Képviselőházi napló, 1892. X. kötet • 1893. márczius 7–márczius 24.
Ülésnapok - 1892-186
186 országos ülés 1898, márczins äi-én, íaerdáu. 345 lyezteti, nem szabad, (Élénk helyeslés a szélső baloldalon és jobb felől.) valamint a hadjáratban semmiféle oly stratégiát alkalmazni, mely a mi seregünk vereséget idézné elő, nem szabad. (Általános helyeslés.) Már most, t. ház, felszólalásomnak legfontosabb és legutolsó indoka még az is, — és ne méltóztassék szerénytelenségnek tekinteni ezt a kijelentést, — hogy némely kérdést, mely az egyházpolitika vitatása folyamán itt felhozatott, az egész vita, nem hogy felvilágosított volna, hanem még sokkal inkább összebonyolított. Azért én a magam szerény tehetségével az így összebonyolított, részben homályba burkolt kérdésekhez akarok szólni azzal a törekvéssel, hogy hátha nekem sikerülne azokba némileg több világosságot hozni. (Halljuk! Halljuk!) T. ház! Az egész egyházpolitikai mozgalomnak, mely egész társadalmunkat, lassanként politikai életünket is, némileg érintette és izga lomba hozta, az eredete voltaképen visszavezetendő, de tényleg vissza is vezettetett az 1868: LIII. tczre és különösen annak 12. §-ára, a mely, mint köztudomású, intézkedik arról, hogy a vegyes házasságból született gyermekek vallása törvényhozásilag meghaíároztassék. Mindenki tudja, t. ház, köztudomású dolog, hogy ez az egész törvény mikről intézkedik, és ha a politikai helyzetben tisztán akarunk látni, azt gondolom, bizonyos tekintetben érintenünk kell a törvénynek nemcsak ezt a szakaszát, hanem magának a törvénynek egész tartalmát. Ez a törvény, mely, mint nem egy oldalról megjegyeztetett, Deák Ferencz ismert nagy bölcseségének következménye és egyik legszerencsésebb, mindenesetre egyik legfontosabb alkotása, ez a törvény, t. ház, több mint két százados viszálynak megoldására volt hivatva. Ha akár törvénykönyvünket nézzük végig, akár nemzetünknek és társadalmunknak történetére gondolunk vissza, mindazok a kérdések, melyek ebben a törvényben megoldást nyertek, több mint 200 év óta, de legalább is az 1647-ik év óta folyton égetők voltak, folyton vitattattak, és nem egyszer nyílt háborúra szolgáltattak okot; oly kérdések, a melyekbe belekapaszkodott az a hatalom, mely absolutismussal és germanisatioval, de a vallás nevében törekedett akkor harczot folytatni ellenünk; oly kérdések, a melyeknek helytelen, vagy czélszerűtlen ke zelése miatt társadalmi életünkben néha roppant belső izgalmak támadtak ; oly kérdések, melyek még a 30-as és 40-es években is uagy szénvedélylyel vitattattak, a mely kérdéseket végre, — ismétlem, •— Deák Ferencz bölcseségének és hasonlíthatatlanul nagy politikai befolyásának 1868-ban sikerűit megoldania. Mindezek a kérdések a vallásfelekezetek viszonossága elneveEÉPVH. NAPLÓ. 1892— 97. X, KÖTET. zég alatt foglaltattak egybe. Ezek a kérdések vonatkoznak egyik felekezetből a másikba való áttérés szabályaira; vonatkoznak a vegyes házasságok megkötésének módjára és feltételeire; vonatkoznak a vegyes házasságból született gyermekek vallására, a mi épen incidentaliter a mai politikai helyzet előidézésére szolgált alkalmul; vonatkoznak a lelenczek ós a törvénytelen gyermekek vallásának meghatározására; vonatkoznak a szertartások és ünnepek kölcsönös tiszteletére, a mi történetünkben, nemzeti életünk múltjában szintén annyi sok keserves harezra szolgáltatott okot; vonatkoznak egyházi községek alakításának szabályozására, az alaki tási jog megadására; vonatkoznak az állami intézetekben a lelkészi szolgálat szabályozására, temetők használatára és végül vonatkoznak azon segélyezésre, a segélyezésnek azon módjára és mértékére, melyet a községek mint világi testűletek az egyes egyházaknak nyújtanak. íme, ezek azok a kérdések, melyek 1647-től kezdve az országgyűlések összes vallásügyi vitáiban, a vármegyék ^küzdelmeiben, J és a felekezetek egymásközti keserű harczaiban ^mindig szerepeltek. É kérdések végre megoldást nyertek. Azt is tudja mindenki, hogy nem a főtisztelendő püspöki kar kezdeményezésére, nem is annak beleegyezésével, hanem kezdeményezése és beleegyezése nélkül, sőt bölcs intézkedései daczára a lelkészkedő alpapság némely része lassanként kezdett egy elkeresztelési műveletbe bocsátkozni. Tették túlbuzgóságból, tették hitbuzgóságból ; az indokot, mely őket vezette, nemesnek tartom, azelőtt meghajlok; de a tényt, melyet mégis elkövettek, miután azt a törvény intentiojának ellenére követték el, nem helyeselhetem, sőt kárhoztatnom kell. Kárhoztatnom kell legalább is oly mértékben, a mint a főtisztelendő püspöki kar azt sok éven át következetesen helytelenítette és kárhoztatta. (Úgy van! Úgy oan!) De elvégre odáig alakultak, oda fejlődtek a viszonyok, hogy maga a főtisztelendő püspöki kar is, először a törvényhozás terén nyíltan, később, — hogy úgy mondjam, — a maga társadalmi egyesületében állást foglalt e törvénynyel szemben. És voltaképen utólag a főtisztelendő püspöki kar is helyeselte a lelkészkedő alpapság eljárását, és a lelkészkedő alpapsággal együtt valósággal felmondta azt, hogy a törvényeknek azok intentioi szerint való végrehajtásában az államnak segítségére legyen. És tényleg, hogy áll most a dolog? Követelik a törvénynek egy pontban való megváltoztatását, és pedig követelik, — ez is köztudomású dolog, — hitelvi okokból. Hitelvekről nem szólok, azok nem képezik a mai tanácskozás tárgyát. (Helyeslés.) De ha ebben az egyetlen pontban sikeríílne a törvénynek egyoldalú 44