Képviselőházi napló, 1892. IX. kötet • 1893. évi február 16-márczius 6.
Ülésnapok - 1892-167
264 M •««*«•! Mén 18W. fehrnár S?-én, hetfíä d<mt, de mikor szélesvállú kollégája, a pénzügyin inister úr olyan szűkmarkú. Ha tehát akár az általános vitának, akár a jelen földmívelési tárcza költségvetése tárgyalásának eredményeit vizsgálom, azt találom, hogy a túloldal bizalma a kormány iránt rendíthetetlen. Horváth Gyula: Jobban, mint az Isten iránt! Reitter János: Ezt nem akarom állítani, mert felteszem, hogy a t. túloldal képviselői vallásosságuknál fogva az Istenben is bíznak. Hanem tény az, hogy a földmívelési tárcza keretébe tartozó kérdések oly kimerítően, oly szakavatottan tárgy altattak, hogy csakugyan háládatlan feladatra vállalkoznék az, a ki sok, mondjuk nemcsak érdekeset, hanem alaposat is, ujat is akarna felhozni, akár a t. túloldalról, akár pedig ezen oldalról. Ha mind a mellett vállalkozom, nem mondom ezen szerep betöltésére, de általában arra, hogy az általános vitában részt vegyek, erre engem főleg azon körülmény késztet, hogy van egy néhány kérdés, mely az egész vita mlyamán még nem igen érintetett, vagy a menynyiben az eszmét itt-ott megpendítették, és azt nem részletezték, nem domborították ki akként, hogy az akár a költségvetés mellett, akár ellene alapos érvet szolgáltatna. Szólni akarok, t. ház, röviden a mezőgazdasági szakoktatás kérdéséről, (Halljuk ! Halljuk !) továbbá a vízszabályozásokról, s az utóbbinál különösen két vízszabályozási ügyről, a mely talán inkább az általános vitához tartozik, a mennyiben az egyik jóformán még csak a kezdetleges kezdeményezés stádiumában van, a másik pedig, habár a törvényhozás előtt már ismételten megfordult, csakis egy jelentés alakjában van érintve a földmívelési ministerium indokolásában. (Halljuk! Halljuk!) Abban, t ház, az összes felszólalók megegyeztek, hogy Magyarország eminenter, földmívelő ország. Ezt én is állítom. Hiszen évtizedek fognak még elmúlni, míg az ipar- és kereskedelem terén azon színvonalra emeljük hazánkat, hogy az a nyugati kultur államok coneertjében az őt megillető helyet elfoglalhassa. Azért feltörekvésünknek oda kell irányulnia, hogy földmívelési érdekeinket ápoljuk, gondozzuk, minden támadás ellen megvédelmezzük, de egyúttal annak felvirágoztatását az e czélra szolgáló intézmények fejlesztése által iparkodjunk biztosítani. Én sem vonom kétségbe, t. ház, hogy ittott mutatkoznak a javulás némi nyomai, hol itt, hol ott éretett el kisebb-nagyobb siker, s azt sem vitatom, hogy ebben a t. kormánynak egyáltalán ne volna semmi érdeme; hanem egészben véve tény az, hogy nem őt illeti az érdem oroszlánrésze, hanem többnyire tőle független tényezők közreműködésének köszönhetjük az eredményt. (Igás! Igás! hal felöl.) És azért szerintem, ha azt a positiot, melyet a világpíaczon a többi nemzetek közt eddig elfoglaltunk, nemcsak megtartani, hanem állandósítani, biztosítani is akarjuk, szükséges, hogy e czélra szolgáló intézményeinket fejleszszitk, mert csakis ezek segítségével leszünk képesek ezt a versenyt kiállani, gazdálkodásunkat okszerűbbé s intenzivebbé tenni. Ezen intézmények közé, t ház, nézetem szerint, nem utolsó helyen tartozik a mezőgazdasági szakoktatás ügy^, a szakismeretek terjesztése. Nemcsak a szegényebb osztályoknak kell módot nyújtani földmívelési iskolák felállításával ezen gazdasági ismeret elsajátítására, hanem az intelligensebb osztályokat is azon helyzethez kell juttatni, hogy magasabb fokú szakképzettséget itthon szerezhessenek maguknak, és ne legyenek kénytelenek nagy költséggel a külföld ilyen intézeteit felkeresni. A magam részéről különben helyeslem a földmívelési minister úr azon tervét, hogy az eddig már létező földmívelési iskolák mellé még négyet fog felállítani; de sajnálattal nélkülözöm jelentésében annak nyomát, hogy komolyan törekednék egy, a jelenkor igényeinek megfelelő főiskolát is felállítani. Mondja ugyan a t. földmívelési minister úr jelentésében, hogy ő igenis törekszik ezen czél elérésére, szükségesnek tartja egy ily iskola létesítését, de a pénzügyi tekintet az, a mely őt ezen czélszeríí tervnek keresztülvitelében akadályozza. Es ebből micsoda következtetést von az igen t. minister úr? Azt, hogy ennek a tervnek a kivitelét ismét elodázza. Hiába, csaknem fogadja meg az én t. barátom, b. Andreánszky Gábor t-inácsát, hogy helyesebben cselekednék, ha nem olyan szerényen lépne föl követelései érvényesítésénél, hanem legalább is oly szívósságot tanúsítana a maga tárczája keretében, mint a milyen szívóssággal a t. cultusminister úr ragaszkodik álláspontjához az ő tárczájához tartozó némely kérdésekben. Ezen tervet ennélfogva az igen t. minister úr egyelőre nem tartja kivihetőnek, és én attól tartok, hogy évek, vagy talán évtizedek is el fognak múlni, míg e tervét keresztülviheti. Sürgősebbnek tartja ennélfogva az igen t. minister úr a mezőgazdasági tanintézetek reorganisatioját; de mivel ez is pénzbe kerül, ennélfogva első sorban a tanárképzés ügyét akarná rendezni, mert azt állítja, hogy ez nem kerül pénzbe. No kérem, én méltánylom a pénzügyi szem pontot, de, ha már főiskola létesítéséről egyelőre nem lehet szó, ha okvetlenül a tanárképzés kérdésére helyezik a fősúlyt, azt hiszem, azért
