Képviselőházi napló, 1892. X. kötet • 1893. márczius 7–márczius 24.

Ülésnapok - 1892-187

3&g IS?. orseágos ülés 18f». irtájrézlim SiS-á)t, eintSrtffkfa. tet. Angliában nincs, mint a »habeas corpus acta«, de azért óvakodva tartóztatnak le valakit, mert minden bíró büszke az angol nép szabadságszeretetére, minden bírónak tisztessége, becsülete s szabadsága legerősebben ellentáll annak, hogy valakivel igazságtalanság történjék. Azután meghozzák nálunk a vádhatározatot. Ez nagyon veszedelmes dolog, mert Magyarországon, fájdalom, nagyon kevés kivétellel, ha valaki vád alá helyeztetik, már el is ítéltetett. Igaz, hogy az elítéléshez teljes bizonyosság kell, de ha valaki vád alá helyezte, sorsa már nagy részben el is van döntve. Az az álláspont, a melyet a bíró, az ügyész elfoglaltak, köti őket csupa következetességből, és sokszor még a nagy költség-kimélés szempontjából is képesek feltartani elfoglalt álláspontjukat. Furcsa is az, hogy ha valakit az első híróságnál vád alá helyeznek, a bíró állást foglal. Ha nem felebbez, elismeri Minős voltát, ha felebhez, a másodbíróság is állást foglal vele szemben. Ha pedig többen vannak a vádlottak, s az egyik fölebbez, a másik nem, utóbbinak vizsgálati fogságban kell lennie addig, míg a másiknak fölebbezése eldől. Mikor ez megvan, azt mondanók, hogy itt már megmenti a polgárokat a bíró tekintélye, igazságszereíete és a bírói felfogás. Következik a végtárgyalás. A t. képviselő uraknak, a kik még nem voltak végtárgyaláson, ajánlom, méltóztassanak egyszer ilyenen megjelenni. Nemcsak itt Budapesten, hanem széles Magyarországon sehol sincs úgy a bíró, hogy a vád és védelem harczát személyesen meghallgathassa, azután ítélkezzék. A bíróság képviselője sokkal jobban vádol, mint maga az ügyész; oly tendentiával vezetik a végtárgyalásokat, hogy ott az ember, ha védővel is jelenik meg, alig képes bebizonyítani igazságát. Ha valaki végtárgyaláson volt, s azok is, a kik a gyakorlati életből mint szemtanúk ismerik az eljárást, tudják, hogyha a vádlott mást találna beszélni a végtárgyaláson, mint a mit a vizsgálati jegyzőkönyvbe foglaltak, a melynek pedig semmi ellenőrzése sincs, az már ezért magára vonja a bírónak indulatát, haragját s elítéltetését bizonyosra veheti. Ha kíváncsi a t. igazságügyminister úr rá, saját praxisomból tudok egy érdekes esetet íelhozni. Egy bűnperben a vizsgálat során egy vádlottra köríílbeltíl 100 tanúnak megtett panaszos panaszkodott. Azt mondták, az megcsalt, Ígéretet tett stb. A végtárgyaláson egyetlen egy sem volt a 100 közül, a ki a bepanaszol tat ismerte volna. így ítélnek az első bíróságnál, s az a legerősebb dolog, hogy a vádlott végkép elítéltnek tarthat) magát. Nincsen Magyarországnak felső bírója, a ki szivére téve kezét, lelkiismeretesen, mint becsületes ember, el merné mondani, hogy ma igazságosan ítéltem. Ezt be is bizonyítom. Minthogy a végtárgyalási jegyzőkönyveket rendszerint fiatal emberek vezetik, a kik • nem tudják, mi a lényeges, mit kell fölvenni, sőt az egyes fontos momentumok is eltörpülnek előttük, a védelemnek pedig egyáltalában nincs befolyása és ellenőrzése a fölött, hogy mi kerííl a jegyzőkönyvbe: kérdem, ha a bíró ily végtárgyalási jegyzőkönyv alapján ítél, mondhatja-e becsületesen, hogy igazságosan ítélt. Ha pedig ezt mellőzi, ha a vizsgálati íratok alapján hoz ítéletet, mondhatja-e tisztességes ember, hogy igazságos volt az ítélete'? Magyarországon ma minden ember tisztessége, becsülete és vagyona ki van szolgáltatva a mostani eljárásnak. Azért azt hiszem, tökéletesen igazam volt, midőn azt mondtam, hogy az igazságügyminister úrnak első és legfontosabb kötelessége a mostani állapoton segíteni, mert az tarthatatlan, szégyenteljes. (Úgy van! Úgy van! a szélsőbalon.) Igaz, hogy erre azt mondhatná az igazságügyminister úr, és különösen az előadó úr, hogy mindennek elmondására szükség nem volt, hiszen csak rövid idő választ el bennünket attól, a mikor rendes bűnvádi eljárásunk lesz, hogy ez tisztán csak az időnek eltöltése, de ennek semmi szakszerű értelme nincsen. Ha annyi bosszú éveken keresztül mi bízva az Ígéretekben, mindig csalódtunk, engedje most már nekünk, hogy ne csak ne csalódjunk, hanem egyáltalán ne higyjünk ezeknek az ígéreteknek. (Úgy van! Úgy van! a szélsőbalon.) Most egy bűnvádi eljárási tervezet, mint halljuk, mint értesültünk, — mert nyilt titok, hiszen még mindig titok, — van a ministerium kebelében készülőben. Hogyan gondolják ezt önök, hogy gondolja az igazságügyi bizottság t. előadója, hogy ezt a tervezetet egyszerűen ott zárt ajtók mellett titokban elkészítik, illetékes helyen a sanctiot arra kikérik és azután behozzák a képviselőházba. Hiszen, mint beszédem első részében mondtam, épen a bűnvádi eljárás az, mely az ország minden egyes polgárát leginkább érdekli, melynek tervezete kell, hogy komoly megfontolás tárgyát képezze, hogy közkézen forogjon, hogy a jogászközönség 9 általában minden ahhoz értő hozzászólhasson. (Úgy van! Úgy van! a szélsőbalon.) De Magyarországon úgy látszik, csak az a törekvés, hogy ítélkezzenek valaki felett, és elítéljék. Hiszen a büntető bírónak voltaképen nem az a feladata, hogy elítéljen, hanem hogy megvédje az ártatlan embereket. És fájdalom, erre kivételesen néha van ugyan eset, de rendszeresen nincs így. Nagyon is érdekelne bennünket az, és reményiem, a t. igazságügyminister úr lesz kegyes bennünket arról felvilágosítani, hogy a bűnvádi eljárás a vádelv alapján fog-e alakulni;