Képviselőházi napló, 1892. XI. kötet • 1893. április 5–április 25.
Ülésnapok - 1892-195
172 l95, urszégos illés 1HÍ»8. április 12-Cji, szerdán. metleüül használtatnak fel, de kik által? Azok által, kik az uralkodó előtt a nemzetet, ha pedig a nemzetet nem, akkor legalább az ellenzékeket szokták és szeretik denuntiálni. Nincs itt senki, t. minister úr, a ki a jelző-zászló kérdésével akarná Magyarország érdekeit megóvni; í ] e méltóztassék elhinni, mindenki sajátságosnak tartja az országban, hogy még a legkisebb dologban sincsenek a legkisebb kímélettel, a legkisebb elnézéssel a nemzet óhajtásai s kívánságai iránt. (Úgy van! Ugy van! a hah 1 dalon.) A jelző-zászlót ép úgy visszautasítják, mint a katonai nevelő intézetet; az egyiket azért, mert kicsi, a másikat azért, mert nagy. (Tetszés a szélsőbalon.) Egy ország, a melynek minden kívánságát évek hot szú során át egj^forina merevséggel visszautasítják, ha nem is a törvényes factorok iránt, h.'.nem azok egy némelyikének jó szándéka s jő akarata iránt csakugyan bizalmatlansággal viseltethetik. (Úgy van! bal felől.) Ennek kapcsán bátor vagyok rámutatni arra a kérdésre, a mely Nagy István hatá ozati javaslatában foglaltatik. (Halljuk ! Halljuk !) Ez már nem honvédségi kérdés, ez már a fennálló történelmi nemzetnek joga, és ezt nincs joga megtagadni a minister urnak, még kevésbbé a kormánynak. (Úgy van! a szélső baloldalon.} Ha gondoskodni akar a törvényhozás arról, hogy a magyar állampolgárok gyermekei ne neveltessenek el a magyarságtól, hogy a helyett, hogy magyar nők, magyar anyák legyenek, legyenek u. n. aeraris hölgyek (Úgy van! Úgy van! a szélsőbalon.) akkor módot kell nyújtani arra, hogy ezek oly intézetekben neveltessenek, a melyeknek hazafisága és a nemzethez való hö ragaszkodása felől a nemzetben mindenki bizonyos. (Úgy van! a szélsőbalon.) A t. minister úr nem fogadta el az első javaslatot, mely szeiint egy nevelőintézet állíttassák fel, a melyben a honvédek leánygyermekei nevelhetők legyenek, azt mondván, hogy ezt egyik napról a másikra felállítani nem lehet. De ebben a határozati javaslatban egyszerűen az van, hogy addig is, a míg ily nevelőintézet felállítható lesz, gondoskodjék a minister úr arról, hogy egy javaslat terjesztessék elő, a mely szerint a Magyarországon fennálló nőnevelő intézetekben alapítványok tétessenek, hogy a honvédtisztek leánygyermekei ott legyenek nevelhetők. Már most kérdem a t. minister urat, kérdem a t. kormányt, meg lehet-e tagadni azt, hogy a honvédtisztek gyermekeinek, — mert azt csak elismerik, hogy a honvédtisztek gyermekeiről Magyarországnak ép úgy kötelessége gondoskodni, a mint gondoskodik Magyarország valahányszor felhívatik, hogy közös hadseregbeli tisztek gyermekeiről gondoskodjék-- neveléséről máskép, mint úgy, hogy minden körülmények közt akképen neveltessenek, hogy el ne felejtsék, hanem inegtinúlják a haza iránti ragaszkodást, nemzetük iránt a szeretetet. (Helyeslés hal felől.) A határozati javaslat azt mondja, hogy gondoskodjék a kormány, hogy javaslat terjesztessék elő, a melynek értelmében addig is, a míg ily nevelőintézet felállíttatnék, a meglevő nevelőintézetekbe a magyar honvédtisztek gyermekei felvétessenek. Ez oly határozati javaslat, a melynek elfogadásában a minister úrnak, ha e kérdést megakarja oldani, egy irányban sincs megkötve a keze. Vagy talán meg van kötve abban az irányban, hogy annyi helyet állítson fel, a mennyit az ország pénzügye megenged, avagy abban az irányban, hogy mily intézetekbe vétessenek fel, Pozsonyban-e vagy Budapesten, vagy hogy hol legyenek e nevelőintézetek? Kincs megkötve a t. miniéter úrnak keze, és mégis azt mondja ezzel szemben, hogy a pénzügy minister ítéli meg, vájjon az ország pénzügyi helyzete ezt megengedi-e? Tehát már odáig jutott volna Magyarország pénzügyileg, hogy pénzügyileg kell mérlegelni még azt is, mikor arról van szó, hogy a magyar tisztek gyermekei magyarságukból ki ne vetkőztessenek, és ezért több alapítványi hely állíttassák fel. (Helyeslés bal felől.) Megmondom én egészen őszintén, t. minister úr, hogy mi a dolog bibije. Az, hogy fájdalom, oly nagy mértékben idéztetett fel, részint a legfőbb hadiírnak, részint a közös hadseregbeli intéző köröknek bizalmatlansága Magyarország ellen, hogy legyen az akár a nőnevelés, vagy pedig valamely más kérdés, mindenről azt hiszik, hogy ezalatt oly intentio rejlik, a mely már oly sokszor bemártogattatott Bécsben. (Úgy van! bal felől.) De itt mi megmondjuk, hogy mit akarunk, sőt arra is van bátorságunk, hogy megmondjuk, miért akarjuk azt ? E javaslatban nem foglaltatik egyéb, csak az, a mihez nemcsak a nemzetnek magának, hanem még a nemzetiségeknek is van joguk, és ezt a jogot Magyarországon nemcsak a magyar nemzet gyakorolja, hanem épen Magyarország védelme alatt gyakorolhatják azt a nemzetiségek is. (Úgy van! bal felöl.) Melyik nemzetiség az Magyarországon, a mely, ha akarja, nem nevelhetné gyermekeit nemzetiségében és fajában. Avagy nem neveltetheti talán gyermekeit a román Balásfalván, a szász Beszterezén, vagy akárhol, és ki akadályozhatná meg őket ebben? Vájjon nem tettek-e a szászok óriási alapítványokat gyermekeik nevelésére, nincsenek-e román alapítványok, a melyeken nőés fiúnevelő intézetekben neveltethetik gyerme^ keiket? Most is tesznek egy indítványt, a mely
