Képviselőházi napló, 1892. X. kötet • 1893. márczius 7–márczius 24.
Ülésnapok - 1892-187
&7Ö Í8f. omágos ülés 1898Í mArcs?ins 28-án, csütörtöki. Caleulatoí, Praeparator, Construetor, Pavillon, Atelier, Carton, Porlefeuille, Integráló, Labo rans. Tarifa, Laboratórium, Minimum, Complical, Restaurai, Reproducal, Illustral, Projicial, Mágnesség, Morális, Parallel, Aspiratio, Ventilatios, Pulsió,« Én, t. ház, tiszteletteljesen jelentem ki, hogy ezt legalább is feltűnőnek találtam, és kérem a t. minister urat, hogy ezt a jövőben mellőzni méltóztassék. (Helyeslés a szélső baloldalon.) Egyúttal felhasználom az alkalmat, hogy mint a függetlenségi pártnak katholikus vallású tagja, szerény megjegyzést tegyek pártelnököm s igen t, képviselőtársam Eötvös Károly tegnapi beszédére még azok után is, melyeket gr. Apponyi Albert volt szíves itt a házban elmondani (B$aMjuk! Halljuk,') Eötvös Károly t. képviselőtársam tegmip, de ma is felhívott bennünket katholikusokat arra, hogy a katholikus autonómia . . . Gr. Zichy Jenő: Önkormányzat! Mérey Lajos: . . . létrehozatalánál vigyázzunk, nehogy a 47-es reactionárius párt megalakítására használtassunk fel. Az a 9 millió katholikus . . . Thaly Kálmán : Horvátországgal együtt 9 millió. Vajáy István: Azzal 11 millió. Thaly Kálmán: A görögökkel együtt. Vajay István: Hagyjuk ezt! (Zaj.) Mérey Lajos: • •. kikből a katholikus autonómia elemei, szereplői, vezérei kikerülnek, az a katholikus papság, azok a főrendi, azok a világi elemek bírtak 1871 óta is móddal és alkalommal az ő politikai irányzatukat a közéletben érvényre emelni, mert hiszen hol akadna kedvezőbb alkalom az ultramontán reactionárius irányú párt megalakítására . . . Linder György: A protestáns is lehet reactionárius! Mérey Lajos: . . . mint a képviselő választásoknál, és 1871 óta nemcsak komoly kísérlet nem történt arra nézve, de azóta az imitt-amott felmerült jelenségek épen a katholikus világi elemek, sőt mondhatom a katholikus alpapság részéről is oly határozott visszautasítással találkoztak, (Igaz! Úgy van I a bal- és szélső baloldalon.) hogy ma, 22 év letelte után, ezt róluk feltenni komolyan senkinek sem szabad. (Élénk helyeslés.) A magyar katholikus vi lágnak van annyi ereje önmagában, hogy midőn az kerül kérdésbe, vájjon egy reactionárius pártnak adjunk-e módot és alkalmat a feltámadásra, a mi előttünk annyit jelent, hogy az alkotmány lerombolásával visszaállíttassák egy setét korszaknak, minden az ország önállóságát veszélyeztető része, (Igaz! Úgy van! bal felől.) akkor bízunk mi magunkban, van bennünk is annyi hazaszeretet, hogy előtérbe hozzuk a hazát, és megküzdjünk önmagunk kezével azokkal, a kik ezt megpróbálni mernék. (Élénk helyeslések.) Nem adunk mi senkinek jogot arra, hogy minket katholikusokat, bármily téren működjünk mindjárt a reactionárius párttal való rokonszenvvel gyanúsítson, mert minden ily rokonszenvet határozottan visszautasítunk, és azt állítjuk, hogy ez már Magyarországon semmiféle vallással kapcsolatban nem lehetséges (Élénk helyeslés a balés jobboldalon.) Azt az intést tehát, hogy a Katholikus autonómia alkotmányellenes irányza tok felú'lkerekedésére szolgáltat alkalmat, szívem mélyéből és teljem meggyőződéssel jelentem ki olyannak, a melynek az én katholikus körömben, de az egész katholikus világban is, ma máihála Isten semmiféle alapja nincsen. (Élénk helyeslések a jobb és baloldalon.) Bernáth Dezső jegyző : Madarász József! Madarász József: T. képviselőház ! Csatlakozom t. képviselőtársam azon óhajtásához é= kéréséhez, a melyet a t. közoktatásügyi minister úrhoz intézett, hogy legyen szíves, mint a közoktatásügynek főve^etője, iparkodni azon, hogy jövőre jelentéseiben mindazon szavak, melyek magyar szóval helyesen kifejezhetők, így használtassanak. (Helyeslés a baloldalon.) De én t. képviselőtársaimhoz magukhoz is fordulok. [Helyeslés bal felől.) Hisz ime, itt van az előttem szólott t. barátom. Hátha angyalok közt vagyunk, megszokjuk és mi is angyalokká leszünk. (Derültség.) Itt van a tisztességes magyar szó: »önkormányzat« és mi megszoktuk, hogy »t;utonomiával« fejezzük ki azt; pedig az önkormányzat nagyon reá illő szó. És miután felszólaltam, a ház engedelmét kérem arra is, hogy nagyon röviden, — mert én csak perczekig szeretek beszélni, — nyilatkozhassam arról, a mit t. barátom elmondott. (Halljuk! Halljuk!) Senkit nem kívánok menteni, mindenki a maga beszédének magyarázója; de miután t. barátom felszólalt, kötelességemnek tartom részemről kijelenteni, mint a függetlenségi pártnak egy régi (Éljenzés.) és mindenkor gyökeresen haladni kívánó tagja, (Éljenzés.) hogy én is azt tartom, bár volnának magyar, — ezt hozzáteszem, —magyar (Élénk helyeslés) katholikus szertartású vagyis vallású polgártársaink e hazában 30—40—50 millió ; de bár volná csak 30 millió, akkor hazánk nagy és erős nemzeti állammá fejlődhetnék. (Úgy van! Úgy van!) Én tehát, bármennyi is egyik-másik felekezet tagjaínak száma, óhajtom, hogy becsülje hazám állami törvényeit, (Élénk helyeslés.) alkotmányát és függetlenségét, (Éljenzés.) és e mellett valláskülönbség nélkül élvezze mindenik azon szabadságot, a melyet e hazában bármely vallás is élvez; (Élénk helyeslés.) legyen minden-