Képviselőházi napló, 1892. IX. kötet • 1893. évi február 16-márczius 6.
Ülésnapok - 1892-165
165. országos ülés 1898. február 24-éii, péntefceu. 203 főerdőmesteriink által 1888-ban irott pár sort ' felolvassuk. (Bálijuk! Halljuk!) »Már évekkel előbb Szeged elpusztulása alkalmával írtam, hogy az utóbbi évek árvizei arra figyelmeztetnek, hogy Magyarország azon kornak kezdetére jutott, mely a történelem tanúságai szerint az erdeiket elpusztító országokat siíjtotta, mert az alföldre jövő vizek nagy környékének területén az utóbbi 4—5 évtized alatt a termőföld felszínén az erdők egy részének elpusztulása, másik részének helytelen használat ált ti való kigyérítése és a hegységi legelőterületek kopárosodása következtében oly jelentékeny változások állottak be, melyekre a vizszabályozásoknál nem lett számítva, de melyek a csapadékok gyorsabb lefolyására feltétlen fokozó hatással vannak. A hegyeken és azok tetőin levő erdőkiirtása annyi, mint az ég vízvezetékeinek lerombolása, mondta Humboldt. A Tiszának tokaji lefolyásáig terjedő vizkörnyékéből két millió katasztrális holdnyi lepusztított erdő, elkopárosodott legelő, és rossz hegyi földterületet és egy 20 milliméteres csapadékot véve, ez 230 millió köbméter vizet ad, és ez a tokaji vizmérezénél nyolez nap alatt folyván le, egy napon 29 millió köbméterrel emeli az ottani vízlefolyás tömegét; ha ugyanezen területen jó erdő van, ezen víztömeg lefolyását hat nappal késlelteti, vagyis egy napra csak 16 millió köbméter esik.« »Azon erdősítéseket, melyek árvízvédelmi tekintetben sürgősen szükségesek az erdősítenrlő területek zempléni és máramarosi birtokosai egyéni érdekeikkel nem egyezhető pénzáldozatokkal a békési gazdák gátjainak és búzájának biztosításáért saját életfentartási szükségleteik korlátozása mellett sem teljesíthetik.* Ezt mondja Bedő Albert országos főerdőmester. Nézetem szerint t. ház, ez a harmadik legilletékesebb tanúm arra, hogy ezen kopárságok beérd ó'sítéséh ez okvetlenül szükséges külbeavatkozás, még pedig állami beavatkozás, és nem elegendők megint a budget tételei azért, mert hiszen, ha jutalmak osztásával itt-ott az országban akad is egy-két ügyes, szorgalmas gazda, a ki 20- 80 holdat beerdősít, ez még nem is csepp a tengerben. Ha az elkopárosodás kérdését helyesen fogjuk fel, akkor okvetetlenül szükséges egy nagyobb actiot megindítani mindenütt, a hol ily elkopárosodások vannak. Még pedig én úgy eontemplálom a dolgot, hogy minden megyében felvétetnének mindezek az általam ma felvetett kérdések, még pedig a kormány direetivái szerint esetleg egy országos bizottság javaslata alapján, és hogy ez az actio mindenütt már ma megindíttassék. A feltétlen erdőtalaj kihasítása esetleg kényszer kisajátítás útján, olyan szükséglet, mely nemcsak a 17. §. alá eső védterííleteken, hanem nézetem szerint még a magántulajdonnál is eszközlendő lenne. Van ennek módja s nem kell tőle megijedni, mert nem olyan nagy dolog az, hogy erre el ne szánjuk magunkat. Fogunk itt szintén indolentiával találkozni, de le kell az indolentiát küzdeni, mert ez nem lehet akadálya annak, hogy az országot ezen irányban e nagy bajtól megmentsük. Ezenkivül az ekemívelés dolgában szintén kellene a felvidéken bizonyos korlátozásokat tenni. Már az úrbéri rendezésnél láttuk, — még mindig a hegyvidékről beszélve, — azt, miszerint azon magas állami közérdek tekintetében, hogy a feltétlen erdőtalaj kihasíttassék, [az úrbéri rendezésnél semmi intézkedés és semmi ellenőrzés nem történt. így történt aztán, hogy épen a gyáuiolítandó gyöngébbek a legkopárabb sziklatalajt, néha legelőt vagy egy letarolt erdőt kaptak, meh^ akkor talán még jó volt, de évek hosszú során át a víz, a csapadék által lemosatván, ma már elkopárosodott. Ezen elkopárosodás kérdésével szemben magas közérdekek szempontjából nem szabad az egyéni tulajdon szentsége, vagy az egyéni szabadság megdönthetetlensége mögé bújni, mert a közérdek a mérvadó, de természetes, miszerint azt csak akképen lehet és kell majd eszközölni, hogy e mellett a magánérdek sérelmet egyáltalán ne szenvedjen. Hasonlóképen attól sem szabad megijedni, hogy e tekintetben, főkép a legelő kérdésben a népnek nemcsak indolentiájával, hanem ellenkezőjével is fogunk találkozni. Ellenkezett ez a commassatioval és a legelők kihasításávaí szemben is, és mégis keresztülvitetett mind a kettő. Ha t. ház azon az állásponton maradtunk volna mint Svájcz, a mely alpesi legelőit osztatlan állapotban tartotta a mai napig, nálunk is úgy lenne mint ott, hol ilyen elkopárosodásról, épen ezen oknál fogva, szó absolute nem lehet, mert ott csak az kopár, a mi már a természet által van arra mintegy hívatva. Az igen t. minister úr két dolgot mond jelentésében. Egyik helyütt azt mondja, hogy a birtokos gazda és a bérlő azok az elemek, mely T ek emelik a föld értékét. Igen helyesen fejezte ezt ki a minister, egy másik helyen azt mondja, hogy a magyar gazda zsarol és zsaroló gazdaságról beszél. (Felkiáltások: így is van!) Teljesen igazu, van, csakhogy ez a két tétel egymással ellenkezik. Ezzel a kérdéssel kívánok, mert szintén összefügg, foglalkozni. Ugyanis, a mikor egy igen helyes ügyben fáradozik, a mikor a telepítvényesek és telepítvények dolgát figyelmére méltatja, e tekintetben javaslatot szerkeszt, a mely, gondolom, 3 millió frt költ26*
