Képviselőházi napló, 1892. IX. kötet • 1893. évi február 16-márczius 6.
Ülésnapok - 1892-158
158. országos ülés 1898. február 16-án, cstttörtökSn. 11 tehát nem lakbér-javítása, 14.800 frt, vagyis összjárandóságuknak körülbelül 22°/o-a. Ellenben ott van 1603 igazságügyi irnok; ezek is kapnak ugyan fizetés-javításban 20.000 frtot, de az átlag csak S 1 ^ 0 / 0- Ott van 2.224 postatiszt és segédtiszt; ezek fizetés alakjában egy krajczár, egy fillér feljavítást sem kapnak. Hol van tehát itt az egyenlőség ? Wekerle Sándor ministerelnök ós pénzügyminister: Megelőzőleg kapták! Horánszky Nándor: Megelőzőleg sem kapták, mert állásuk ugyanaz volt, a mi ma, és sem állásukon, sem fizetésükön változás nem történt. Ha tehát ezeknek ad az ország valamit, miért nem adja ezeknek is fizetés alakjában, mint a többieknek? Ott van a kereskedelmi ministeri nmuak némely számvevősége. Itt még a jelenlegi fizetésnek az összege sem adatik meg, hanem 400 forinttal a fizetés összege kevesebb, mint eddig volt. Az tehát az igazságtalanságot még inkább fokozza, hogy a mi adatik az egyiknek busásan és a nyugdíj alapját képező alakban, az a másiknak a legszerényebb mérvekben oly alakban adatik, a mi a nyugdíj alapját nemcsak nem képezi, de áthelyezés esetén még a jelen légi járndóságot is kevesbíti. Ebben sem következetességet, sem egyenletességet, sem igazságot nem látok. (Helyeslés. Úgy van! bal felöl.) Az a gondolat tehát, hogy a törvényjavaslat egyik alaptételét a nyugdíj kérdésének olyatén megoldása képezi, a mint a törvényjavaslat maga szem előtt tartja, keresztülvíve nincs. A mit a t. ministerelnök úr az állam kiadásainak emelkedéséről mondott, azt én is acceptálom. Ha tovább menni nem lehet, mint odáig, hogy az állam ez idő szerint adhat, mondjuk, 3,200.000 frtot, nem szólok ellene; mert magam is azt tartom és ha szabadat, ministerelnök úrnak szíves .figyelmébe ajánlanom, akként vélekedem, hogy tartsa bekötve a z?ák száját lehetőleg, mert az állam terhei sok téren olyan arányokban fognak növekedni, hogy csakugyan bekövetkezhet az, a mit mondtam: hogy az állam pénzügyeit consolidáltaknak nem tartom. (Helyeslés bal felöl.) Az egyensúly helyre van állítva, fenn is tartható, de csak a legnagyobb gondossággal. (Úgy van! bal felöl.) Nem szólok én tehát az ellen, hogy rohamosabb emelkedésekkel a kiadásoknál ne álljunk szemben, de szólok a mellett, hogy a mit az ország az állami alkalmazottak számára szán és szánhat, azt oezsza el egyenletesen és igazságosan. (Helyeslés bal felöl.) Ebben tér el egymástól. Találjon a kormány valami expedienst ebben az irányban; ne fogadja el az enyémet, ha azt látja, hogy nehéz egy ellenzéki ember álláspontját a kormánynak elfogadni; találjon egy más me todust, hogy igazságosabban és egyenletesebben részesíthesse az illetőket a fizetésemelésben, az előtt meghajlom; de az előtt nem, hogy a magasabb kategorikákat busásan honoráljak,az olcsóbbaktól pedig megvonjuk helyzetük javítását. (Élénk helyeslés bal felől.) A mit a t. ministerelnök úr a proviantirozásról mondott, arra kitérni nem akarok, az egy gyenge remény, mely megvalósulni nem fog és legkevésbbé kormánypárti intentoval. A társadalom vezeti magát; ezen a téren és leleményessége megfogja találni azt a módozatot, a mely czélra vezethet, mert az érdekeltek maguk a legalkalmasabbak erre. Állami feladatot ez csak annyiban képezhet, a, mennyiben a megvalósulás útját előmozdítja. De én megvallom, hogy az állami alkalmazottakat arra a homály gondolatra, hogy »proviantirozás«, nem akarom utalni. Vagy adok segélyt, I vagy nem ; ha adok, adok igazságosan, ha, pedig az időt elérkezettnek nem látom, nem is adok semmit, (Helyeslés bal felöl.) De áttérek a t. ministerelnök úr beszédének reám nézve fontosabb részére. (Ralijuk ! Halljhuk!) Beszédében a többi közt azt mondta, hogy legtetszősebb volt beszédemben az, midőn kiemeltem, hogy az állami alkalmazottaknak kisebb kategóriái e törvényjavaslatban elnyomatnak; a magasabb kategóriák pedig túlságosan előnyben részesülnek. Tetszetősnek jelzi ezt a gondolatot különösen abból a szempontból, hogy szerinte nem lényegre, hanem a formára helyeztem a súlyt, hogy továbbá az emberek szívéhez és könyörűletességéhez szóltam és nem a törvényjavaslat béltartalmát akartam feltüntetni, hanem a disharmouiát. Ezzel a kérdéssel tehát kissé behatóbban kell foglalkoznom. Száraz tárgy, (Halljuk! Halljuk!) de mert legalább a közvélemény előtt szeretnék győztes lenni, tehát álláspontom mellett elő kell adnom erre vonatkozó argumentumaimat; szét kell szednem a t. ministerelnök beszédének tartamát és ki kell domborítanom azokat a hiányokat, a melyeket ő az ő humorával itt eltakarni akart. (Halljuk! Halljuk !) A t. ministerelnök úr, szavaimmal élve, megczáfolni akarta azon alaptételemet, melyet én] érthető alakban akarván önteni, azt mondtam, hogy a kik a tűznél vannak, azok melegszenek, akik távol vannak, azok fáznak; (Helyeslés bal felöl.) a kik közel jutnak azon kielégítési forrásokhoz, azok abból élveznek, a kik azoktól távol vannak, meglehetősen koplalnak. (Halljuk ! Halljuk!) A t. ministerelnök úr legelőször. is azt mondja, hogy ez nem áll, mert a külszolgálat a belszolgálattal egy statusba lévén fölvéve, ezen összefüggésnél fogva az, a mit a központ javára bizonyos állások érdekében teszünk, bizonyos 2*
