Képviselőházi napló, 1892. X. kötet • 1893. márczius 7–márczius 24.

Ülésnapok - 1892-176

m 176. országos ülés 1898. márczlns 9-én, csfltBrfcflkön. talnos helyeslés.) melynek meglegyen a nagyobb javadalmak betöltésénél a hármas jelölés joga, továbbá adassék át ezen testületnek a katholikusokat megillető, jelenleg állami kezelés alatt álló vagyon, (Élénk helyeslés.) biztosíttassák továbbá részére a többi katholikus vagyon kezelésének ellenőrzése, (Helyeslés.) végre a katholikus iskolákra legalább is oly körű legyen az autonómia, mint a protestánsoké. (Élénk elyeslések.) Megyei avagy községi autonómiát csinálhatnának a magyar katholikusok a kormány nélkül is; de nekünk országos autonómia kell, minél erélyesebb hangon fogja azt az utánam következő szónokok bármelyike követelni, annál szívesebben fogok az általa benyújtandó határozati javaslathoz faozzájárálni, (Halljuk!) ez nem felekezeti, ez országos kérdés, melynek meg kell oldatnia igazságosan, méltányosan; mert ezt a Mahomed koporsójához hasonló, ég és föld között lebegő helyzetet az ország legrégibb és számra nézve legtekintélyesebb felekezete már ugyancsak megunhatta, de tényleg meg is unta, és azt. továbbra is tűrni, épen nem hajlandó, és nagyon csodálkozom, hogy a kormány egyházpolitikáját helyeslő, megyei és városi törvényhatóságok között egyedül a főváros törvényhatósága volt az, mely a katholikusok ezen jogosult óhajáról meg nem felejtkezett, mig a többiek eme méltányos követelésünkről egy árva szót sem szólottak. Bolgár Ferencz: Az a kiadott parancsban nem volt benn ! Nagy István: Ez is egy megszívlelendő jelensége az időknek. Úgy látszik, egy ismert latin közmondás: Quod uni justum, alteri aequum, a katholikusok jogait illetőleg a gyakorlatban ma már oda módosíttatott: Quod uni justum alteri non aequum; azonban rajta leszünk, hogy ennek a proverbiunmak eredeti szövege ismét visszaállíttassák, (Helyeslés.) és az az életben is érvényesüljön. A mi végűi a püspökök által a t. minister úrhoz intézett és általa minap felolvasott leveket illeti, ezekre az a megjegyzésem, hogy kár volt, azok felolvasásával eddig is várni, ha a t. minister úr azokat olyan nyomatékos érveknek tekintette; de kár volt azokat elhallgatni a rendelet kibocsátását megelőzőleg a boldogult Sinior János herezegprimással folytatott tárgyalások alkalmával. Yajay István: Akkor még nem ismerte azokat! A nyáron kerestette ki az archívumból! (Halljuk! Halljuk !) Nagy István: Mert e tárgyalásokról köztudomásra jutott két levélben, melyet a hold. herczegprimás a t. minister úrhoz intézett, bizonyára megfelelt volna a t. minister úrnak ezen argumentumára is. Egyébként a püspöki karnak álláspontját a t. minister úrnak e leveleken kivűl is kellett ismernie, mert már 1885-ben a püspöki kar mint erkölcsi testület,, hivatalos conferentiájáról a minister úrhoz intézett átiratában a februári rendelet alapjául szolgáló Trefort-féle 1884-iki rendelet visszavonását kérelmezte, tehát a püspöki kar itt mint hivatalos, erkölcsi testület foglalt e kérdésben állást, és így a t. minister úrnak egyes püspököknek egyes, concrét esetekre vonatkozó utasítására joggal már nem igen lehetett hivatkoznia. Hogy pedig ezen egyes püspöki intézkedésekre nézve is egészen helytelen analógiából indult ki a t. minister. azt látjuk, ha rendeletét, főleg annak 3. pontját szembeállítjuk a rendeletet megelőző, tényleges helyzettel, melynek részletezésére most kiterjeszkedni nem óhajtok, csak annyit jegyzek meg, hogy teljesen félreismeri a t. minister úr ama püspöki intézkedések természetét, a melyekre az ő általa teremtett helyzetet megelőző időkből hivatkozik, (ügy van! bal felöl.) Téved azonban a t. minister úr még egyéb analógiáiban is; mert ha például a katholikus egyház bizonyos esetekben azt vezeti be a gyermekről, hogy s>államilag törvényes*, vagy mivel a szentszéki ítéleteket azon záradékkal közli a világi hatóságokkal: sine praesumptione juris vincula matrimonalia dijudicandi, ebből azt következtetni, hogy a minister úr rendeletének 3. pontja értelmében a katholikus plébános az általa megkeresztelt gyermeket a saját hitfelekezetéből úgy szolgáltassa ki, hogy arról egyúttal mint az egyház tagjáról is lemondjon: ez félreismerése és helytelen alkalmasása a t. minister úr által felhozott analógiáknak; mert egészen különböző két dolog az, hogy én valamely ügyemet mással közlöm, reá vonatkozó jogaim fentartásával, és más ismét az, ha ezen jogaimról egyúttal le is mondok. (Igaz! bal felől.) Ha továbbá a í. minister úr a polgári házasság szükségességét azért hangsúlyozza, hogy annak behozatalával azután az 1868. évi törvény 12. §-a eltörölhető legyen, úgy a kérdés igazi természetét a t. minister akkor is félreismeri; minthogy a polgári házasság behozatala után, — a 12. §. nem létében, — a protestáns polgártársaink által annyira egyoldalúnak hirdetett és rettegett proselytáskodás épen a legszélesebb szabadság útján lesz eszközölhető; (Igaz! Igaz! a baloldalon.) az tehát nem érv a polgári házasság melleit; a minthogy láthatja is t\ t. minister úr, hogy a protestánsok a polgári házasságot a 12. §. eltörléseért épen nem tekinthetik kárpótlásnak. (Úgy van! a baloldalon.) Hogy a polgári házasság »szükségszerű« előfeltétele a 68-iki törvény módosításának, ezt belátni, megvallom, képes nem vagyok. Mert tisztelettel kérdem a minister úrtól, miért szűk ségszerü a polgári házasság, hogy a 12, §. el-