Képviselőházi napló, 1892. X. kötet • 1893. márczius 7–márczius 24.

Ülésnapok - 1892-176

64 17«, országos ülés 1898. mfirezins 9-én, esfit5rt8kd*n. szerintem nem hivatása az államnak a vallási szétzüllöttséget, a vallási elkülönzéseket bármily tekintetben még elő is mozdítani, és már nemzetiségi tekintetben is eléggé széttagolt hazánkat épen nem óhajtanám az eddigi mértéknél nagyobb méretű felekezeti szétdarabolásnak kitenni, mert ily állapotot, az államegység szempontjából sem tartanék kívánatosnak. Ez nézetem a vallásszabadságról. Áttérve az izraelita vallás receptiojának kérdésére, azt hiszem, hogy ma receptioról beszélni, tulajdonképen anachronismusnál nem <gyéb; hisz az 1867-iki emancipationalis törvény életbeléptetésétől fogva a receptio polgári! ag tényleg megvan, a mennyiben izraelita polgártársaink az összes polgári és politikai jogok tényleges élvezetében vannak; de meg van tényleg a vallási receptio is, a mennyiben vallási szertartásaikat szabadon gyakorolhatják, és autonóm hitközségeket alakíthatnak, melyeket az állam, mint ilyeneket, el is ismer. A mennyiben tehát a most jelzett állapotok törvényesítéséről van szó, ez ellen kifogásom sincs, noha felesleges az írott törvény ott, hol a jogok a köztudatban már élnek. Azonban az országosan leendő vallásos szervezkedést az én értesülésem szerint maguk a zsidók sem óhajtják, és 1867. óta tudtommal még csak kísérletet sem tettek, hogy az orthodox és neológ alapokon álló felekezetek egyesüljenek. R kérdés megoldásánál tehát bevárandó volna, — ép úgy, mint például a katholikus autonómia kérdésénél, — inig az országos szervezkedés eszméje annyira megérlelődik, hogy különféle vallási fractioknak egyesítése a magyarhoni összes izraelitáknak úgyszólván közkívánalmává váljék; mig ez meg nem történik, addig szerintem az állam a 6 — 7 felekezetre szakadt zsidóságot egységesnek nem tekintheti, így tehát róla egységes törvénynyel sem gondoskodhatik; egyébként maga a t. vallás- és közoktatásügyi minister úr is kijelentette Neumann Ármin t. képviselőtársamnak múlt évi május 25-én e kérdésben adott, válaszában, hogy a kérdés nehézséggel is jár; mert egyöntetű autonómiát törvénybe iktatni lehetlen, a különféle szervezetnek és eltérésnek törvényes állandósítása pedig helytelen volna; azért a kérdés részletei nagyon megfontolandók. Ezeket óhajtottam a receptiora nézve megjegyezni. Áttérek most már a polgári anyakönyvvezetés kérdésére. E kérdés tárgyalásánál eszembe jut Horánszky Nándor t. képviselőtársam minapi költségvetési jeles beszédének azon nagyon is megfigyelendő és a t ministerelnök úr részéről is helyeselt része, hogyha bár nagy áldozatok árán sikerült is a pénzügyi egyensúlyt helyreállíthatnunk, azért mégis gondosan kell óvakodnunk minden oly kiadástól, mely nem elkerülhetlenííl szükséges ; mert a nehezen helyreállott pénzügyi egyensúly, még oly gyenge lábon áll, hogy azt a legcsekélyebb mérvű túlköltekezés is vajmi könnyen megzavarhatná. Ha ez így van, t. ház, akkor nekem, — eltekintve sok egy^éb indoktól, — már csak pénzügyi Szempontból is elleneznem kell a polgári anyakönyvezés tervét; mert bármennyibe kerülne is ezen intézkedés létesítése, minthogy azt a lelkészek eddig példás buzgósággal és lelkiismeretességgel teljesítették, még pedig ingyen teljesítették, azon évi összeget, mely a polgári anyakönyv behozatala esetén kelleni fog, legyen az bármekkora, sokkal inkább óhajtanám más, valóban szükséges dolgokra, p. o. a nyomorgó falusi néptanítók fizetésének javítására fordíttatni; (Élénk helyeslés a bal- és szélső baloldalon.) ily czélokra költött összeg valóban dúsan kamatozó, czélszerű befektetés volna; mig a polgári anyakönyvekre fordított összeget, mert arra szükséget fenforogni épen nem látok, teljesen kidobott pénznek tartom, (Úgy van! ~bal felöl.) és azért ezen okból, valamint azért is ellenzem a a tervezett reformot, mert abban a katholikus lelkészi karnak meg nem érdemlett mégfenyítését és raegrendszabályoztatását látom; a polgári anyakönyvezés eszméjét tehát helyeselni nem tudván, azt, bármikor beterjesztetnék is, el nem fogadnám. Végű! áttérve a kötelező polgári házasság kérdésére, általánosságban csak annyit jegyzek meg, hogy azon országokban, melyekben az behozatott, és melyekre a t. minister úr minapi beszédében reáútalni méltóztatott, sehol sem csendes, normális viszonyok között jött az létre, hanem mindenütt nagy megrázkódtatásoknak és viharos időknek szüleményeként jelentkezik. Azon kérdést illetőleg, vájjon kor- és időszerű volt-e ezen kérdést nálunk épen most felvetni, egyéni meggyőződésem szerint határozott nemmel felelek. Midőn a t. ház csak nem régen a belügyministeri tárcza költségvetésével foglalkozott, a t. beliigyminister űr általam nagy figyelemmel hallgatott, egyik beszédében odanyilatkozott, hogy minden reform akkor hordja csak akkor hordja magában a sikeres keresztülvitel biztosítékát, ha azt a közvélemény úgy szólván hangosan követeli. Hát én megengedem, t. ház, hogy egyes szakkörök ezzel a kérdéssel újabban is foglalkozhattak; tudom, hogy ezen kérdés néhányszor a parlamentben is elvi vitatkozásokat provocált; hogy azonban ezen kérdés megoldását az ország lakosainak közvéleménye mintegy hangosan követelné és türelmetlenül várná, arról nekem ugyan nincsen tudomásom. (Igaz! Úgy van! bal felöl.) Száz meg száz más, égetően szükséges kérdés várja évek óta a tör-