Képviselőházi napló, 1892. XI. kötet • 1893. április 5–április 25.
Ülésnapok - 1892-193
l'SS. orwtiirbt «Iés 1A9*. Április UM», liétfftit. Ufc .#«## ííy ö íaí- es s*<#ső baloldalon. Felkiáltások: Ót perez szünetet kérünk !) Hentaller Lajos jegyző:Eötvös Károly! (Nagy zaj. Felkiál ások a bal- és szélső haloldalon: Ót peres szünetet kívánunk !) Elnök: Méltóztassanak Eötvös Károly képviselő urat meghallgatni! Eötvös Károly : (Halljuk! Halljuk!) Mielőtt felszólalásomat, melyet e kérdésben tenni akarok, megkezdeném, egy személyes megjegyzést vagyok kénytelen előrebocsáttani és pedig gróf Apponyi Albert t. képviselőtársam ellenében. (Halljuk! Halljuk!) T. képviselőtársain 1 atározottan félreértette az én egyáltalában nem is nagyon hangos közbeszóiásomat. Tökéletesen félreértette, mert midőn én azt a megjegyzést tettem szomszédaimnak, hogy bizony ez nem személyes kérdésj: akkor az igaz, hogy egy kis aggodalom, egy kis féltékenység volt előttem, de nem arra nézve, mintha azokat a megjegyzéseket, a melyeket a honvédelmi uiinisíer űr ellenében méltán és alaposan elmondott, mi is meg ne tudtuk, vagy kötelességünknek ne tartottuk volna megtenni, (Élénk helyeslés a szélső baloldalon.) hanem igenis, egy kis féltékenység volt bennem az iránt, hogy nekem, a kinek ma kellene beszélnem, majd egyáltalában nem marad időm. (Helyeslés. Úgy van! Úgy van! a szélső baloldalon.) És ez a kis féltékenység tökéletesen alapos is volt. Hanem azért biztosítom a t. házat, hogy most már az idő által is kényszerítve, lehető rövidre vonom össze megjegyzéseimet, és t. ház becses türelmét és még becsesebb idejét a szokotnál tovább igénybe venni nem fogom. Csak azt jegyzem még meg, hogy miután a dolog így áll és máskép nem is állhat, és nem íog állani jövőre sem, ízért egészen alaposnak még sem tartottam t. képviselőtársamnak azt a megjegyzését, hogy ebben valami különös kis érdekesség volt, mert ebben bizony más érdekesség nem volt, mint hogy én az én időmet akartam megvédeni. (Úgy van! Úgy van ! a széhö baloldalon.) Hozzáteszem még azt is, hogy én ugyanazon indoknál fogva, melyet t. képviselőtársam itt jelzett, egészen elfogadhatónak tartom azt, hogy a képviselőház némely tagjai soron kívül és a házszabályokon felül hosszabb beszéde- j ket tarthassanak, de mégis kénytelen vagyok megjegyezni, hogyha ez állandó gyakorlattá válnék, akkor a ház tanácskozási rendje mégis nagy zavaroknak lehetne kitéve. (Helyeslés a szélső baloldalon és jobboldalon.) Ez tette indokolttá, hogy szomszédomhoz azt a kis megjegyzést tettem, a melytől minden eltérő más magyarázatot és insinuatiot egyenesen visszautasítok. (Az elnöki széket gr. Andrássy Tivadar alelnök foglalja el.) A másik, & mit szintén mint személyes dolgot kénytelen vagyok megjegyezni, és pedig előreboesátva, az, bogy a t. honvédelmi minister úr felénk nézett és felénk mutatott akkor, mikor azt mondta, hogy négy szem közt az urak másképen beszélnek. Én meg vagyok arról győződve, hogy a t. honvédelmi minister úr ennek a pártnak, a melyhez tartozni szerencsém van, s nem kétlem, hogy más ellenzéki pártoknak is minden egyes tagjával beszélhet négyszemközt bármennyiszer: azokkal ellenkező nézeteket sohasem fog hallani, mint a melyeket pártunk nyilvános programmjában és előterjesztéseiben következetesen kifejtettünk. (Élénk helyeslés. Úgy van! Úgy van! a szélső baloldalon.) T. ház! A t. honvédelmi minister úrnak, különben tartalmilag rendkívül érdekes és gazdag, de kissé hossiű beszéde alig engedi meg nekem, — bár törekedni fogok rá, — hogy azok nagy részéhez, a melyeket felhozni kegyeskedett, egész komolysággal hozzászólhassak. Azokat a nagyfontosságú nemzeti, államjogi és hadügyi kérdéseket, a melyeket beszédében érintett, sok helyen és nagy részben olyan komikus szinben tüntette fel, érvelésének legnagyobb része annyira nem magyar, nem nemzeti volt, hogy szinte alig lehet azok után és azok után is, miket Pulszky t. képviselőtársam pár nap előtt itt felhozott, e legnagyobb fontosságú hazai kérdésekkel most egész komolyan foglal kőzni. De legalább megkísértem. (Halljuk! Halljuk!) A minister úr nekünk bizonyos logikánkat vonta bírálat alá, s tüntette fel oly szinben, mintha nem volna eléggé alapos. Én tehát inegkisértem igaz szinben feltüntetni azt a logikát, mely fájdalom, őt is vezérli, s melynek más nevet nem tudok adni, mint osztrák logika. Hogy miben különbözik ez minden más józaneezíí logikától, talán lesz szerencsém feltüntetni. Pulszky t. képviselő úr például gr. Apponyi t. képviselő úr észrevételének azon részére, melyben az 1836. és 1840-ik törvényhozások felfogására hivatkozott, azzal állt elő, hogy hisz azok ránk nézve nem képeznek érvet, mert hiszen azon törvények csak írott malaszt maradtak. Hát, — azt kérdem, — argumentum az, hogy azok maradtak ? Hát argumentum a nemzeti felfogás ellen, ha a meghozott törvényt a hatalom kezelői a múltban végre nem hajtották, sőt azt a törvényt mely a nemzet igaz felfogását tolmácsolja, határozottan megszegték s ezzel alkotmányunkat is meg sértették? Hát ez érv arra, hogy a nemzet már ne is követelhesse igaz jogai érvényesítését? De kérdem hát, a 67-ikt törvények, melyekre oly állandóan hivatkoznak mint nemzeti nagy jogforrásra, minden izükben tökéletesen végrehajtattak-e ? Hol van a magyar
