Képviselőházi napló, 1892. XI. kötet • 1893. április 5–április 25.

Ülésnapok - 1892-195

160 IftS, ftrsstágos ülés 1.893. április 12«én, szerdán. alkalínaztatik, az esetleg nálunk szolgáló osztrák legénység pedig nem. Ez tévedés. Mert, — mint említettem, — a belső szolgálat kizárólag rendszeresített börtönőrök által végeztetik, s csak a külső szolgálat, — megengedem, hogy van­nak kivételes esetek, de ezekről nincs tudomá­som, — végeztetik itt ott katonák által. Méltóz tátik ezt a t. háznak tudomásul venni. Elnök: Szilágyi Dezső igazságügy ininisíer úr kíván szólani. (Halljuk! Halljuk!) Szilágyi Dezső igazságügyminister: T. ház! Legelőször is Polónyi Géza képviselő űr által hozzám is intézett kérdésre óhajtok felelni. Kérdése t. i. az volt, miért nem alkalmazunk börtönügyi szolgálatra a honvédség és közös hadseghez tartozó csapatokból is embereket? Tudomásomra belső börtönön szolgálatra . . , Polónyi Géza: Arra nem is akarom! Szilágyi Dezső igazságügyminister: E részben tehát nem szólok. A mi a külsőt illeti, t. i. a fegyházépűlet azon részeinek ellenőrzését, a mely a börtönügyi személyzet elégtelensége miatt gyakran kívülről szükséges, ez, ha jól emlékszem, és azt hiszem, nem csal emlékeze­tem, illaván alkalmaztatott és alkalmazta tik. (Egy hang a szélsőbalon: Szegeden is!) És Szegeden is. De gondolom nem állandóan. Ebben a részben úgy a honvédség, mint a közös hadsereg segélyét — Illaván ez utóbbit — igénybe veszszük. Egyéb helyen ez azért nem alkalmaztatik, mert szük­sége nem merült fel; ha felmerül, megkeressük az illetékes hadikormányzatot, vagy ha honvéd­séget akarunk alkalmazni, a honvédelmi minis­tert, s eddig ez mindig meg szokott adatni némi költségtérítés mellett az igazságügyi tárcza terhére. Azonban a t. képviselő úr ezen kérdésnek már levezetésében is bizonyos új közös ügyről beszélt. Én csinálom ezen új közös ügyet ebben az értelemben a honvédelmi ministerrel, nem a Lajthán-túlival. Polónyi Géza: Nem, nem! Szilágyi Dezső igazságügyminister: Szolgáljon ez nekem alkalmul arra, t. ház, hogy úgy miként tegnap Ígértem, a képviselő úr teg­napi beszédjére is visszatérjek. Polónyi Géza: Most ? Szilágyi Dezső igazságügyminister: Én visszatértem volna rá már tegnap, de beszé­dének csak legvégét hallottam, visszatérhettem volna ma a szavazás előtt, de kimondatván teg­nap a szavazás, a házszabályok megsértése nélkül nem emelhettem szót. (Halljuk! Halljuk!) A képviselő úr tegnapi beszédében két al­katelem van. Egyik alkatelem az, hogy úgy mondjam, a képviselő úr avval foglalkozik, hogy be akarja bizonyítani azt, hogy a közös had­seregben és a honvédségben, tehát, a véderő körében fennálló alaki és anyagi büntető szabá­lyok reformálandók, mert főbb intézkedéseikben és határozataiban elavalfcak. Ennek bizonyítására a képviselő úr még a laterárni zsinatra is hi­vatkozott. Polónyi Géza .* Arra nem ! Szilágyi Dezső igazságügyminister: De igen! Polónyi Géza: Arra nem! Szilágyi Dezső igazságügyminister: Ismétlem, a lateráni zsinatra hivatkozva szólott. Megengedem, hogy ezek tudákossák szempont­jából történt, t. i. azt akarta magyarázni, a mi különben minden lexikonban és tankönyvben megtalálható, hogy az inquisitorius eljárás, a mely ma a jelenleg érvényben levő katonai bűn­vádi eljárásban meg van, fejlődött a kánonijog alapján és ezen fejlődésben még a lateráni zsi nat is szerepel. (Derűltsg a jobboldalon.) Ezen tudákosság ornamentuma kedvéért mondotta ezt, és hivatkozott erre a képviselő úr. Én a képviselő úr beszédének ebbe a ré­szébe nem ereszkedem ; nem ereszkedem pedig azért, mert az, hogy a katonai bűnvádi eljárási szabályok és az anyagi büntető jog, a mely az összes véderő körében fennáll, lényegében re­formokra szorul, ma már minden kétségen felül áll és minden oldalról elismert állítás. Polónyi Géza: Es még sem csinálják meg! Szilágyi Dezső igazságügyminister: Azt a gyönyörűséget pedig, hogy a képviselő úrnál jobb érveket hozzak tel ennek a bizonyí­tására, már a ház idejének kímélése szempont­jából sem engedhetem meg magamnak. Remete Géza : De azért leszavazták ma! Szilágyi Dezső igazságügyminister: Ne méltóztassanak ilyen szemrehányásai élni ; hiszen tegnap Polónyi képviselő úr a képviselő urak nagy helyeslése mellett hosszasan indokolt, hogy nem tesz indítványt s nem terjeszt elő határozati javaslatot, hát ugyan miben sza­vaztatott le ? Polónyi Géza: Horváth Ádám tett javas­latot ! Szilágyi Dezső igazságügyminister: Méltóztassék a képviselő úrral tisztába hozni, hogy Horváth Ádám és Polónyi Géza képviselő urak azonosok. (Tetszés jobb felöl.) Remete Géza: Természetes, mertHoiváth fiatal ember, ő még hisz, de Polónyi már nem hisz! (Nagy derültség.) Szilágyi Dezső igazságügyminister; Azt a controversiát a t. képviselő urak pártján, hogy Horváth Ádám vagy Polónyi Géza állás­pont) a-e a helyesebb, hogy melyik bizik ben­nünk, melyik nem, hogy pártviszálykodás ne üs­sön ki, nem fejtegetem. Hanem igenis szavam

Next

/
Thumbnails
Contents