Képviselőházi napló, 1892. IX. kötet • 1893. évi február 16-márczius 6.
Ülésnapok - 1892-159
159. országos ülés 1893. febrnár 17-6n, pinteken. m hogy helytelennek tartom a tanároknak a IX. és VIII. rangosztályba való besorozását, mert ez olyanfélének látszik előttem, mintha megnumerisálnók őket, mint a hordárokat, te vagy a nyolczas, te a kilenczes. Erre a minister úr azzal vágott vissza, hogy következetlenségbe estem, mikor én helytelennek tartom a rangosztályba való beosztást, és azt követelem, hogy valamennyi tanár a VIII. rangosztályba helyeztessék. Hol van ebben a következetlenség, azt én felfogni nem tudom. Ezt csak az a logika tudná megmagyarázni, a melylyel ezt a t. minister ár kihozta. Én két alternatívát állítottam fel. Vagy elfogadja a t. ház a rangosztályba sorozást, vagy nem fogadja el a tanárokra nézve. Mindkét esetben óhajtom megvédeni a tanárok érdekeit. (Helyeslés a szélső haloldalon.) Az első esetben, ha a t. ház elfogadja a rangosztályba való sorozást, azaz óhajom, hogy a VíII-ik*rangosztályba soroztassanak; a másik esetben, t. i. ha nem fogadja el, óhajommal ismét találkozik. Részemről tehát nem tudom belátni, hol van a logika hiánya. De azt a logikát, melyet a ministerelnök úr elárult, nem hiszem, hogy abban az iskolában tanulta, a melyben valamennyien, hanem ő azóta szerezte ezt a logikát, és pedig Tisza Kálmán iskolájában, (Igaz! Ügy van! a bal- és szélső báloldalon.) mely szavakon nyargal, azután elkezd csavarni, mint a dugóhúzó, hogy végre egy élczben csúcsosodjék ki. (Tetszés a szélső baloldalon.) Olyanféle logika ez, mint annak az egyszeri székelynek az észjárása, Id arra a megjegyzésre fakadt: úgy elnézem ezt a kuia csőt, azt gondolom kenyér, pedig sajt. (Élénk derültség a jobboldalon. Felkiáltások: Ez jó volt!) Meszlény Lajos: Hogy örülnek a kenyérnek ! (Derültség a szélsőbalon.) Hévizy János: A logikát ép úgy nem látom a t. minister úrnak ezen megjegyzésében, mint nem látom ezen székelynek megjegyzésében. A mi az én személyemet illeti, ne méltóztassék azzal törődni t. ministerelnök úr, van-e nekem logikám, tanúltam-e valaha loarikát, legyen az én személyem tökéletesen ismeretlen a t. ministerelnök úr előtt, mikor a tanárok kérdése forog szóban. Ne tekintse azt, ki ajánl valamit, hanem azt, hogy kit ajánlunk, és miért. (Helyeslés a szélsőbalon.) Epén ezért rá kell mutatnom nekem is arra a sajnos jelenségre, melyet Kovács Albert t. képviselőtársam szintén constatált, hogy a tanárok között körözőclött egy ív, mely azt a határozatot tartalmazta, hogy a tanárok, ha kérelmüket nem teljesítik, többé nem szavaznak a kormánypártra. Ez hadüzenet volt a t. kormánynak és kormánypártnak, de jellemző ő rájuk nézve. (Ha'ljuk! Halljuk!) Ebből a határozatból mindenesetre oda lehet coneludálni, hogy eddig kötelességüknek tartották a tanárok a t. kormánynak a politikáját támogatni, akár egyezett a meggyőződésükkel, akár nem. Tisza István: Majd megköszönik a tanárok ! Hévizy János: Nem törődöm azzal; nem hízelgek sem a tanároknak, sem a t. minister úrnak, hanem az igazságot akarom megmondani. Annyi mindenesetre igaz, t. képviselőház, hogy meggyőződésük ellenére támogatták azt a kormánypártot, mely 20 évi bizt itás után nem akarja nekik oda nyújtani azt a fi latot, a melyért annyira megszolgáltak. Ez a felháborodás elkeseredetté teszi őket, és a másik szélsőségbe esnek, és azt mondják, hogy — meggyőződés ide, meggyőződés oda, — ezentúl az ellenzékkel fognak szavazni. (Derültség a jobboldalon.) Ez az elkeseredés kifolyása, (Derültség jobb felől.) de egyszersmind eszembe juttatja, hogy ismét hangoztassam azt: mikor jön el az az idő, a mikor a szolgálati pragmatieát be méltóztatik nyújtani? mert a tanárok akkor azonnal fel fognak szabadulni azon lelkiismereti nyűg alól, hogy oda menjenek szavazni, a hová a felsőbbség parancsolja. Végül, t. képviselőház, ki kell jelentenem, hogy meggyőződésein szerint a tanárok nem fogják megtenni azt, a mit itt határozat alakjában kimondanak, mert sokkal hazafiasabbaknak ismerem őket, semhogy az államban, a társadalomban elvállalt kötelességüknek csak azért ne tegyenek eleget, mert a kormány jelenlegi eljárása elkeserítette őket, és hogy ezen állításomat bebizonyítsam, — s ezzel be is fejezem felszólalásomat, — (Élénk helyeslés jobb felől.) felolvasok néhány sort, a mely épen ide illik az általam előbb is idézett Heinrich Gusztáv úrnak beszédéből. (Halljuk! Halljuk! Olvassa) : »Mindnyájan lelkünkből óhajtjuk, és reméljük, hogy a hazai sajtótól is lelkesen pártfogolt kívánságaink teljesedjenek, de még ha nem érnénk is czélt, én a magam részéről, s úgy Mszem önök is, t. tagtársak, egy perczig sem kételkedünk abban, hogy méltó elkeseredésökből fakadt fenyegetéseik daczára sem fogják cserben hagyni a nemzeti kultúra és tudomány zászlaját, melyet eddigelé oly fennen lobogtatnak, és mellőzve vagy meg nem hallgatva is, törhetetlen bizalommal és tiszta idealisrnussal fognak tovább fáradni azon, hogy ez országban műveltség és tudomány legyen, mert, csak művelt és tanúit nemzet tud megmaradni, csakis ilyen képes majdan szellemi munkásait is igaz érdemök szerint méltányolni.« Mindezek után, t. képviselőház, kötelességemnek tartom előbb elfoglalt álláspontomhoz képest, Kovács Albert t. képviselőtársam által benyújtott határozati javaslatnak pártolásával, Szavaimat befejezni. (Helyeslés a szélső baloldalon.) Elnök: T. ház! Az előadó úr kíván szólani!