Képviselőházi napló, 1892. X. kötet • 1893. márczius 7–márczius 24.

Ülésnapok - 1892-188

400 188. országos filés 18ft8, márcasins äá-én, péatelfsn. érkeznek; a mi méltánylandó eset van, az a rendes folyamatában az administrationak felmerül előttem, és a hol lehet, a hol megnyugvással tehetem, — és másként csak nem járhatok el, — megteszem kötelességszerű előterjesztésemet királyunk elé, és merek rá hivatkozni, hogy javaslataim el is fogadtatnak. Ezenfelül az administratio rendes folyamában alkíilmaztatik a törvény, hogy, a hol a feltételes szabadonbocsatás előfeltételei megvannak, és indokolva van az eset körülményei által, a feltételes szabadonbocsátás megtörténik. Már most mi marad az alkalomszerű tömeges megkegyelmezésre ? Az ilyen alkalomszerű tömeges megkegyelmezések, — nem amnestiáról szólok, — sokszor aggátyosak, elnézésre, az esetek természete által nem indokolt megkegyelmezésre vezetnek, csupán az alkalomszerűség miatt. Szerencsés véletlennek tűnnek föl, és nem teszik a magasabb, törvényhez nem kötött igazságosság benyomását, mely a kegyelmezés ethikai alapja marad. Egy oly felfogásból erednek, mely a jelenkori igazságszolgáitatás alapelveivel nem mindenben fér össze. A mai igazságszolgáltatásban az igazságosság eszméjének kell, a mennyire a mi korlátolt erőnk képes azt megvalósítani, uralkodni. (Úgy van! Úgy van!) Azok a tömeges alkalmi megkegyelmezések, menyegzők, névnap, vagy nem tudom, nagy családi ünnepek alkalmával, abból a felfogásból erednek, hogy a fejedelmi kegy végtelen és korlátlan, •— és ez igaz, — de hogy a fejedelmi kegyelmezés úgy is alkalmazható, hogyha a fejedelemnek öröme van, magas kegyelmének bő áradatát kiterjeszti másokra is, legyen azok életében is egy örvendetes esemény, legyenek a monarchiában hálás és örvendező szívek! Szép és fenséges eszme! De a kegyelmezés eszméjében benne van, hogy az egy magasabb, a törvény által nem korlátolt igazságosságnak kifolyása! És én nem mernék ő Felsége elé oly felterjesztéssel járulni, a hol a megkegyelmezés csak az ő subjectiv örömének és akaratának kifolyásaként tűnnék fel, a nélkül, hogy eme magasabb igazságosság epzméje, fejedelmi magas jogának gyakorlatánál irányadó csillag volna! Pedig ha felterjesztéseimnél az vezetne, hogy az örvendő érzés az legyen a főirányadó, tekintet nélkül arra, hogy érdemeset talál-e, vagy nem, tekintet nélkül arra, hogy mily hatása van annak a büntető igazságszolgáltatásra, és az igazi nagy közérdekre; tudom, hogy egy régi, de elavult felfogás szerint cselekednék, mely sem királyunk nemes intentioinak, sem a modern intézményeknek nem felelne meg. (Helyeslés.) T. ház! Elvileg is ismerek oly eseteket, midőn az igazságügy ministernek kötelessége a kegyelmezést javaslatba hozni, s utalok egy dologra. (Halljuk! Halljuk!) Például büntető törvénykönyvünknek vannak túlszigorú részei is, a melyeknek értelmében a bíró gyakran igen csekély bűncselekményekért még az enyhíteni jog mellett is kénytelen igen szigorúan büntetni, például a minősített lopás némely csekéfy jelentőségű eseteiben. Ez fegyházzal van büntetve, és a bíró a legnagyobb enyhítési jog mellett is csak börtönre szállíthat le, és ennek minimuma hat hónap. És több eset jött elém, maga. a euria hivatalból terjesztette fel, midőn cselédek és szegény emberek, kertbe bemászva, néhány alma ellopásáért hat havi börtönnel sújtattak, mert semmi bírói hatalom kisebb büntetést reájok nem szabhatott. A hol egyes esetben, a cselekmény természetéhez mérve túlszigorú a büntetés, ott kötelessége az igazságügyministernek közbelépni. Egyébiránt, hogy jövőre ily esetek ne forduljanak elő, erről gondoskodva van a büntető novellában, a mely benyújtatott. (Helyeslés) De méltóztassék megengedni, ha az igazságügyminister nem szigorú őre annak, hogy a bürtető Ítéletekben érvényesülő büntető jogrend, a melyhez roppant közérdek fűződik, ne legyen egyéni impiessióknak és befolyásoknak áldozatául kitűzve, akkor ki fogja ezt az érdeket, az igazságosság, a társadalom érdekében képviselni, ezt a közérdeket repraesentálni ? Megengedem, hogy az lehet egy igen kellemetlen igazságügyminister, de arra figyelmeztetem a t. házat, hogy a másik kellemesebb praxis a közérdek feláldozása volna. (Úgy van! Úgy van! jobb felöl.) Ázzál is vádoltak, t. ház, — gondolom Komjáthy Béla t. képviselőtársam, — hogy az élet apró bajait elhanyagolom. Méltóztassék elolvasni, — semmi egyebet, mint, ~ az »Igazságügy«-nek igen könnyen áttekinthető utolsó évfolyamát, a melyben nyomróí-nyomra kísérni lehet az igazságügyi kormányzatot arra nézve, hogy az élet apró bajaival törődik-e, vagy arról megfeledkezett-e? H» azok elolvasása után a t. képviselő úr ragaszkodik ezen véleményéhez, akkor okaira valóban kíváncsi vagyok. Addig azonban nem követhetem az élet apró bajait, a meddig ezt Kováts József t. képviselő úr kívánja. 0 felemlítette, bogy vagy gyáva az a kormány, a mely tűri, hogy a curia így vagy úgy ítélkezik, vagy, — a mi még sokkal rosszabb, — az ő befolyása folytán ítélkezik így a curia. A mi a másodikat illeti, azt hiszem, hogy azt a képviselő úr csak az alternatíva kedvéért állította fel, mert én még az elméskedés szempontjából sem viselhetem el egy pillanatig sem azt, (Helyeslés jobb felöl.) hogy valaki itt könynyelműen azt mondja, hogy a curia a kormány