Képviselőházi napló, 1892. X. kötet • 1893. márczius 7–márczius 24.

Ülésnapok - 1892-183

18S. országos ülés 1898. mánszins 18-án, szombaton, S57 vassék az új szövetségi alapon állók közííl az ó-szövetségi alapon állók által. A t. cultusminister úr e tekintetben jó pél­dával járt elő, és igyekezett meggyőzni a zsidó­kat arról, hogy mi a szeretet vallásának tana alapján állunk. Egy rendeletében kiadta azt, hogy a szombati napon a zsidó középiskolai tanúlóknak a szépírást ne kelljen végezniök, ne kelljen rajzolniok, ne kelljen írószámadást vé­gezniök, legfeljebb fejbeli számadást. Ez igen szép, ez igen nemes, ez igen humánus dolog; de ha mi mással szemben jók vagyunk, akkor legyünk legalább olyan jók magunkkal szemben, a saját hitsorsainkkal szemben is. És akkor, mikor ezen jelenség mellett akad itt egy kép­viselő, ki a könyvtári tisztviselők számára rec~ lamálja az egész vasárnapot, és ezt oly szcénák kisérik, mint a milyenek kisérték azon alka­lommal, ennek elítélésére, azt gondolom, nem lehet elég erős kifejezés és elég erős szó azok­kal szemben, kik a szabad véleménynyilvánítás, a szabadelvtíség talaján állanak. A mi a vallás szabad gyakorlatának kér­dését illeti, erre vonatkozólag az én megjegy­zésem az, hogy én ezen javaslatot a múlt esz­tendőben boldogult Irányi Dániel képviselő úr indítványára elfogadtam azon megjegyzéssel, hogy hozzájárulok a kérdésnek nem hittani értelme­zésében, hanem az általános politikai helyzet alapján, remélve azt, hogy ha mi azt elfogadtuk, lehet, hogy rendkívüli idealismusból, — akkor legalább meghagyatik a mi vallásunk szabad gyakorlata is, és nem üldöztetnek papjaink azért, mert vallási kötelességüket teljesítik, és levéte­tik a napirendről az a rendelet, mely csak zavart és békétlenséget idézett elő. Ezen feltevésemben, — sajnos, — egy évi csalódás az ellenkezőről győzött meg; azonban ma is azt mondom, adassék meg a vallásoknak, a legnagyobb szabadság, de ez alatt nem kívá­nom az amerikai rendszer meghonosítását, mely csupán azt idézné elő, hogy az úgy is fölös számban itt levő centrificált erők még szaporít­tassanak. Végül még az itt-ott felhangzott egyes meg jegyzésekkel kívánok foglalkozni. (Halljuk ! Hall­juk! bal felől.) Felhangzott itt az az óhaj, de felhangzott vádkép is, hogy külföldi hatalmasság ne avatkozzék Magyarország belügyeibe, és ezen külföldi hatalmasság alatt sértő gyanúsítással mindig a római szentszéket értették. Uraim, ne attól a római pápától féltsék Magyarország füg­getlenségét, kinek nincsen egyebe, mint áldása hívei, és imádsága ellenségei számára is, hanem féltsék attól a másiktól, a kinek három millió katonája és repülő rubelei vannak, melyek elő­idézik azt, hogy egyes izgatók izgatásból élvén ma is szítják a nemzetiségi küzdelmeket. KÉPVH. NAPLÓ. 1892—97. X. KÖTET, A sajtóban is, és a házban is vádként hal­lottam azt felemlíteni, hogy én és elvbarátaim ultramontán vagyunk. Hát ne ijedjünk meg a jelszavaktól; mert mi a valódi értelme az ultra­montán szónak ? Ez nem jelent mást, mint olyan katbolikust, a ki a római pápával közösségben vau, qui ultra, montas vacat. (Ellenmondás bal felöl.) Igenis, ennyit jelent, és vagy elfogadja valaki az ultramontán nevet ebben az értelem­ben, vagy megtagadja katholikus jellegét. A tü­relmetlenség vádjával illetnek bennünket, és a t. igazságügyminisfer úr is azzal fejezte be teg­napi beszédét, hogy: »Higyjük és reméljük,hogy ha az egyház el fogja hagyni azt az exclusiv és türelmetlen álláspontot, akkor egész nyugalom­mal lehet a jövő elé nézni«. Legyünk egyszer tisztában a türelmesség lényegével, és ne követeljük azt az elvek szá­mára, a hol ez lehetetlenség, mert elvek és tör­vények egymással szemben csakugyan rendkívül türelmetlenek. Legtürelmetlenebb az egyszeregy, melynek általánosan ismert szabálya nem engedi meg, hogy kétszer kettő öt legyen, és legtürelmetlenebbek egyes alapigazságok, melyek megkövetelik, hogy róluk mindenki egyetemesen gondolkodjék, és a ki ettől eltér, arra rásütik az őrültség bélyegét Mikor elvek állanak egymással szemben, azok lehetnek türelmetlenek. De egymás személye irányában lehetünk türelmesek egész a végtelenségig, és ha az igazságokat helyes alapon mérlegeljük, akkor csakugyan elérjük azt a czélt, a melyre szükség van, hogy egymás személye iránt türelmesek legyünk, ha ellenkező is meggyőződésünk, ha ellenkező is véleményünk. Végűi összegezem felszólalásom eredményét. Okoskodásom abban összpontosul, hogy a tör­vény, melyet kezdettől fogva nem tartottak meg, mert tényleg korlátozta a szülők egyéni elhatá­rozásának szabadságát, mert tényleg bizonyos békóba akarta verni, a vallás szabad gyakorla­tát. Ez a törvény czélj'ának nem felel meg; ezen törvény felett pálczát törvén az élet: az vissza­vonandó és eltöriendő. A másik pedig az, hogy kár egy pillanatig is fentartani azt a rendeletet, a mely állítólag ezen törvény folyománya, — nem akarok most a felett vitatkozni törvényes-e vagy törvényte­len, — de kár volt fentartani már csak azért is, mert czélját el nem érte; s ha oly könnyű volt a cultusminister úrnak rendelete alá nevét oda írni, ép oly könnyen oda írhatja azt minden pil­lanatban egy másik, visszavonó rendelete alá : mert ha elvileg helytelenítünk valamely intéz­kedést, nem tudom micsoda logikával teszszük a gyakorlatban az ellenkezőt. És a mikor egyes rendeletek törvényessé­géről vagy törvénytelenségéről van szó, csupán 88

Next

/
Thumbnails
Contents