Képviselőházi napló, 1892. IX. kötet • 1893. évi február 16-márczius 6.
Ülésnapok - 1892-167
256 18 ^' ©rsJiA^w M*s 189*> fébtnkr 27-én, hétf*n. vegyük, hanem igenis ok arra, hogy a befektetéseket csak kellő tanulmányozás alapj'án ágy tegyük meg, hogy sokká] nagyobb legyen a nemc-ak várható, hanem előre kiszámítható haszon, mint a mennyibe a befektetések, a kamat és egyéb költségeket illetőleg kerülnek. (Helyeslés bal felől.) Ez alkalommal emlékezem meg a szőlőregeneratioról és az erdősítésről is. Azt hiszem, hogy ennek is leghelyesebb módja csak az, hogy ha az állam egyfelől segélyt nyújt, ingyen szőlővesszőket kiosztat, ingyen csemetéket ad a gazdáknak, másfelől előmozdítja, erkölcsi impulsus és támogatásban részesíti a szövetkezés ügyét, a mivel módot nyújt, hogy hitelt kapjanak nem olyan emberek, a kiknek egyedüli vagyona az értéketb n szőlőtelek, s a kik a pénzt nem adhatják vissza, hanem előmozdítja a hitelszövetkezetet, mert ezek képesek hitelt és garantiat nyújtani. És itt nem mulaszthatom el, hogy meg ne említsem, hogy az állam bizonyos buzdítással volt e tekintetben, hogy magánosok is mentől nagyobb területeken amerikai szőlővessző-telepeket létesítsenek. Volt is ennek foganatja. Megtörténtek ez irányban a befektetések; és mit tapasztaltunk ? Azt, hogy míg előző években a vesszőtermelőktől nagyobb áron is beszerezték a sző lő vesszőket, mint a mennyi indokolt volt, az idén már beszüntették a vesszők vásárlását, és azok, a kik az államnak vesszőket jelentettek be eladásra, daczára siránkozásainknak, hogy nincsenek amerikai vesszőink, azokat értékesíteni nem tudják, és így a gazdák szomorúan néznek gondosan megmunkált területükben gyümölcsözetlenül heverő tőkéjükre. Legyen szabad még röviden rátérni némely dolgokra, a melyek itt felhozattak, pl. a ló- és marhatenyésztést illetőleg. (Halljuk! Bálijuk!) Igen furcsa dolog, hogy egy agrár államban egy olyan nagy nemzeti vagyon, a milyen a ló- és szarvasmarha tenyésztésben fekszik, e vagyon mennyiségének evidentiaja absolute nincsen meg. Ha a földmívelé8i minister úrnak szüksége van ma statisztikai adatokra, kénytelen ágy a lovakat, mint a szarvasmarhákat illetőleg az 1884-ben összeállított s a mai állapotoknak absolute meg nem felelő és még akkor is végtelenül tökéletlen statisztikai adatokat használni, mely semmi támpontot nem nyújt semmiféle combinatiora, és igaz, hogy a marha-statisztikánál egy i'li alkotásra volna szükség. De a ló-statisztikánál, — engedelmet kérek, — csak bizonyos indolentia constatálható, hogy nincs meg, mert hiszen csak a hadügyministerhez kellett volna fordulni, a hol a lóösszeírás megvan, a lóosztályozás nem és kor szerint ki van dolgozva^ ezeket a hadügyministertől csak átszármaztatni kellett volna, — hogy a hivatalos kifejezéssel éljek, — hogy a ló-statisztika meglegyen. Felhozatott azután, hogy elégtelenek a mének. Ez természetes, mert az állam elégtelen eszközökkel rendelkezik erre a czélra és ezeket is igen kicsinyes irányban használja fel. Buzdítja a tenyésztőket, hogy teljes korú méneket adjanak az állam rendelkezésére, de mikor ezek felhozatnak, bemutattatnak, oly csekély összeget akarnak érte fizetni, a melynél nagyobbat bármelyik lókereskedőtől is megkap. Természetes, hogy ilyen körülmények között a ménnevelés nagy risicoval járó gondjára a közép-lótenyésztő nem vállalkozik. Ugyan így van ez az egyéves méncsikók vásárlására nézve. Ne méltóztassanak rossz anyagot venni, de a jó anyagot teljes mértékben honorálják. Nem lehet követelni, hogy 150 — 180 forint díjért, vagy akár a 300 forint minimalis vételárért, teljesen megfelelő méncsikókat hozzanak bemutatásra és az az eljárás, hogy a ministeriumot képviselő a bevásárlásnál a lehető legcsekélyebb árt igéri és nem azt nézi, hogy mit ér a csikó, hanem, hogy minél olcsóbban szerezhesse azt meg; szóval, a fiscalis szempontok az irányadók: ez nem helyes. Ugyan úgy van ez a bika-teleppel, a bikavásárlással. Egy időben az állam buzdította a gazdákat, hogy tenyésztenek bikákat, és az állam azokat megfogja venni; egy időben meg is vette, de most, — legalább nagyobb mértékben, — nem veszi. A ki erre a tenyésztésre vállalkozik, mikor elérkezett az idő, hogy ezt a drága anyagot értékesíthetné, eladhatná, nem talál vevőt és legfeljebb a mészáros kezébe kerül. Nem régiben tárgyaltuk a tüdővész kiirtásáról szóló törvényjavaslatot. A t. foldmívelésügyi minister úr ezzel is egy nagy mulasztást követett el, mert azok a károk, a melyektől, — ha idejekorán védekezünk, — sokkal csekélyebb áldozatta] megóvattunk volna, nagy mértékben bekövetkeztek és nagy anyagot pusztítottak el. Ha a t. minister úr, mikor a tüdővész nagymérvű fellépéséről első alkalommal értesítve lett, a kellő energiát többi ministertársaival szembe t érvényesítette volna, a nagyobb kárnak csekélyebb áldozatokkal elejét lehetett volna venni, vagy ha a minister urakban nem lett volna, meg elég érzék ez iránt, a házhoz fordult volna: lehetetlen, hogy ne bocsáttattak volna rendelkezésére, úgy, mint később, a baj kiirtására, szükséges eszközök. (Úgy van! a baloldalon.) Ezek tehát, azok a rendszabályok, hogy akkor kezdjük a házat oltani, mikor már a fejünk felett ég.
