Képviselőházi napló, 1892. X. kötet • 1893. márczius 7–márczius 24.

Ülésnapok - 1892-175

175.-országos ülés IS98 märcaius S-án, szerdái;, g-g hévvel ragaszkodom, hogy igénytelen erőm tel­jes tudatának daczára mégis az elsők között lennék, a kik a katholikus vallás integritása ellen bármely oldalról intézett áramlattal vagy támadással szemben határozott állást foglalnak. De azon kérdés megítélésénél, hogy vájjon mely eselekvény vagy intézmény sérti vallásom hit­elveit, csak két tanácsadóra hallgatok: ez a meggyőződés és lelkiismeret, azon egyedüli for­rások, a melyekből szerény ismeretkörrel a hig­gadt megfontolás mindenkor megbízhatóan merít (Élénk helyeslés jobb felől.) Vallásos érzelmeimből sohasem csináltam titkot, és annak tulajdonítom, hogy egy-két nappal az utolsó általános képviselő választások előtt, választókerületem papsága, a szé­kes káptalan vezetése alatt lakásomban megjelen­vén, a katholikus clerus kívánságait három pontban csoportosítva, nem ugyan a reversalis követelé­sének lealázó alakjában, hanem kifejezett óhajok gyanánt figyelmembe ajánlotta. Az első pont azt tartalmazta, hogy a vallás- és közoktatásügyi minieter februári ismeretes rendeletének hatá­lyon kívüli helyezésére törekedjem. A második pontban azon óhaját fejezte ki, hogy a katholikus jellegű alapok és alapítványok rendeltetésüktől el ne vonassanak. A harmadik pont pedig azt a nyílt felhívást tartalmazta, hogy a polgári há­zasság bármily alakbani behozatala ellen hatá­rozottan állást foglaljak. Habár ez interview egészen váratlanul, minden előleges bejelentés nélkül, tehát teljesen készületlenül ért, a felvetett kérdések mindeni­kére mégis, minden habozás nélkül, azonnal megadtam a választ. Az első pontra azt felel­tem, hogy a kényszer amaz alakját, a mely a febrnáriusi rendeletben kifejezésre jutott, nem tartom szerencsésnek, s azért nem vélem fentar­tandónak. Az alapokra nézve megjegyeztem, hogy jogállamban a szerzett jogokat tiszteletben kell tartani, s azért eleve kizárnak tartom azt az eshetőséget, hogy a katholikus alapok és alapítványok rendeltetésüktől eltérő, más czélokra fordíthatók volnának. A harmadik kérdésre, he­lyesebben felhívásraj azonban minden kételyt kizáró módon, nyíltan, világosan és határozottan kifejeztem azt, hogy a polgári házasságot a szabadelvtíség, a haladás és a korszellem oly elválaszthat]an követelményének tartom, a mely elől kitérni nem lehet, és legfeljebb megvalósí­tásának időpontja iránt merülhetnek fel nézet­eltérések. Ha a t. ház kegyes lesz türelméyel néhány perczig megajándékozni, bátor leszek álláspon­tom indokait lehetőleg röviden elmondani. (Rali­juk ! Halljuk!) A ki azt a kényszerhelyzetet, a melyben ma tényleg belejutottunk, nem a viszonyoknak, hanem egyeseknek, vagy egy politikai pártnak rovására kívánja betudni, az vagy nem bír a tárgyilagosság iránt kellő érzékkel, vagy pedig teljesen elfelejti a közelmúlt eseményeit. A helyzet két cardinalis tévedésre vezet­hető vissza. Az egyikbe beleesett maga a törvényhozás, a másiknak részesei pedig mindazok, a kik az államhatalom jogkörét kisebbetik, csor­bítják, akaratlanul, vagy ezélzatosan félrema­gyarázzák. Tévedett a törvényhozás akkor, mi­dőn az 1863 : Lili. tez. rendelkezései által a vallások és felekezetek közti békét állandóan biztosíthatni vélte. De ez a kitűzött czél olyan üdvös volt, hogy teljes mentségül elfogadható azon illiberalis intézkedés fejében, mely az egyéni akarat szabadságának korlátozásában nyert tör­vényes kifejezést. Elvégre is a szabadelvtíség itt csak puszta alakzattá törpült a lényeggel, a felekezetek közötti béke és nyugalom nagy fon­tosságú érdekével szemben. Hogy a törvények végrehajtására első sor­ban felügyelni hivatott tényezők a februáriusi ismert rendelettel sem értek czélt, az mindenki előtt ismeretes. Már most két kérdés merül fel. Első sorban, vájjon lehetséges-e természetesen a czélt, a vallási békét mindenekelőtt szem előtt tartva az í 868 : LIII. tcz. intézkedéseit ad­ministrativ úton egyáltalában végrehajtani, és ha nem, mik annak az indokai? Az első kérdésre nézve minden elfogulatla­nul gondolkozó egyénnek határozottan nemmel kell válaszolni. Én a kényszereszközök külön­böző formáját, a végrehajtás különböző alakza­tait el tudom képzelni, de ezek mindegyike a félrendszabálynak összes hátrányait rejti magá­ban, a nélkül, hogy a czélt: az ellentétek ki­egyenlítését megvalósítaná. Honnan erednek tehát e nehézségek? Né­zetem szerint csakis azon már több ízben téves­nek éí helytelennek bizonyult rendszerből, hogy az állam a maga akaratának nyilvánítását és végrehajtását nem a maga közvetlen alkalma­zottjai, hanem megbízottak, közvetítők, s gyak­ran nem is homogén érdekű elemek igénybe­vétele révén akarta érvényesíteni. És ebben a feleletben rejlik a létező bajok gyökeres orvos­lásának módja az acuttá vált politikai kérdések radicalis megoldási kulcsa. Megvallom, t. ház, hogy az állami minden­hatóság nem tartozik eszményeim közé, de vi­szont nem is rajongok azon kezdetleges állapot után, midőn egy társadalmi osztálynak, egy törvényhatóságnak, egy olygarchiának, vagy egy néptribunnak magában is módjában állott az összesség fogalmának, az államnak akaratát meghiúsítani. A vallási hitelvektől ez alkalom­mal egészen eltekintek, és tisztán jogi állás­pontra helyezkedem, midőn az összes jogok forrását magára az államra vezetem vissza. De,

Next

/
Thumbnails
Contents