Képviselőházi napló, 1892. X. kötet • 1893. márczius 7–márczius 24.
Ülésnapok - 1892-179
152 1 ?B « f>rs*AgOB Illés W98. márezlns 18 (in, hétfőn. logikához csatlakoznom, hogy támogassak oly egyházpolitikát, mely az elkeresztelési rendeletet fenn akarja tartani mindaddig, míg a polgári házasság életbe nem lép, és beakarja hozni az állami anyakönyveket, az 1868: LIII. tcz. 12. §-ának fentartásával, a melyről pedig maga megmondja, hogy megakarja változtatni. Ki látott, t. ház, ily egyházpolitikát? Én annak ilyen elvével absolute semmifélekép sem érthetek egyet. De, t. ház, messze mehetnék én ezen a téren is, egy dolgot azonban méltóztassanak nekem megengedni, hogy az eddigi kormány szerencsétlen eljárásáét legalább röviden jellemezzem azzal, hogy hányadik állásponton áll ezen egyházpolitikai kérdésekben? A t. minister úr felsorolta nekünk a püspökök leveleit és nyilatkozatait. Igaz, hogy azon levelek vagy hivatalos aeták közt egy sincs, a mely azt mondaná, hogy nem hajtotta végre, a mit a minister tőle kívánt, mind azt mondja, hogy a minister intézkedésének megfelelően cselekedett, mert mindezen levelek 1875 tői 1878-ig valók, tehát a rendelet előttiek. Már most, t. képviselőház, tessék a t. minister úr kérlelhetetlen logikáját egy pillanatra mérlegre vetni. Miként áll a dolog e kérdésben? (Halljuk! Bálijuk!) A minister úr természetesen a nevek bölcs elhallgatásával, — a mi ismét nagyfokú loyalitás, mert így az egész püspöki kar gyanú alatt marad, ha meg nem nevezi azokat, a kik ezt tették — az elkeresztelési rendeletnek kibocsátására hozza fel ezt okúi. Hát, t. ház, ha igazak ezek a levelek, a mint nem kételkedem, hogy azok, és akkor nem voit szükség e rendeletre. (Helyeslés a baloldalon.) Ez csak világos. Ha a papság nemcsak az elkeresztelés kérdésében, de a mint a t. minister úr tovább kifejtette, az anyakönyvek tekintetében, ott, a hol az állam törvényei szerint a gyermek törvényes, de az egyház törvényei szerint törvénytelen, a megfelelő bevezetést mindig hűségesen eszközölte, ha azonkívül a vegyes házasságokból származztt válóperekben a clcrus — bár óvás mellett, — mindannyiszor hűségesen áttette az iratokat a polgári hatóságokhoz: akkor mivel indokolja a t. minister ár ezen rendelet kibocsátásának szükségességét? Megmondom én t. ház, azt is. A t. minister úr a legújabb idő ben oly furfanggal jár el, mely veszedelmessé válhat reánk nézve. Felhasználja annak a 2—3 püspöknek nyilatkozatát maga mellett abban a tekintetben, hogy dogmaticus kétely nincs: de azzal adós maradt, hogy hány püspök volt ellene ezen intézkedésnek ? Ámde ezt el kellett hallgatnia, mert különben nem quadrált volna az argumentum arra nézve, hogy nem volt lelkiismereti kétely. És, t. képviselőház, csak a cul íusminister úr ne tudná azt, hogy vallási és dogmaticus kérdésekben nem, — nem tudom, — Bende Imre püspökhöz szokás fordulni, hanem, hogy van a magyar katholikus egyháznak representatioja, mely neki illetékes választ adhat. Mutassa meg nekem a t. minister úr, hogy Magyarország herczegprimása valaha neki azt mondta volna, hogy ebben nincs lelkiismereti aggodalom. Tudom én annak a bizonyos távíratnak a históriáját, a melynek a t. minister urak oly szépen felültek, de a t. kormány sohasem fog nekem a primás, mint egyedül authenticus fórum által kiállított oly iratot mutathat, mely szerint nincs hitelvi aggály. Ha már most figyelembe veszem azt, hogy a kormány először az 1868 : LIII. tcz. 12. §-ának alapján állott, azután kibocsájtott egy rendeletet, mely minden kétségen kívül állítólag, felzaklatta a felekezeti békét, hogy elfogadott egy Szivák-féle javallatot, a mely az 1868; LIII. tcz. föntartását kívánta, hogy ez után a részleges polgári anyakönyvek behozatalának álláspontjára állott, hogy később átment az általános polgári anyakönyvvezetésre, s most meg áttér az 1868: LIII. tcz. módosításira és a kötelező polgári házasságra, és az általános anyakönyvvezetésre: akkor nékem akár politikai, akár egyéni bizalom szempontjából mérlegeljem is a helyzetet, azt a consequentiát kell ebből levonnom, hogy nem bízhatom annak egyházpolitikájában, a ki egy pillanatig sem volt consequena ön maga iránt. (Ellenmondás jobb felöl. Élénk helyeslés a baloldalon.) Az a vigasztalás, hogy ő csak egy esztendő múlva változtatta meg álláspontját, a politikus számára reménylem nem, — csak gyermekek számára lehet vigasztalás, mert azon egy esztendő alatt nem történt semmi az egyházpolitika terén, és mint maga is beismerte, mégis megváltoztatta álláspontját. (Helyeslés a baloldalon.) Nem fejtegetem tovább, t. ház, ezeket a kérdéseket. Vitathatnám azt is, vájjon mennyi erkölcsi jogosultsága van annak, hogy a t. kormány akkor, a midőn a választások előtt sem ő, sem pártja ez iránt programmot nem adott, ezeket az elveket megvalósítsa. De én ezt nem vitatom, nem pedig azért, mert rám nézve teljesen közönbös az, hogy a kormány miként számol saját lelkiismeretével és saját választóival. Megvárom javaslatát, és hogyha azok az én elveimnek megfelelők lesznek, meg fogom szavazni azokat, daczára annak, hogy ők támogatják. De rámutatok erre is, mint a parlamenti és politikai morált sértőre, hogy a kormányt támogató választókat figyelmeztessem miként élnek vissza bizalmukkal. (Helyeslés a szélső baloldalon.) Vitatkozhatnám a felett is, s erre kénytelen is vagyok rátérni, hogy a magam részéről nem tartanám helyesen elfogadható közjogi elvnek azt, a mit Ugron Grábor t. barátom felvetett,
