Képviselőházi napló, 1892. X. kötet • 1893. márczius 7–márczius 24.
Ülésnapok - 1892-175
175. orsüiágos ülés 1SS»3 mArcziusS-An, szerdán 81 a magara részéről most, miután az összeférhetetlenségi clausula el van törölve, nagyon helytelen dolognak tartom, ho.íry lehetővé tétetett az, hogy léteznék képviselő, a ki akár azért, mert fizetni nem tud, vagy akár, azért, mert fizetni nem akar, oly helyzetbe jusson, — különösen az, a ki nem ind fizetni, — hogy teljes illetményei lefoglaltatván, kerülete képviselő nélkül ma radjon azon okból, mert az illető képviselő absolute nem lévén magát képes fentartani a fővárosban, ennek folytán nem teljesítheti kötelességét. De nem is erről akarok én szólani t. ház. Én, mikor a b. Kemény féle indítvány itt a képviselőházban fel vettetett, voltam bátor mindjárt felszólalni az iránt, milyen helytelen dolog az, ha különösen a többség táborában előre elfogadásra szánt oly incidentális indítványok adatnak be, a melyek által létező törvények módosíttatnak, úgy hogy később egy chaos áll elő. Én, t. képviselőház, akkor indítványoztam, hogy mind a két indítvány adassék ki az igazságügyi bizottságnak, most méltóztassanak megengedni, hogy a következményekkel indokoljam, milyen furcsa situatio állt be az által, hogy a b Kemény János indítványát méltóztattak elfogadni. Beállott az az eset, hogy ma a b. Kemény János féle indítvány elfogadása után, ha egy képviselő csődbe jut, az nem veszti el mandátumát. Mikép áll a dolog t.ház? Az csak nem lehetett intentioja a törvényhozásnak, hogy ilyesmit mondjon. Eddig az összeférhetetlenségi törvény 4. szakaszának b) pontjában ki volt mondva, hogy ha egy képviselőnek illetménye 3 hónapon túl le van foglalva, elveszti mandátumát. Ennek folytán nem volt szükséges külön Kimondani, hogyha egy képviselő csődbe jut, akkor megszűnt a mandátuma, miután a csőd maga egy általános executio lévén, ha 3 hó napon túl volt lefoglalva a fizetés, megszűnt a mandátum. Most a törvénynek ezen rendelkezését elimináltuk, de az összeférhetetlenségi törvényben nem lévén külön dispositio arra nézve, hogyha egy képviselő csődbe jut mandátuma megszűnik, most megtörténhetik az az esuí, hogy egy képviselőnek lefoglalják az egész fizetését, csődbe is kerül, és ide járnak majd felszedni a csődbe jutott képviselő napidíjait. Természetes, hogy ezzel szemben nem akarok magamis abba a hibába esni, hogy egy létező törvényt incidentális módosítással itt akar jak kiigazítani. Ez annyival helytelenebb volna részemről, mert az valamennyire csak eltűrhető, hogy hatályon kívííl helyeztetik egy más törvény intézkedése, de az azután még helytelenebb volna, hogy egy másik törvény positiv intézkedéseit ily törvényjavaslatban akarnók substituálni, a mely azzal a törvénynyel tulajdonképen okozati összefüggésben sincs. Nyilvánvaló, hogy ki kell mondanunk az összeférhetetlenségi törvénymódosításával, hogy: ha pedig a képviselő csődbejut, mandátuma megszűnik. Már most, én azon felfogásból indulva ki, sőt e tekintetben talán helyesen anticipálhatom a minister úr nézetét, a ki, a mennyire tudom, maga is helytelennek tartja azt, hogy ez így maradt, a magam részéről nem szándékozom itt azt indítványozni, hogy ezen törvényjavaslatnál vétessék fel concret dispositio, hanem van szerencsém egy határozati javaslatot benyújtani oly czélból, hogy a t. minister űr, illetőleg a t. kormány találjon módot arra, hogy az összeférhe tetlenségi törvény ide vonatkozó módosításával, — a mire egyébként nem bánom, ha más eorrectebb módon fogja is az utat megtalálni, — de az mondassák ki, hogy ha a képviselő csődbe jut, mandátuma megszűnt. (Helyeslés a ssélsö baloldalon.) Ezen határazati javaslatom szól a következőképen : »A képviselőház utasítja a kormányt, hogy a csődbe jutott képviselő összeférhetetlenségének törvény útján való szabályozása czéljából még ez ülésszakban terjesszen elő megfelelő javaslatot.* (Helyeslés a szélső baloldalon.) A határozati javaslatban nem kötöm meg a kormány kezét semely irányban; csupán elvileg akarom elfogadtatni azt, hogy a törvényhozás most már a b. Kemény János-féle ö^szeférh tetlenségi módosítás folytán ne jusson abba a helyzetbe, hogy valamely képviselő csődbe jut, és a világ gúnyjára azért képviselő maradhasson a nélkül, hogy az összeférhetlenség rá ki legyen mondva. (Helyeslés a szélső baloldalon.) Elnök! Kíván még valaki szólani? Senkisem kíván szólani. A vita be van zárva. Még az előadó urat illeti meg a szó. Ragályi Lajos előadó: T. káz!_ Két igen rövid megjegyzésre szorítkozom az indítványt tevő képviselő úr megjegyzéseivel szemben. Az egyik az, hogy midőn én arra voltam szerencsés hivatkozni, hogy a külföldi államok egyikében sincs behozva az az intézkedés,,, a melynek behozatalát ő itt indítványozta. 0 közbekiáltotta, hogy Ausztriában a napidíjak nem foglalhatók le. Én azon határozottság következtében, a melylyel ezen közbeszólást megtette, nem mertem rögtön egész határozottsággal az ellenkezőt állítani, mert attól féltem, hogy azóta, mióta az Ausztriában e téren érvényes intézkedéseket olvastam, ott újabb intézkedések hozattak be. E perezben kaptam azonban épen egy osztrák képviselőnek levelét, a ki tudatja velem, hogy Ausztriában az eddigi törvényes intézkedések ma is hatályban vannak, és a képviselők napidíjai lefoglalhatok. Ezt vagyok bátor a dolog