Képviselőházi napló, 1892. X. kötet • 1893. márczius 7–márczius 24.
Ülésnapok - 1892-186
186, országos Ilés 1888, Mt&roatni 82-ón, (Hordán. 359 is erre az ügyre vonatkozólag a hozzám intézett számos kérdésre igen röviden válaszolni. (Halljuk! Halljuk!) A képviselő úr azt kérdi tőlem, van-e tudomásom arról, hogy Schenk Károly budapesti polgár ellen a budapesti büntetőtörvényszéknél ÍI bűimért a legmesszebbmenő szabálytalanságok között vezették és vezetik? Feleletein, hogy errő! nincs tudom ásom. Másodszor: van-e tudomásom arról, hogy a vizsgálatot Schenk ellen nem a vizsgálóbíró, hanem egy joggyakornok teljesítette, a ki. nem tud németííl; tolmácsot nem alkalmaztak, s azért félreértésből a jegyzőkönyvbe egy oly nyilatkozatot veitekbe, melynek alapján azután Schenk Károly elmebeli állapota megvizsgálás tárgyává tétetett; pedig ő pusztán fölháborodásról szólott azon nyilatkozatban, a mely a jegyzőkönyvbe foglaltatott, nem pedig elméjének súlyos állapotáról. Erre nézve röviden elő kell adnom, hogy Schenk Károly ellen a budapesti kir. ügyészséghez feljelentés érkezett az innsbrucki esász. és kir. államügyészségtől. A panaszos, dr. Ottmar Ritter von Rikabona, innsbrucki közjegyző. Az osztrák államügyészség zsarolás miatt szorgalmazta Schenk ellen az eljárás megindítását, és az adatokat abba foglalta össze, hogy Schenk Rikabona közjegyző ellen tömérdek följelentést tett, a melyek bűnvádi eljárásokra és fegyelmi nyomászokra adtak alkalmat, és ezek a feljelentések mind alaptalanoknak bizonyultak be. Schenk fenyegető levelekkel árasztotta el Rikabonát, több ezer forint kárpótlást követelt, és fenyegető leveleivel a közjegyzőt állásában, becsületében, valamint családját is folytonosan támadta és félelembe ejtette. Neve alatt most is egy budapesti nyomdából kikerült broschure-t küldözgetett szét, a melynek czíme: »Wadowitz in Tirol.« És ebben Rikabona közjegyzőt »einen herzlosen Schurken«-nek bélyegzi. Ezen feljelentés alapján megindíttatott a bűnvádi vizsgálat, a melyet Saly Dezső vizsgálóbíró vezetett. Mellette volt egy joggyakornok, a ki igen jól tud németül, a kiről ezt véletlenül személyesen tudom, a ki Berlinben tanúit. Várady Károly: Lovrich ? Szilágyi Dezső igazságügyminister: Igen! Egyébiránt hivatalosan is jelentették ezt, csak azért teszem hozzá, hogy t, képviselőtársam legyen nyugodt, hogy e körülményt személyesen tudom. Midőn a vizsgálóbíró előtt kihallgattatott, arra a kérdésre, hogy: »Önnek valóban zsarolás volt-e czélja, és azt önnek fennebb! vallomása is igazolja, a mennyiben kijelenti, hogy az ügy rendezésével, (t. i. az ügy rendezését Rikabonával) létét, existentiáját akarta biztosítani 1«. Erre ő a következő feleletet adta, a mi jegyzőkönyvbe is vétetett és a mely alá egéíZ szilárd kézzel aláírta nevét, hogy : »Ne kem zsarolási szándékom egyáltalán nem volt; igazolja ezt a másolat alatti levél, melyet én 1888. évi november 6-án írtam, és a melyre egy egész évig apathiában szenvedtem. Mit sem tettem, mert be kellett látnom, hogy a fennebbiekből kitetszöleg úgy az egerbachi birtok eladásakor, — ez az ő tul.íjdona volt, a melynek eladásával Rikabona meg volt bízva, — valamint ez idő alatt is teljesen beszámíthatatlan állapotban voltam. Mindezekből kitetszik, hogy az én velem elkövetett méltánytalanság megtorlása miatt inkább morális, mint pecunialis, illetőleg anyagi tönkretétel végett folyamodtam ily eszközhöz.* Az vizsgálóbíró ebben azt látta, hogy az illető azt mondta, hogy mikor a levelet elküldte, egy évig apathiában szenvedett, és hogy ő teljesen beszámíthatatlan állapotbau van. Ez a jegyzőkönyvben így van; hiteles adatok alapján beszélek. A vizsgálóbíró fejében megyillant az, hogy teljesen beszámítható képessége van-e ennek az embernek, vagy sem, mert a bűnügy ettől függött. Ekkor hozott egy végzést, és a terhelt állapotának megvizsgálására a törvényszéki alkalmazott két szakértőt, dr. Ajtay egyetemi tanárt, és egyszersmind állandó szakértőt a budapesti büntető bíróságnál, és dr. Moiavesikor, a ki akkor egyetemi magántanár volt, — jelenleg, gondolom, rendes tanár a kolozsvári egyetemen, — kiküldte a vizsgálatnak megejtésére. A végzést úgy az ügyész, mint Sehenk^ a kinek tudtul adatott, tudomásul vette. Schenk azonban folytatta ügyében való folytonos panaszkodásait, gyanúsításait, egész seregével a beadványoknak, a melyekből nincs ok reá, hogy idézzek, és egy külön kérvényben a törvényszéktől azt kérte, hogy elmebeteg állapotának megvizsgálása mellőztessék, azaz, hogy a bírói végzés, mely azt elrendelte, hatályon kívül helyeztessék, mert, — azt mondja, — ez tönkre tenné keresetképességét, és mert ő szellemileg és testileg magát egészségesnek érzi. Ez volt a kérvénye. Ezt a beadványt nem intézte el a vizsgálóbíró, hanem a törvényszéki tanácsülésbe vitte, és a törvényszéki tanácsülés a vizsgálóbírónak végzése ellen beadott ezen panaszt elvetette, és az illető lelkiállapotának megvizsgálását jóváhagyta. így történt azután, hogy ezen megvizsgálás megtörtént. A vizsgálóbíró úgy intézkedett, még pedig Schenknek jegyzőkönyvileg felvett kérelmére, hogy a megvizsgálás a törvényszéki épületben történjék, és nem kint az orvostani intézetben, mert az illető azt mondta, hogyha az orvostani intézetbe bemegy, ez rossz hatással lehetne reá. Elreadel-