Képviselőházi napló, 1892. X. kötet • 1893. márczius 7–márczius 24.

Ülésnapok - 1892-174

10 17á. országos ülés 1893. márczius 7«én, kedden. fogna találkozhatni, és úgy a fenforgó társadalmi szükséget, mint a jogrend igényeit s mindezekben az állami érdeknek ép úgy megóvását, mint a felekezeti békének előmozdítását is eszközölni alkalmas lehetne. De, természetesen, e tekintetben egy részletes programúi kifejtése nem lehet az ellenzéki álláspont feladata, s másrészt ezen kérdés tekintetében, melynek megoldása nagy óvatosságot és tapintatot igényel, talán nem is volna czélszeríí a parlamentben egyes eszmének a felvetése, mielőtt arra nézve minden irányadó tényezőnek felfogását ismerni lehetne, a minek lehetősége csak a kormányra nézve forog fenn. Azonban, ha a t. kormánynak majdan a házasságra vonatkozó előterjesztését nem tartanám a magam részéről kielégítőnek, és akkor idő és alkalomszerűnek találnám saját eszmémnek kifejtését: ezen kötelesség elől nem fogok elzárkózni, és esetleg kész leszek azt a t. háznak ellenjavaslat alakjában is előterjeszteni. És most, t. ház, rá akarok még mutatni a kormány egyházpolitikájának egy nagyon kiáltó hiányára, egy nagyon lényeges hézagára, arra a mély hallgatásra, melyet a t. ministerelnök úr egyházpolitikai programmjának részletes, és az egész vonalra kiterjedő kifejtésénél a katholikus autonómiával szemben tanúsított, és arra a tartózkodó álláspontra, melyet ezen kérdésben a t. cultusminister úr is elfoglalni jónak látott. Pedig egy igazán szabadelvű egyházpolitikai programmban a katholikus autonómia megvalósításának nem szabad hiányoznia, már csak azért sem, mert ez lényegesen megkönnyítené az egyházpolitikai kérdéseknek megoldását is, mert alkalmas lenne a katholikus egyház kebelében szélesebb körökben is megnyugvást kelteni arra nézve, hogy ezen kérdések megoldása csakugyan az igazi szabadelvííségnek és jogegyenlőségnek megfelelőleg és nem a katholikus egyház elnyomására czélzóan szándékoltatik. Mert az csakugyan nem felel meg sem a szabadelvtíség, sem a jogegyenlőség követelményeinek, hogy ebben az országban, melyben minden felekezet az autonómiának jótéteményeit élvezi, a melylyel már, — bár még nincs teljesen kiépítve, — a görög-keleti egyház is, a mely pedig szintén hierarchicus szervezetű, annak daczára bír, hogy hívei túlnyomó számban a nemzetiségekhez, jelesül a pzerb és román nemzetiséghez tartoznak, és még sem tartatik autonómiájuk az államra nézve veszélyesnek, és legkevésbbé sem szándékoltatik ezen ürügy alatt, annak megszüntetése, vagy csak korlátozása is. Egyedül tehát a katholikus egyház legyen az, a melyre ebben az államban az államhatalom a maga egész súlyával ránehezedik és kénytelen legyen az állam egyház korlátait, annak előnyei nélkül elviselni. Ennek az álláspontnak további fentartása egyedül annak az érdeknek szolgálhatna csak, hogy a stréberség hada és a kegyhajhászat abban is szabadon dúlhasson, és az egyházi életet is az egyéni érdek felűlkerekedésével a corruptio mérgével mételyezze meg, s a consolidátio helyett, melyet az autonóm szervezet ítgy az egyház, mint az ország közszabadságainak nagyobb biztosítására és a vallási béke hathatósabb előmozdítására szolgálólag is eredményezne, a dissolutio terjesztessék, a mely inkább teszi lehetővé egyes egyházi tényezőknek párthatalmi érdekből kortesczélokra való ki- és felhasználását, a mint ennek,— hozzáteszem, nem e kormány alatt, mert ez e részben jobb irányt követ, — de a lefolyt szabadelvű aera alatt nem egy szomorú példáját tapasztaltuk. Nem akarok itt a katholikus autonómia belső szervezetének kérdésével foglalkozni, mert annak tekintetében kétségtelenül magának a katholikus szervezőgytílésnek kell megállapodásra jutnia, és minden vitás kérdést ennek kebelén belül kell eldönteni s elintézni; mert ebben sem a kormány, sem a törvényhozás nincs hivatva dönteni, sőt minden ily beavatkozás ellen határozottan tiltakoznánk is. Erre a kormánynak és törvényhozásnak legfeljebb csak közvetett befolyása lehet annyiban, a mennyiben megszabhatja a határokat, a melyen túl az autonómia az állami érdek megóvása szempontjából nem terjeszkedhetik. Tehát eszünk ágában sincs azt kívánni, hogy a katholikus egyházra a kormány, a törvényhozás létesítse a katholikus autonómia szervezetét s octroyalja azt a katholikus egyházra, hanem igen is kívánjuk, sőt követeljük, hogy a kormány tegye meg hatáskörében kötelességét, és miután a király legfőbb kegyúri jogának gyakorlása és a kormány közvetítésével és a törvényhozás ellenőrzése mellett történik, és így a kormány minden ebbeli ténykedéséért vagy mulasztásáért a törvényhozásnak felelős, a törvényhozás is joggal kívánhatja, hogy tegye meg a kormány e részben a kezdeményező lépéseket, hántsa el az akadályokat, a melyek a történeti előzményeknél fogva fennállnak és nem ignorálhatok, és a melyek legezélszerűbben a kormány által enyésztethetők el. A protestáns egyházak autonómiájának történeti kifejlődése már csak azért sem lehet irányadó, mert a protestáns egyházak autonómiája az államszervezettől egész különvátlan fejlődött ki, mert a protestáns egyházak szervezete sohasem volt szorosabb összefüggésben az államszervezettel. Míg ellenben a kath. egyház közjogi intézményeink és állami szervezetünk történeti kifejlődése egész menetének tanúsága szerint az állami szervezettel leg-