Képviselőházi napló, 1892. IX. kötet • 1893. évi február 16-márczius 6.

Ülésnapok - 1892-173

420 - l?B- wszAgos ölés 1898. jaáreiins 6-án, Uótfön. csengenek azok a szellemes szavak, melyeket a t. cultusminister úr azon politika védelmére felhozott, és az a lelkesedés, a melyben akkor a ház osztozott, kivéve egyedül Apponyi t. képviselőtársamat, a ki elég bátor volt azt mondani, hogy az 1868. t.-cz.-nek végleges fentartása ezélhoz vezetni nem fog; tény tehát, hogy ezen politikának akkor a ház megnyeretett, abba a ház belenyugodott. De a cultusminister ár nemcsak akkor, hanem később is az 1868: LIIl. tcz. 12. szakaszának fentartását, mint végmegoldást constatálta, melyet sem megbolygatni, sem revideálni nem lehet és nem szabad, és ha az iránt a, háznak bármely oldaláról indítvány tétetnék, ahhoz a kormány hozzá nem járulhatna. (Igaz! Úgy van! a baloldalon.) A t. cultusminister úr nemcsak az első alkal ómmal viselkedett így, de később is, t. i. a múlt nyáron a következőt mondta: »Az első az, hogy az 1868: LIII. tcz. revisiojának eszméjétől, tekintettel arra, hogy a törvény természetes és logikus szempontból megfelel azon rendezernek, a mely hazánkban az állam és egyház közti viszonyokat szabályozza, tekintettel arra, hogy ezen törvény régi harczok teljes befejezését képezi ; tekintettel arra, hogy ez a törvényczikk tagadhatlanúl egyenlő mértékkel bír minden hítfelékezetre ; tekintettel arra, hogy a revisio nemcsak nem szüntetné meg -a bajokat, hanem új bajokat teremtene : ezen revisiotól eltekinteni kellett.* (Igaz! Úgy van! a baloldalon.) Ugyanekkor a t. cultusminister úr azon bajoknak orvoslására, melyek mutatkoztak, és ma is mutatkoznak, a partialis anyakönyvek behozatalát tartotta olyannak, mint a. mely a bajokat meg fogja gyógyítani, olyannak, a mely nyomban é^ haladéktalanul behozható és serami nehéz alkotásnak szükségét nem okozza ; azt mondta ugyanis: hogy ez olyan intézkedés, a mely semmi akadályba nem ütközik, a mely mihelyt a törvényhozás a törvényt megalkotja, igen könnyen keresztülvihető, a jelen közigazgatási közegek által teljesíthető, semmiféle költség szükségét nem igényli. (Igaz! Úgy van! a baloldalon.) Coueludált tehát oda, hogy a kormány elhatározása a vegyes házasságból született gyermekek számára a külön polgári anyakönyveket behozni. (Igás! Úgy van! a baloldalon.) Csak néhány nappal ezután, mikor a t. cultusminister úr a házban ezen nyilatkozatot tette, a költségvetés a főrendiházban tárgyaltatott. Mikor azután a költségvetés ott egyházpolitikai szempontból vit.ittatott, kifejezésre jutott az a törekvés, hogy az 1868: LIII tcz. 12. §-a változtattassék meg, mert az találtatott, hogy végleges nyugalomra csak a.z vezethet. Határozott megváltoztató kijelentést a t. cultusminister úr ugyan ott nem tett, de kilátásba, helyezte, hogy a dolgok végmegoldása alkalmával ez megfontolás tárgya lehet Méltóztassék a t ház a dolog fejlődésének ezt a két stádiumát, a melyek közé csak néhány nap férkőzött be, összeegyeztetni és velem szemben azt állítani, hogy itt habozás nem volt. (Élénk helyeslés bal felől.) De tovább megyek, ha ugyanis a t. kormány ezen politikának vezetésében csak a maga erős akaratát és nézetét igyekezett volna érvényesíteni: talán »a consüium mutare in mediis« elvénél fogva a rövid idő alatti változás indokolható lett volna. De a dolog nem így áll. A kormány folyton transigált, nem döntő tényezőkkel, bár súlyos tényezőkkel, elismerem, de nem olyanokkal, melyek hívatva volnának arra, hogy egy törvényhozás velük szemben a transactio álláspontjára helyezkedhetnék. (Helyeslés bal felöl.) Hjgy ez így áll, az kitűnik a jelenlegi kormányelnök úr egyik beszédjéből, igenis ő mondta, hogy transigált a kormány, pedig hát az ÍJ helyén nem szabad habozni, transigálni, ott az erőteljes politika érdekében consequenter kell eljárni, s megbeszéléseket is csak a döntő factorokkal szoktak folytatni. Ismétlem tehát, hogy ő volt az, a ki constatálta, a mit különben ország-világ tud, hogy e tekintetben a kormány, és a töi véityhozáson kívül álló factorok között transaetionalis tárgyalások folytak. Mert azt mondta, ekkor is nekem felelve (ohássa).: »Igaz, t. képviselő úr, hogy úgy az ő álláspontja, mint a mi álláspontunk is az volt, hogy akkor, midőn igen sok nagyfontosságú, nemcsak a törvényhozás minden factorának, h mem úgyszólván az egéäz nemzetnek jobb erőit, és tevékenyégét igénybevevő nagy kérdések megoldására vállalkozunk, ezeket az egyházpolitikai kérdéseket csak az elodázhatatlan szükség mértékéig elégítsük ki. Azt mondottuk, — ez volt a mi álláspontunk, — hogy a felmerült differentiákat, hogy a kedélyeket fel ne kavarjuk, igyekeztünk békés úton trausactio útján eligazítani. De midőn évek során át szerzett tapasztalataink arról győztek meg, hogy a transactio útján való elintézés talán az elvi differentiák miatt lehetetlen, a midőn azt láttuk, hogy a korábban felmerült kérdésekhez mindig újabb meg újabb követelmények szegődnek, a milyenektíí feltüntetik az 1868- LIII. tcz. megváltoztatását, akkor tartottuk helyénvalónak éá időszerűnek azt, hogy egy teljes egyházpolitikai programmal lépjünk fel«. Azt gondolom tehát, t. ház, hogy ez által ismét constatálhatom, hogy a t. kormány e kérdésben nemcsak habozott, hanem a kérdés megoldását nem is saját felfogásából, saját akaratából, az ország közszükségeiből merítette, hanem hajlandó volt coneessiokat is tenni a saját állás-