szervezetében mind jobban hasonlítson a közös hadsereghez. (Igaz! Úgy van! a hal- és szélsőbalon.) A nemzet önálló intézményt akart, s a minister úr utánzattá korcsosította azt; (Zajos helyeslés a bal- és szélső baloldalon.) a nemzet egy nemzeti intézményt akart, s a minister úr a germanisatio egyik eszközét akarta benne létesíteni, (Igaz! Úgy van! a bal- és szélső baloldalon.) a nemzet maga-magának akart hadsereget alkotni, s a minister úr a közös hadsereg kiegészítő csapatává degradálta azt, (Zajos helyeslés a bal és szélső baloldalon.) Hiszen már magában az a természete a honvédségnek, hogy alkotmányos ellenőrzés alatt áll, és itt az alkotmányosság érvényesül, nem arra lett-e volna hívatva, hogy a honvédsereg katonailag virágzóvá váljék, hogy meggyőzze a közös hadsereg intéző köreit is, hogy' ne kelljen egy delegationak félig-meddig és évenkint csak egyszer érvényesülő ellenőrzése mögé rejteni el az alkotmányos befolyást, hanem hogy az alkotmányosságnak érvényesülése e^y hadszervezet megalkotására nézve soha hátránynyal nem jár. Kellett volna, hogy a polgárosodás, a civilisatio 8 az állami élet alapfeltételei, egy jogállam rendje érvényesüljenek a honvéd hadseregben. És mit tapasztalunk? Ha az ember tekinti a szolgálati szabályzatot, az szórói-szóra a közös hadseregéből van lefordítva. (Igaz! Úgy van! bal felől.) Az a szolgálati szabályzat pedig sok oly r at tartalmaz, a mi nem felel meg a mai civilisationak, de nem felel meg a helyes hadszervezés feltételeinek sem. íme a szolgálati szabályzat kimondja azt, hogy a századparancsnoknak micsoda büntető joga van : Büntethet, egy századparancsnok 30 napi laktanyai fogságra, tiz napi szigorított fogságra, hét napi magán zárkára, öt napi nagyon szigorú fogságra, hat órai guzsba-kőtésre és két órai oszlophozkötésre. Engedje meg a t. ház, midőn 1868-ban a véderőről szóló törvény meghozatott, KÉPVH. NAPLÓ. 1892 — 97. XI. KÖTET. az 1868: XL. tcz. 51. §-a határozottan kimondotta, hogy a hadseregben a te-sti fenyíték éa a rabbilincs eltiltatik. ÁUíthatja-e valaki a t. ház tagjai közöl, hogy a gúzsbakötés nem a testi fenyíték egy neme? Vagy itt van az oszlophoz való kikötés, mely abból áll, hogy valaki gerinczénél fogva ideiglenesen felakasztatik és orvod vizsgálatnak kell az illetőt alávetni, hogy testi szervezete kibírja-e ezt a kikötési', és csak bizonyos időre, öt vagy tiz perczekre osztatik fel ezen kínzó büntetés elviselése, mert hogyha valaki szívbajos, a mit egy orvos sem Ítélhet meg egykönnyen, (Igaz! Igaz! bal felől) vagy ha gyenge szervezetű, vagy 5—10 perczen túl kikötve marad, életét veszti el. (Mozgás a szélsőbalon.) Ha már a közös hadsereg czopfos és hátramaradt köreiben ilyen szolgálati szabályzatot tudtak behozni, szabad-e modern és civilizált államban, szabad-i' alkotmányos országban, szabad-e a honvédségben a törvényhozásnak pirulás nélkül megtűrni egy oly fegyelmi büntetést, a melyet egy századparancsnok, a ki lehet e^y kapitány, lehet egy fiatal főhadnagy, róhat ki a legintelligensebb emberekre, de a legegyszerűbb szerencsétlen tagjára is a honvédségnek? (Igaz! Úgy van! a szélsőbalon.) Szabad-e ilyesmit pillanatig is eltűrni ? (Úgy van ! Úgy van ! a szélsőbalon.) Hiszen a törvényhozás, midőn 1868 ban kimondotta a testi fenyíték eltörléseit, és midőn a rablánczot eltörülte, nemcsak a botozást, hanem mindazon büntetéseket eltörölte, a melyek kínzással vannak összekötve. S ismétlem: ki mondhatja, hogy az oszlophoz való kikötés, nem a kínzásnak egy neme? Es ha a rabbilincs viselését eltörülte a törvényhozás, mi jogon lehetett a szolgálati szabályzatba az annál sokkal kínosabb büntetést, a gúzsba kötést behozni? (Úgy van! Úgy van ! a szélsőbalon.) De, t. ház, ha tekintem a honvédséget, azt látom, hogy teljesen helyes Ernuszt Kelemen t. képviselőtársamnak azon szemrehányása, hogy a honvédelmi minister úr a honvédség érdekében a szükségeseket nem tette meg. T. képviselőtársain felhozta azt, hogy miképen lehetne a honvédtisztikarnak a méntelepeken, és a maga sabb honvéd tiszteknek a magyar gárdáknál elhelyezést szerezni, de elfelejtette megemlíteni azt, hogy a honvédség a maga előléptetésében és fejlődési rendjében a tisztikarnak jobb előléptetési rendszert biztosított, mint a közös hadsereg. S mi történt ekkor? A minister úr volt az első, a ki a honvédtiszteknek e jobb előléptetési kilátásait megsemmisítette, és a közös hadseregben és a honvédségben lévő tiszteknek előléptetése között bizonyos párhuzamot állított fel, hogy a honvédtisztek, a kik annyit dpl1 goztak, s kik ugyanannyi idő alatt háromszor,
