Képviselőházi napló, 1892. XI. kötet • 1893. április 5–április 25.

Ülésnapok - 1892-190

36 1S& ernáfm ütés 1898. április &4n, «Át$rt6koa. jegyző által hitelesítette, ki a kezemben lévő eredeti okmány tanúsága szerint a hitelesítési záradékot a legeorrectebb magyarsággal vezette reá az ügyvédi meghatalmazásra. Méltóztassa­nak meghallgatni a hitelesítési záradékot'. (Halljuk! Olvassa) »Eszak-amerikai Egyesült­Államok. Pennsylvania állam. Allegheny-megye. Alólírott Louis Moeser észak-amerikai, Pennsyl­vania állam nyilvános jegyzője, Pittshurg városi lakos előtt Gees János volt Kassa, abaujmegyei, jelenleg Pittshurg Allegheny megye, Pennsyl­vania állami lakos józan és ép állapotban megjelent és nyilatkozott, hogy ezen mellékelt meghatal­mazást törvényesnek elismeri és tartalmát értve, azt előttem sajátkezűleg névaláírással erősí­tette meg. Annak hiteléül, hogy ezen meghatalmazás törvényesnek elismertessék, hivatalos közbeve­téssel azt átvizsgálva aláírásommal és hivatalos pecsétemmel megerősítem. Kelt Pittsburg, Allegheny Co. Pa. 1892. November hó 10-ik napján. Louis Moeser nyil vános jegyzője.« A pittsburgi cs. és kir. eonsulatns azonban már nem viseltetett a független magyar állam hivatalos nyelve iránt annyi tisztelettel, mint az idegen amerikai közjegyző, (Derültség bal felél.) kit pedig mi nem a mi pénzünkből fizetünk és ki tőlünk egészen független. A mi eoiisulunk 1892. évi november 11-én kelt igazolványával az amerikai derék közjegyző aláírásának hite­lességét következőleg tanúsította (olvassa): Nro. 1152/3295. Zur Beglaubigung der Eehtlieit umsíehender Unterschrift des Herrn Louis Moeser, öffentlieher Notar in Pittsburg, Pennsylvanien. K. und k. Oesterreichisch-ühga­risches Consulat, Pittsburg, Pa., America, am 11. November 1892. Der Kaiserliche und Kö­nigliche Consul: Mas Sehamberg (P. H.) Azt hiszem, t. ház, ez eléggé tanulságos példa, valamint nem kevésbbé tanulságos a közös kormányhatóságok felfogására nézve ama másik megtörtént eset is, hogy egy fővárosi család egy svajczi nevelőnőt szerződtetvén gyermekei­hez, midőn az illető a megállapított határidőre meg nem érkezett, az illető itteni családapa egy a mi svajczi követségünk h ez intézett magyar levélben azt kérelmezte, hogy a követség az illető nevelőnőt idéztesse meg és figyelmeztesse szerződésileg elvállalt kötelezettségeire. Ezt a magyar levelet a mi svajczi követünk azon ud­varias kérelem kapcsán küldötte vissza ennek a fővárosi polgárnak, hogy itt senki magyarul nem tudván, terjeszsze elő kérelmét német nyel­ven szerkesztett beadványban. (Derültség és moz­gás bal felöl.) íme, t. ház, így respectálják a mi diplo­matiai és egyéb közös kormányhatóságaink Magyarország állami önállóságát. A most előadott két esetből tehát kettős­tanúság vonható le; először, hogy azok a közös költségvetésből, tehát magyar pénzből is fen tartott, közösügyes hivatalaink sok tagjának épen nem ártana, ha elmennének az amerikai pittsburgi közjegyzőhez, és megkérnék őt, hogy tanítsa meg őket arra, miként kell egy függet­len, önálló ország alkotmányát, törvényeit, sza­badságát tiszteletben tartani. (Úgy van! Úgy van / bal felöli) A másik tanúság pedig az, hogy valahányszor alkalmunk nyilik, soha el ne mu­laszszuk hazánk önállóságát és souverainítását külső látható jelek által is kifejezésre juttatni. Ez okból is ajánlom tehát a zászló és jelvény­kérdésre vonatkozó határozati javaslatom elfo­gadását. (Elénk helyeslés bal felöl.) És itt önkéntelenül eszembe jut boldogult Simor János herczegprimásnak egy főúri esküvő alkalmával elmondott gyönyörű szónoklatának azon része, a hol a jegygyűrű jelentőségéről szólva ezeket mondja: »Mi az a jegygyűrű magában véve? Egy aránylag csekély értékű darabka arany, és mégis minő nagy annak fon­tossága a jegyesekre nézve, a kikre nézve egy egész élet összetartozandóságát, valamint kötele­zettségét jelenti, hogy egész életükön át egy­mást támogatni, ez életnek örömeit és báját egymással hűségesen megosztani kötelesek. Mi a nemzeti zászló magában véve? így szól továbbá a biboros főpap; Csak egy csekélyke vászon, a melynek láttára mégis élénkebben ver szivünk, mert nemzetünk ezredéves történetét annak sok viszontagságait és szenvedését, de egyúttal fényes dicsőségét is juttatja eszünkbe«. Ily értelemben fogom fel én is, t. ház, a nemzeti lobogó kér­dését, és ezen érveléssel ajánlom én is e tárgyra vonatkozó benyújtandó határozati javaslatomat a t. ház becses figyelmébe. A második kérdés, melyre még kiterjesz­kedni szándékuzom, a honvédtisztek gyerme­keinek, főleg leánygyermekeiknek neveltetési kérdése. (Halljuk! Halljuk!) Tudjuk mindannyian, miként a közös hadseregbeli családos tisztek leányai számára a közös hadügyi kormány két leánynevelő intézetet tart fenn, a hernalsit és a sopronit, mely intézetekben a növendékek szak­szerű, gondos neveltetés és oktatásban része­sülnek. Nem ismerem közelebbről ezen intézetek felvételi szabályait; lehet, sőt hiszem, hogy kor­látolt számmal a honvédtisztek leányai is fel­vétetnek ezen intézetekbe; de épen ez az, a mit én elkerülni óhajtok; mert bármennyire tudom is, hogy ezen intézetek egészben véve a paeda­gogiai és didacticai igényeknek megfelelnek, úgy viszont tudom azt is, hogy ott a növen-

Next

/
Thumbnails
Contents