Képviselőházi napló, 1892. IX. kötet • 1893. évi február 16-márczius 6.

Ülésnapok - 1892-165

206 ie6- orszSgo". ülés 1891, február 34-én, pénteken. tenni nem tud, vagy nem akar, és mindent a kormánytól vár. De ez a szemrehányás, t. roinister úr, a magyar gazdaközönséget nem illetheti meg. A magyar gazchiközönség nem alamizsnát vár a kormánytól, hanem jogos követelményeket formál vele szemben. (Helyeslés a szélsőbalon.) Mi megelégszünk azzal, hogy igenis ott, a hol egyedül csak tanácsra van szükség, tanácsot nyerjünk a közgazdasági kormánytól; de a hol mélyreható, nagyszabású áldozatkészségre van szükség, nem érjük be eftéle útbaigazításokkal és szaktanácskozásokkal, hanem megköveteljük, hogy a t. minister úr emelkedjék fel államférfimként a közgazdasági politika magaslatára, és radikális, gyökeres intézkedéseket léptessen életbe, (Úgy van! Úgy van! a szélső baloldalon.) s a közgazdaság minden terén a szükségleteket áldozatok árán is tudja kielégíteni, (Helyeslés a szélső baloldalon.) Ne fukarkodjék, ne krajczároskodjék ott, a hol ezrekre és milliókra vau szükség, (Élénk helyeslés a szélső baloldalon.) mert ezt Magyarország gazdaközönsége, mely elsősorban vesz részt a közterhekben, joggal, és méltán követeli meg a kormánytól. (Úgy van! a szélső baloldalon.) Ideje volna már egyszer annak is, t. minister úr, hogy méltóztassék észrevenni és megfigyelni azt, miként fogy és pusztul Magyarország gazdaközönsége, értem elsősorban a középés a kisbirtokos osztályt; miként kerül a földbírtok más kézre, mások tulajdonába, a kiknek nem az képezi alapelvét, hogy ez a fold az, a melyen kivűl: »nine«en számodra hely«, (Igaz! Igaz! a szélső baloldalon.) hanem, a kik a földet magát csak üzleti tőkének tekintik, melynek őserejét, termőképességét kizsarolva, elmennek oda, a hol új üzleti tőke kínálkozik számukra., mert,- »ubi bene, ibi patria«. (Igaz! a szélsőbalon.) Ideje volna, hogy észrevegye a kormány azt is, mily rendkívüli közgazdasági hátrányok származnak az országra a kivándorlásból; hogy míg az országnak egy részét, a felvidéket, inség sújtja. az alvidéken a munkáskérdés réme fenyeget, és ha e fenyegető jelenséget felfogja, s annak jelentőségét mérlegelni, méltányolni képes, akkor megkívánhatja a t. minister úrtól az ország azt, hogy neesak tanácskozzék, necsak útbaigazítson, hanem mélyreható, nagyszabású intézkedéseket initiáljon, s vegye kezébn azt a zászlót, mely egy mélyreható, intensiv gazdasági politikának jelöli meg útját és irányát. (Élénk helyeslés a szélsőbalon.) Hiszen egész sorozata van az intézkedéseknek, melyek iránt a gazdaközönség várakozást é? igényeket táplál. Hogy ezek közül csak néhányat említsek meg, ott van az oly régóta igért, és régóta várt mezőrendőri törvény. Tizenkét éve vagyok már tagja a parlamentnek, háromnégy közgazdasági ministert volt szerencsém azon a helyen üdvözölhetni, és még mindegyik azzal kezdte, hogy a közgazdaság egyik elengedhetetlen követelménye az, hogy jó mezőrendőri törvény alkottassák, és hogy küszöbön is van az, hogy ez a törvényjavaslat a t. házmak be fog mutattatni. De mit látunk, t. ház? Egyik évtized múlik a másik után, a minister úr tanácskozik, újabb, meg újabb alakban önti át ezt a mezőrendőri törvényjavaslatot, s az anyag már oly nagy, hogy nem arról van szó, mit tegyünk bele még az ajánlott szövegbe, hanem, hogy mit hagyjunk ki belőle. Pedig a t. minister úr épen oly jól tudja, mint akármelyik intelligens gazdája ez országnak, hogy ép a községi gazdálkodásnak e >yik elengedhetetlen feltétele a jó mezőgazdasági törvény. A míg ez nincs, addig takarniánytermelésről, intensiv állattenyésztésről szó sem lehet. A míg a határkérdések, az utak, mezei csapások kérdése stb. ezer meg ezer kérdést ebben a törvényben meg nem oldunk, addig ne beszéljünk intensiv gazdálkodásról. Ne beszéljenek nekünk, ne adjanak nekünk tanácsokat, hanem tegyenek gyökeres intézkedéseket, a melyek mintegy kényszerítő eszközökkel fognak odahatni, hogy Magyarország közgazdasága igenis fejlődésnek induljon. (Helyeslés a szélsőbalon.) Áttérek a gazdaközönség személyes hitelének kérdésére. A kereskedelmi tárcza költségvetésének tárgyalása alkalmával Bobula János t. képviselőtársam igen szívreható panaszokban tört ki a felett, hogy a kormány mily mostohán bánik el az ipar kérdésével, különösen a hitel szempontjából, hogy az iparosok nem élveznek kellő személyes hitelt, nincsenek intézetek, bankok, a melyek az ő érdekeiket olcsón, gyorsan és könnyen hozzáférhetően szolgálnák, és e miatt szemrehányást tett a kormánynak. Nos, tehát, t. képviselőház, mit szóljon akkor Magyarország gazdaközönsége? (Igaz! ügy van! a szélső baloldalon.) Méltóztassék nekünk a budapesti földhitelintézeten, és talán a kisbirtokosok földhitelintézetén kivűl az országban egyetlen pénzintézetet mutatni, a hol a magyar gazda olcsón, hozzáférhetően, és gyors lejáratú kölcsönhöz juthat. (Igaz! Úgy van! a szélsőbalon.) Egyetlen egy van, de az sem a kormány érdeme, hanem t. képviselőtársam gr. Károlyi Sándoré, (Éljenzés bal felől.) a ki Pest vármegyében hosszú, fáradtságos munka után megalkotta az első vidéki hitelszövetkezetet. (Úgy van! a baloldalon.) Igenis, arra van szüksége, hogy hitelszövetkezetek létesíttessenek, hogy a vidék associatio útján tömöríttessék össze arra, hogy saját hiteligényei kielégítést találjanak. Bobula János t. képviselőtársam igen jó tanácsokkal látta el a magyar gazdaközönséget. Azt mondotta, hogy nem elég a magyar gazdának a földmívelésre alapítania