Képviselőházi napló, 1892. IX. kötet • 1893. évi február 16-márczius 6.

Ülésnapok - 1892-170

340 1?0. orsjiágos ftlés l«Mí. mírezlns S-án, eitttftrtttkfa, részt rendelkezésére bocsássák. (Helyeslés a szélső­balon.) Csak ennyit voltam bátor megjegyezni. Molnár Antal jegyző: Sporzon Ernő! Sporzon Ernő: T. ház! Cs.ik igen rövi­den kívánom a t. ház figyelmét igénybe venni, s felszólalásommal csak egy kötelezettséget akarok leróni u t. minister ár irányában. Midőn ugyanis a múlt évi költségvetés tár­gyalása alkalmával a gyümölcstermelés érdeké ben felszólaltam, 8 utaltam annak fontosságára különösen a felvidéken, megkértem egyúttal a t. minister urat, hogy a felvidék részére egy állami faiskolát létesítsen. Ezen kérésem nem maradt ered­mény nélkül és mondhatom, hogy meglepett, hogy a mostani bureaucraticus eljárás mellett ilyen gyorsan létesült az az állami faiskola, mely igen fontos a felvidék gyümölcstermelésére nézve, mert köztudomású dolog, hogy elegendő gyü­mölcs termeltetik ott ugyan, de nem olyan gyü­mölcs, mely exportképes volna, s a mely hasznos volna a gyümölcstermelésre, hanem termeltetnek a legközönségesebb fajok, melyek alig hoznak valami hasznot, Szükséges tehát, hogy ott nemesebb, jobb, a climatícus viszonyoknak megfelelőbb fajok termeltessenek, s a t. minister úr már tegnap­előtti beszédében kilátásba helyezte, hogy orosz­országi, svédországi és észak-németországi fajo­kat fog behozatni, melyek mindenesetre meg­felelőbbek felső Magyarország éghajlatának, a hol a gyümölcstermelésnek az a baja, hogy a gyümölcs minden évben elfagy, mert nem bírja meg az odavaló klimát. Ezek az éjszakról oda­kerülő fajok valószínűleg jobban fognak ott prosperálni. Az a faiskola, mely ott létesíttetett, nem­csak Nyitramegyére fog szólani, hanem szólani fog Trencsén- és Barsmegyékre is, mert a mint tervezve van, 16 holdnyi területen fognak cse­meték termeltetni, s úgy hiszem, hogy 1*2 millió csemete fog termeltetni, a mivel mindenesetre nagyobb szükségletet lehet kielégíteni, mint a mennyire Nyitramegye felső vidékének szüksége van. E tekintetben Smialovszky Valér t. kép viselőtársam abbeli kérése némileg kielégítést nyert, a mennyiben ő kívánta, hogy azon iskola Trenesénmegyében felállíttassák. Addig is, a mig ezen iskola Trenesénme­gyében fel fog állíttatni, a megye fedezheti szükségleteit az állami faiskolából, Olyan közel szomszédok vagyunk, hogy nagyon könnyen lehet onnan csemetéket elszállítani, sőt Bars- és talán Nógrádmegyékbe is lehetne küldeni, meri azok sincsenek olyan messze, hogy legalább egyelőre szükségleteik tekint tében kielégíthetők ne lennének. Ezért nem akartam elmulasztani, hogy köszönetet ne mondjak a t. minister úrnak gyors elhatározásáért, és a, még gyorsabb végre­hajtásért. (Helyeslés jobb felöl.) Ezen köszönetein nyilvánításához azonban egy kérést is kapcsolok. (Bálijuk! Halljuk! jobb felől.) Kérésem az, hogy egy aszalóházat is mél­tóztassék felállítani az állami faiskolával kap­csolatban, mert a gyümölcstermeléshez aszalóház is szükséges, és ez különben is csekély összegbe kerül. Én különösen azért tulajdonítok fontos­ságot ilyen aszalóházak felállításának, mert a gyümölcstermelő földbirtokosok közül sokan szin tén felállítanának saját birtokaikon ilyen aszaló­házakat, ha a felállításnak módját megismernék. Én tehát csak egy mintaképet akarok látni, mert magam is kész vagyok saját szükségle­temre ilyet felállítani. A mennyiben a felállítás költsége a minister úrnak nagy volna, vagy egyáltalában nem óhajtana aszalóházat felállítani; kijelentem, hogy az ahhoz szükséges anyagot, legyen az kő vagy tégla, ingyen fogom a mi­nister úrnak rendelkezésére bocsátani. (Helyeslés jobb felől.) Azért kívánom, hogy a minister úr állít­tasson fel ilyen aszalóházat, hogy azok, a kik hasonlót akarnak felállítani, tudjanak azzal el­bánni, mert úgy gondolom, hogy Trenesénme­gyében történt, hogy egy ilyen aszalóházban úgy befűtötték, hogy az széjjelment. Hogy így ne járjunk, óhajtom az aszalóháznak felállítá­sát, mivel most állami kertész lesz ott, a ki az ottani közönséget beoktatja ezen dolognak a ke­zelésére. Egyébiránt még egyszer köszönöm a mi­nister úr fáradozását. A tételt elfogadom. (Élénk helyeslés jobb felöl.) Elnök: Kíván még valaki szólani? Ha nem, a vita be van fejezve. Méltóztatik a t. ház a tételt, a mely meg sem támadtatott, 29.694 forintban elfogadni. (Elfogadjuk!) A tétel tehát elfogadtatott. Schóber Ernő jegyző (olvassa): Bevétel. Puszta-péklai rizstermelő telep bérjövedelme 4.500 frt. Elnök: Megszavaztatik. Schóber Ernő jegyző (olvassa): Országos közgazdasági alap. Rendes kiedások. XVIII. fe­jezet, 13. czíin. Rendes bevételek. VII. fejezet, 9. czím. Kiadás 60.200 frt. Elnök: Megszavaztatik. Schóber Ernő jegyző (olvassa): Bevétel. 60.200 frt. Elnök: Megszavaztatik. Schóber Ernő jegyző (olvassa): Selyem tenyésztés enelése. Rendes kiadások. XVIII. fe­jezet, 14. czím. Rendes bevételek. VII. fejezet, 10. czím. Kiadás 2,045.000 frt. Bes&enyey Feencz! Bessonyey Ferencz: T. ház! A 40-es

Next

/
Thumbnails
Contents