Képviselőházi napló, 1892. X. kötet • 1893. márczius 7–márczius 24.

Ülésnapok - 1892-183

188. orsíágos fllés 18%, máralns 18-4n, atsombatoiu 26 í zett szavait, nem igazíthatja helyre. Nem is fogok a népoktatást illetőleg olyan szellemes ha sonlatokkal élni, mint t. képviselőtársául, ki a népnevelésügyre szánt összeget, az állattenyésztésre szánt összegekkel hozza kapcsolatba. Mert ha meg is győződtem az ő beszédjéből arról, hogy az állattenyésztésre több pénzt fordítanak: ez az összehasonlítás sem fog engem odavezetni, a hová a kormánypárti szónokokat vezette, hogy t. i. ez abnormis jelenséggel szemben is, a kormány iránti bizalmuknak adjanak kifejezést. (Tetszés bál felől.) Kijelentettem, és ismétlem, hogy a ciiltusminister és az államtitkár lírnak politikai egyénisége, magas értelmi színvonala és egész, erősen kidomborodó magatartása előtt, kellő tisztelettel meghajlok. De bizalmatlanságom a t. minister árra is kiterjed, mert érthetetlennek tartom azt, a mit a múltkori beszédében mondott, hogy t. i. egyénileg szívesen távoznék arról a helyről, de nagy kötelességérzete tartja vissza; hisz bármily nagy legyen is kötelességérzete, hogyan maradhat oly helyen meg, hol tehetségei kellőleg méltányolva nincsenek, hol az általa kitűzött ezélok megvalósítására az eszközök évek hosszú során át megadva nem lettek, és így bármely nagy kötelességérzete mellett is azon kötelességének, mely reá, mint Magyarország cultusministerére hárul, az eszközök megvonása miatt megfelelni képes nem volt. A t. eultiisminister úrnak nagy kötelességérzetéről tesz látszólag tanúbizonyságot az, hogy annyi megpróbáltatás, annyi meg nem érdemelt támadás után is helyén megmaradt. De ha ezzel szembeállítjuk a néptanítók kérdését, ezzel szembe, állítjuk a népnevelés ügyét, közoktatási ügyünknek minden egyes phasisában, nuanceában mutatkozó hátramaradását, akkor a kötelesség-érzetnek egy bizonyos hiányát kell, hogy észleljük abból a tekintetből, hogy abban a kormányban, a melyben erős positiot elfoglalni jogczíme van, az általa képviselt tárczának követelményeit nem egész erejével, nem egész egyéni és politikai értékével érvényesíti. Nem akarok a t. ház türelmével visszaélni; nem akarom a népnevelés ügyének elhanyagolása tekintetében az ország minden vidékéről eoncret adatok feltárása által a helyzetet illustrálni, hanem a t. ház becses engedelmével (Halljuk! Halljuk!) csupán egyetlen egy vármegyének, — saját vármegyémnek, — népoktatási ügyét emelem ki, és azt sem vádként, nem eltorzítva, hanem csupán kéró'leg. És a t. eultusminister úr figyelmébe ajánlom azt a kérelmet, melyet Kis-Küküllő vármegyének közigazgatási bizottsága 1893. február 6 án 94. szám alatt a mélyen t. minister úrhoz felterjesztett, és melyet csekélységemnek, mint a vármegye egyik igénytelen képviselőjének megküldött. A t. ház becses engedelmével fel fogom olvasni a kérésnek egy részét, mely élénken illustrálja a helyzetet egy oly vármegyében, melyet nem szoktak az úgynevezett nemzetiségi vármegyék k-">zé sorozni, de a mely vármegye csakis nagybirtokosai összertarfcásának, a középosztály erős voltának, hazafias tanfelügyelőjének és tevékeny tisztikarának köszönheti, hogy magára hagyatottsága daczára is nem lehet ma még a a nemzetiségi aspiratiok színhelye, és mely várj megye megérdemli azt, a mint azt a felhozott j statisztikai adatok fogják bizonyítani, hogy a j magyar állameszme egyik erős fegyverét, a ma! gyár népnevelést ottan erősítsék meg. A közigazgatási bizottságnak ezen kérelmét aláírta a vármegye főispánja, a kormány bizalmi férfia, tehát fel sem tehető, hogy ezen kérés egyetlen egy adata is valótlanságot tartalmazzon. Ezen kérés így hangzik: »M. kir. nagyméltósága vallás- és közoktatásügyi Minister úr! A kir. tanfelügyelő által a vármegye tanügyi állapotáról szóló félévi jelentés közigazgatási bizottságunk elé terjesztetvén, az abban felsorolt adatokból, és a csatolt kimutatásokból azon elszomorító tény tűnt ki, miszerint Kis-Küküllő vármegyében az 1892- évben összeírt 15.464 tanköteles közül nem járt iskolába 4.382, tehát a tankötelesek 35°/o-a. Ezek nagyrésze az iskolákat fentartó hitközségek körűi az ág. ev. szászok kivételével, a legtöbb oly nagyon szegény és a miatt oly iskolákat tartanak fenn, melyek nemcsak hogy a tanköteleseknek egy kisebb részét fogadhatják be, de épületüket, berendezésüket, és igen sok esetben tanítójuk képességét s javadalmazását tekintve sem érdemlik meg az iskola elnevezést. Egyes román tannyelvű iskoláknál a tanítói állomást a tanítói hivatal méltóságának lealacsonyításával megbotránkoztató módon évrőlévre felfogadott képesítetlen egyénekkel, — a kevesebbért vállalkozókkal, pl. Küküllo-Széplakon egy volt béressel, P.-Szt.-Láezlón egy volt korcsmárossal, — töltötték be. Az ily szabály- és törvényellenes eljárások miatt több ízben tett közigazgatási bizottságunk az egyházi főhatóságokhoz és Nagy méltóságodhoz is feljelentést. Kiválóan elszomorítók azou statisztikai adatok, melyek azt bizonyítják, hogy mig a 3486 német anyanyelvű tanköteles közül 3185 látogatja s csak 301 nem látogatja az iskolát, addig a magyar anyanyelvű 4484 tanköteles köztíl 3184 jár, s 1300 nem jár; a 7494 román tanköteles közül pedig 2781 nem jár iskolába. Tekintve, hogy Kis-Küküllő megye összesen 101.045 lakója közül 27.652 magyar anyanyelvű lakossal szemben az idegen ajkúak