Képviselőházi napló, 1892. IX. kötet • 1893. évi február 16-márczius 6.

Ülésnapok - 1892-168

168. országos ülés 1808. február 88-áu, kedden* a&i lalkozott ezzel a törvényes kamatlábbal, akkor nem ilyen megoldási módokat fog választani. Mert hiszen ha csak a törvényes kamatnak nagysága képezné ezen hitelnek elviselhetőségét, akkor, azt merem mondani, hogy a hitel azon viszonyok közt, a me­lyek közt az nyuj tátik, nem olyan elviselhetet­len ; hanem épen azért, mert a törvényes kama­ton kívtíí írásbeli díjak és más költségek is vannak, ezek teszik elviselhetetlenné ezt a köl­csönt, akár leszállítjuk a kamatot, akár nem. (ügy van! jobb felől.) Nézetem szerint tehát ezen kérdés kapcso­latosan azzal lesz megoldható, midőn az árva­pénzek mikénti elhelyezéséről kell gondoskodni, midőn ezen kis intézetek felügyeletére is bizo­nyos tekintetben ki kell terjeszkedni mellékesen, De ma, mielőtt a sikeres megoldásnak fel­tételei még megvolnának, mielőtt a megoldási mód iránt tisztában lennénk ; mielőtt e kérdéssel foglalkoztunk volna: ezt a kérdést sikeresen megoldani nem lehet. Különben nem a képviselő úr, hanem én vetettem fel e kérdést azért, mert azt megoldandónak tartom és kívánatosnak vélem megjelölni azt a módot és időt, hogyan és mikor történjék annak megoldása. A második, a mi felhozatott, a személyes hitel. (Halljuk! Halljuk!) A személyes hitel — azt hiszem, — hogy a nagyobb gazdára nézve megoldottnak tekintendő, mert ujabban a nagyobb gazda, ha csakugyan hitelképes, olcsó, elfogad­ható, sőt merem mondani, hogy minden körtíl­mények között megfelelő feltételek mellett kielé­gítheti személyes hitelszükségletének teljes mér­tékét. Nem így áll azonban a dolog azokra a kisebb birtokosokra nézve, a kik személyes hitelüknél nem az első. nem is a másodrendű, haneni csakis az alsóbb osztályokban működő legalsóbb rendű pénzintézetek, vagy egyáltalá­ban nem is pénzintézetek, hanem magánosok köl­esönét kénytelenek terhes és elfogadhatatlan fel­tételek mellett igénybe venni, Hogy ez egy meg­oldandó kérdés, hogy e helyzeten a hitelszövet­kezetek útján segíteni kell, már a múlt évi költségvetés előterjesztése alkalmával tartott exposémban tüzetesen kifejtettem, és akkor tett Ígéretemhez képest elő is készítettem az erre vonatkozó törvényjavaslatot, melyet a jövő héten fogok egy szaktanáeskozmány elé terjeszteni, úgy, hogy még ezen ülésszak folyamán lesz sze­rencsém azt a t. háznak benyújtani. (Élénk he­lyeslés.) De előre is jelzem, t. ház, hogy e törvény­javaslatot illetőleg egy lényeges differentia van köztem és azon képviselő urak közt, kik e kér­dést itt felvetették. Ezen lényeges differentia az, hogy ők ezen hitelszövetek életképességének biz­tosítása s hiteligényeinek kielégítése végett megint az államra kívánnak appellálni, és úgy látszik, azt kívánják, hogy az állam nyújtsa azon segéd­eszközöket, melyek ezen hitelnyújtásokra szük­ségesek. Én, t. ház, a mennyiben ezen felfogás fenn­állana, előre is kijelentem, hogy ezt nem oszthatom. Nézetem szerint lehetnek intézetek most is, melyeknek az állam jelentékeny össze­gekkel kell, hogy segítségére legyen, ép így a hitelszövetkezeteknek is segélyére fog menni, a mint segélyezett minden hazai pénzintézetet ott, a hol valódi szükséglet mutatkozott. De ezt túl­hajtani, és úgyszólván az állami gyámkodást, az állam által való hitel kielégítés feltételeit előírni, téves lenne. (Élénk helyeslés jobb felöl. Felkiáltások a bal- és szélső baloldalon .* Ezt nem is akarjuk!) Nézetem szerint első sorban a saját tőke gyűj­tésére, és a mennyiben ez nem elégséges, — a mint hosszú ideig nem lesz elégséges, sőt a fej­lődött viszonyokhoz képest elégséges sohasem lesz, — a felgyülemlett összegek felhasználására s a nagyobb pénzintézetekkel való összekötteté­sekre kell a súlyt fektetni. Egyébként nem kívánom a t. házat most a részletekkel fárasztani, mert az előterjesztendő törvényjavaslat tárgyalása alkalmával lesz helyén e kérdést tüzetesen megbírálni; csak arra az itt felhangzott vádra, hogy a kormány sokáig nem tett a hitelszövetkezetek érdekében semmit, kí­vánom igazolásul, talán helyesebben felvilágosí­tásul megjegyezni, hogy felfogásom szerint igen elhibázott lépés, é* visszás eljárás lett volna, ha a kormány hitelviszonyaink rendezésében tevé­kenységét a hitelszövetkezetekkel kezdte volna. Sok olyan előny, jótétemény, — hogy mást ne említsek, ott van első sorban az olcsó hitel, más­részt a rendelkezésre álló tőkének elégsége, — nem állott volna elő, ha ezen kezdtük volna. Méltóztassanak csak megfigyelni közviszonyain­kat és hitelviszonyainkat, hogy milyenek voltak azok évekkel ezelőtt. Olyan volt akkor pénzügyi helyzetünk, hogy a piaczon felgyülemlett tőkéket maga az állam vette igénybe, s maguk a bankok arra törekedtek, hogy a felgyülemlett tőkét nem a közgazdaság javára kisebb csatornákban hasz­nosítsák, hanem sokkal előnyösebbnek és lucra­tivabbnak tartották, hogyha a helyett, hogy száz­ezer tétellel dolgoznának, hasonló biztos felté­telek mellett az államnál helyezik el tőkéiket. Az első lépés az volt, hogy ezzel a rendszerrel szakítsunk, általában a pénzpiacz- és hitelviszo­nyokat nagyjában rendezzük, a haladás feltéte­leinek mellőzhetlen feltételeit megteremtsük, hogy az állam igénybe ne vegye a felgyülemlő tőké­ket, sőt hogy nagy mértékben saját feles tőké­jével, — a rendezett financiális viszonyok tették ezt lehetővé, — váljék segítségére a pénzpiacz­nak, működjék közre a közgazdasági viszonyok fellendítésére. (Helyeslés.) Ma, t. ház, mikor tál 37*

Next

/
Thumbnails
Contents