Képviselőházi napló, 1892. X. kötet • 1893. márczius 7–márczius 24.

Ülésnapok - 1892-174

SÖ 174. országos ülés 1893, mäxczhis 7-én, kedden. hogy ma oda jutottunk, miszerint e kérdést nagyobb homály borítja mint az kezdetben volt. E homályból való kivezető utakra nézve egy világos, s mondjuk határozott kormányprogramul is fekszik előttünk, de" mert e világos kormány program elvi kijelentésekből áll, a melyekből a kérdések gyakorlati megoldására nézve csak azt tudjuk, hogy ezek nem állanak Összefüggésben a cultusminister úr híressé lett rendelete által előidézett bajokkal, s így kérdés, hogy orvosolják-e azokat, vagy a helyzetet még zavarosabbá, még sötétebbé teszik. Talán nem nagyon túlozok, ha azt állítom, hogy hasonlít e politika az úgynevezett »raten brief« üzlethez. Az ígérvényeket kibocsájtják, a közönség mohon kapkod utána, azt hiszi mindegyik, hogy nyer. Pedig gyakran megtörténik, hogy a bankár, ha az eladott numerust kihúzzák, fizetni nem tud, vagy mert az eladott sorsjegy nem is volt soha a birtokában, vagy pedig azt másutt őrzik, a hol az ígérvényeket nem liquidálják. Én részemről ez Ígérvényekre, sem a nyereményekre, sikerüljön az bár az állami anyakönyvvezetés, vagy polgári házasság főnyereményében, nem reflectálok; boldoguljon vele a ki akar; de igen is reflectálok a cultusminister úr tényeire, a tévedések azon sorozatára, a melyekből a mai teljesen homályba borúit egyházpolitikai zavarokat felidéznie sikerült. A történelem, a múltak eseményei fényes világot gyújtana ott, a honnét a homályból kivezető utat a múltak emlékei az azokkal szerzett tanúiság és tapasztalat eléggé világosan megmutatják. Én is, a történelem tanúságai alapján e történelmi igazságot keresem, a melynek segítségével e megoldhatlannak látszó kérdések megoldhatók; tudom, ha majd e javaslatok beterjesztetnek, lesz alkalmam azokkal külön külön foglalkozni, de igen is reflectálok az igen tisztelt cultusminister úr politikája által előidézett zavaros állapotokra, s keresem inkább azon helyes utat, a mely a visszás helyzetből bennünket kivezethet. Azt mondják, hogy a történelem az élet mestere, s ez igaz is, mert ezen helyes utat megmutatja ; a történelmi igazságok világító fáklyául szolgálnak itt is azok előtt, kik ezen századok által szentesített igazságok előtt saját tévedéseik beismerésével meghajolni tudnak. Közel másfél századon át láttunk egy véres küzdelmet, a melyben a társadalmi harcz a politikai harczok színterére csapott át, míg nem rendkívüli s mindkét küzdő felet a végkimerülésig jutott állapot megtanított arra: hogy a miért harczolnak, a miért annyi vért ontottak; azt sem karddal, sem erőszakkal megoldani nem lehet soha. A vallásháború végén ezen tudatra jöttek a küzdő felek, s a midőn a vesztfáliai békét megkötötték: annak 4 ik szakaszában tették le azon alapelveket mely a felekezeti viszásságokat egyszer mindenkorra megszünteti: a midőu kimondották : »hogy a birodalmi gyűléseken a vallás dolgai ezentúl szavazattöbbséggel el ne döntessenek, hanem a protentansok ügyei és sérelmei a protestansrendek — corpus evangelicorum — akatholikusoképedig akatholicus testületek corpus catholicorum— elé terjesztessenek, és ott barátságosan intéztessenek el.« Közel harmadfél száz év múlt el e határozat óta, mely által a protestánsok lelkiismeret Szabadsága biztosítva lett. Most e helyzet, a melybe a t. minister úr politikája a magyar társadalmat juttatta, visszavarázsolja elénk újra a múltak árnyait, s igazolja e történelmi nagy igazságot, igazolja azt, hogy nálunk addig a viszály meg nem szűnik, e bajokat orvosolni tudni nem fogjuk, a míg lehetővé nem teszszük nálunk is azt, hogy a polgár belső világát érintő vallási s lelkiismereti szabadsága és jogkörébe vágó ügyek felett ne a parlament döntsön, szavazattöbbséggel, hanem utalja e kérdéseket oda, a hova tartoznak, miként a protestánsokat érdeklő ügyeket a corpus evangelicorum, az ő autonómiájukban önmaguk intézik el, kell most már az, utolsó órája ütött annak, hogy a katholíkusok is ez ügyeik elintézhetése és rendezése végett önálló testületi szervezetet nyerjenek. Mert, a míg a vesztfáliai béke alapján létesült ily protestáns testületek, autonómiák léteznek, a míg azok lelkiismereti s hitelveiket érintő jogaik e védbástya által biztosítva vannak, addig mi, t. ház, e téren teljesen szétzüllődésnek indulunk. Addig, a míg a katholikus vallás államvallás maradt, szükségünk erre nem is volt, de amint az 1848-iki átalakulások megtörténtek, a midőn a helyzet változott s a katholikus vallás megszűnt uralkodó vallás lenni, az első és legszükségesebb teendő lett volna már akkor a katholikusok részére azok belső ügyeik administratioján egy fórum szervezése, mert kétségtelenné vált már akkor, hogy ott, a hol egyrészről a többi felekezetek jogai törvény által biztosított autonomicus szervezőtök által védve vannak minden támadás ellen, védve még az államhatalom netáni tálkapásai ellen is, viszont minden ily védelem nélkül hagyták az állam többségét képező katholikusokat, azok belügyeit administrativ védelem nélkül hagyni pedig nem lehet, nem szabad már tisztán állami szempontból sem. Azonban azon opportunus politika, mely nekünk a múltba osztályrészül jutott, eddig e szervezés íétesülését folyton akadályozta, meghiúsította. Kényelmes volt e politika sokakra, de veszélyes