Képviselőházi napló, 1892. IX. kötet • 1893. évi február 16-márczius 6.
Ülésnapok - 1892-158
US. országos ölés 1893. február 18-án, esüíörtöliSn. 19 az egész összehasonlításnál kihagyta azokat a törvényszéki bírákat, — pedig ezek 20°/o-ot tesznek ki, — a kik ezen törvényjavaslat határoz niányai folytán a VII. raugosztályba lesznek elöléptetendők; de kihagyta, a mi még ennél is több, az összes törvényszéki elnököket. Ha a t. képviselő úr egy kissé pontosabban méltóztatik az összehasonlításokat megtenni, és nem méltóztatik ilyen egész osztályzatokat kihagyni, azt hiszem, mindenesetre igyekezni fog önmaga is meggyengíteni abbeli állítását, hogy most igen kedvező ugyan az előléptetés az igazságügyi braneheban, de a jövőre nagyon kedvezőtlenné fog válni. (Helyeslés a jobboldalon.) A t. képviselő úr másodszor felhozta, ugyancsak a bíróságokat illetőleg, hogy mi azt a tévedést, mely szerint a budapesti bírák a hetedik rangosztályba soroztattak, a pénzügyi bizottságban nem reetiíieál f uk. Megengedem, hogy a képviselő úr nem volt ott, vagy ha ott volt, nem hallotta, de constatálnom kell, hogy a pénzügyi bizottságban, mikor az igazságügyi tabellák tárgyaltattak, épeu én jelentettem ki, hogy az az osztályozás, mely szerint a budapesti bírák a hetedik, a vidékiek pedig a nyolczadik rangosztályba soroztattak, az igazságügyminister úr eredeti álláspontjával ellenkezik, a mennyiben ő csak abba egyezett bele, hogy bizonyos számú bírák a hetedik, a magasabb rangosztályba vétessenek, de a budapestieket, mielőtt e tekintetben bármely mozgalom indult volna meg, mindig ugyanegy rangosztályba kívánta soroztatni a vidékiekkel. Ezt a pénzügyi bizottságban annak idején constatáltam. Be is váltottuk ott tett igéretünket, a mennyiben kimondatott, hogy 20 százalék a hetedik rangosztályba lesz egyenletesen sorozva. A képviselő úrnak még az a kételye volt, hogy vájjon a tizedéves pótlékok, melyeket a bírák kapnak, nem fognak-e beszüntettetni, ha rangosztályban előlépnek, és itt megint azt mondotta, hogy ezt be akarjuk szüntetni, de a pressio következtében, a mely utólag jelentkezett, nem tudja, minő állást foglaltunk el. Erre azt jegyzem meg, hogy nem új dologgal állunk szemben; hisz három ízben már folyósítottuk ezeket a pótlékokat, és mindjárt az első negyedben rigy folyósítottuk, hogy nem számítottuk be. Tehát nem a pressionak engedtünk, (Úgy van a jobboldalon.) hanem eredetileg elfoglalt álláspontunkhoz és intentionkhoz képest úgy értelmeztük a törvényjavaslat 6. §-át, hogy a bírákat megillető tizedéves pótlékot ezen fokozatos előléptetés esetén beszámítani nem fogjuk. Ezen az alapon történt eddig is a bírói pótlékok utalványozása, s így utalványoztuk azt legújabban február 1-én is. A t. képviselő úr és közöttem azonban egy nagy differentia van, és — engedelmet kérek, — ez képezi kulcsát az összes divergáló arguínentatioknak. Ez a differentia pedig az, hogy ha mi azt a nézetem szerint nem helyes álláspontot fogadjak el, melyre a t. képviselő úr helyezkedett, annyira megbontjuk a rendet, a mai állapotokat, hogy később gyökeres fizetésrendezésre gondolni sem lehet. (Élénk helyeslés a jobboldalon.) Felhívott engem a t. képviselő úr, mutassam ki, vájjon az ő rendszere szerint, ha a százalékos emelést fogadnók el, növelnők-e az aránytalanságokat? Erre nézve én csak egy igen egyszerű példát kívánok felhozni. (Halljuk! Halljuk!) Ma a VII. rangosztályba tartozó ministeri titkárnak 1500 frt fizetése van, a VII. rangosztályba tartozó műszaki tanácsosnak van 2400 frt fizetése ; a kettő közt tehát a fizetési differentia 900 frt s a fizetések arányosításánál ezt a differenciát kell elenyésztetnünk, HogyJ ha most a t. képviselő úr álláspontját fogbdnók el, tegyük fel, a tiz százalékos emelést, akkor a ministerí titkár kapna 1650 frtot, a műszaki tanácsos pedig 2640 frt fizetést; tehát ha későbben rtíndeznők, a fizetéseket többé nem 900, hanem 990 frtnyi fizetési különbözetet kellene el euy észtetnünk. Azt hiszem, ez igen egyszerű, de kétségbevonhatatlan példa, mely azt mutatja, hogy a számszerinti különbözet, mely a fizetések között ma fennáll, ha a százalékos pótlékot adunk, növekedni fog, és nemcsak megnehezíti, de jövőre nézve egyenesen lehetetlenné teszi ' az arányosítást a nélkül, hogy még tovább raenőleg ne legyünk kénytelenek vagy aránytalanul nagy fizetésemelést adni, vagy a már élvezett fizetéseket csorbítani. A t. képviselő úrnak ez az eszméje világítja meg azután további okozkodását is. Ha, t. ház, a mai fizetéseket olyan arányosaknak tartjuk, hogy azokat noli me tangeré-nek tekintjük s ehhez arányítjuk a fizetés-emeléseket, szóval ha nem egyúttal a fizetés-szabályozásnak és arányosításnak az álláspontját foglaljuk el, hanem azt mondjuk, hogy ma minden jól van, megengedem, hogy akkor három szakaszból álló javaslattal igen könnyű a kérdést szabályozni. De ha a nagyobb és nézetem szerint mellőzhetlen feladatot akarjuk megoldani, ha helyes arányokat akarunk behozni a közszolgálatban alkalmazottak illetményeibe, a t. képviselő úr álláspontja merőben elfogadhatatlan lesz még mint ideális álláspont is ; mert helyrehozhatatlanul meg fogja rontani az arányokat, a helyett, hogy az elodázhatatlan arányosságot létesíteni. (Úgy van! ügy van! jobb felől.) Ebben van magyarázata annak, hogy egyes fizetéseket aránylag nagyon kell emelni. Ez természetes. Ha valaki fontos 8*
