Képviselőházi napló, 1892. IX. kötet • 1893. évi február 16-márczius 6.
Ülésnapok - 1892-158
158. országos ülés 1893. i bírák kivételével áthelyezhetők, a hol kevesebb a lakbér, mint alkalmaztatásuk előbbi helyén, akkor ők lakbérben veszíteni fognak, mert a törvényjavaslat intézkedése csak a fizetésre vonatkozólag jelenti ki, hogy lejebb nem szállítható, ellenben a lakpénzre vonatkozólag ilyen kijelentés a javaslatban nem foglaltatik. De szenvednek azután, miként arra rá fogok térni, az állami tisztviselők az ő előléptetési viszonyukban is, a mely közvetlenül és nyomban fizetés alakjában ugyan neui jelentkezik, de jelentkezik azon remények leszállításában, a mely reményeket ők eddig saját helyzetükben jogosultaknak és olyanoknak tartottak, melyeket elérhetnek minden nagyobb és nevezetesebb emotio nélkül, (Igaz! Úgy van ! a baloldalon.) De ha már arról van szó, hogy felkorbácsoljuk Magyarország összes alkalmazottjainak reményét abban az irányban, hogy helyzetükön olyan mértékben, a melyben azt az állam pénzügyi helyzete megengedi, segíteni fogunk, hogy akkor milyen vigasztalás iájuk nézve az, hogy veszíteni pedig nem fognak, ezt magyarázza meg Darányi t. képviselőtá'Sr.m. Én legalább megmagyarázni nem tudom. Mert vagy kiindulok abból az álláspontból, hogy az állami alkalmazottakon segíteni fogunk azon határig, a meddig az állam pénzügyi viszonyai megengedik, és akkor segíteni 's fogok; vagy pedig nem indulok ki ebből, és akkor semmiféle javaslatot előterjeszteni nem fogok. (Tetszés hal felöl.) Felfogásom szerint tehát az nein vigasztalás, hogy ők veszíteni nem fognak; de sőt épen az a szomorú, hogy nyerni sem fognak, nem fog legalább nyerni az állami alkalmazottak nagy contingense. nagy kategóriája. (Igaz! Ügy van! a bal és szélsőbalon.) Az cn t. képviselőtársam azon reményekben, melyeknek most legalább részben eltemetése előtt állunk, meg akarta az állami alkalmazottakat vigasztalni azzal is, hogy e törvényjavaslat csak avs első lépés. Hogy mily nagy lépés lehet ez, t. ház, ám ítélje meg mindenki. Hogy azonban fogja ezt egy másik lépés is követni, és mikor, azt nem tudom, de tartok tőle, hogy ehhez a kérdéshez egyhamar sem a kormány, sem a törvényhozás nyúlni nem fog. De ha eltekintek is ettől, a mi vigaszt egyáltalán nem képezhet senki részére, a mikor arról van szó, hogy ma rendezzük viszonyaikat, ha eltekintek is ettől, fel kell vetnem azt a másik kérdést a pénzügyi kormány felelősségére vonatkozólag, hogy vájjon szabad-e, — mert a t. pénzügyminister úr, az én barátom e kijelentését nem honorálta s erre súlyt kívánok helyezni, — szabad-e bárki részéről újabb kívánalmaknak tért nyitni ily kijelentés által, a mely kijelentés nem vezetheti a törvényhozót, nem roftr 10 áa, csíitörtökön; g vezetheti a kormányt máshova, mint oda, hogy nyomban és rögtön újólag meginduljon az a mozgalom, a mely ezen törvényjavaslat megalkotását megelőzte. (Igaz! Úgy van! a bal- és szélsőbalon.) Ilyen aspiratiot felkelteni nem szabad. Komoly törvényhozónak számolni kell a helyzettel, abban el kell m;nni odáig, a meddig elmehet, de további aspiratiokra alkalmat nyújtania nem szabad, nem lehet. (Helyeslés a bal- és szélsőbalon.) Mert ez felfogásom szerint komoly Ígéretnek nem tekinthető, másfelől pedig oly viszonyokra és körülményekre utal, melyeknek bekövetkezése előttünk ma még nem is látható. (Helyeslés a bal és szélsőbalon.) Fognak-e az állam pénzügyei odáig javulni, hogy egy ilyen újabb aspirationak eleget tehessünk, azt nem tttdotu; de tény, hogy ilyen aspiratioknak tért nyitni komoly államférfidnak, a mire nézve t. képviselőtársam részéről kételyem nincs, nem szabad. De azután t. képviselőtársam a határozati javaslattal szemben hangoztatott egy másik felfogást is, a melvnek én értelmét absolute felfogni képes nem vagyok. Azt monda t. i., hogy ha én az ország pénzügyi viszonyait olyan sötéteknek látom, mint a hogy ő ezt felőlem hiszi, akkor legalább ma adjam meg azt, a mi megadható ; mert hiszen ha oly viszonyok következnek be, a mikor nem alkothatnánk meg ezt a törvényt, akkor az állami alkalmazottak azt a segélyt is el togják veszíteni, a melyet ma ezen törvényjavaslat szerint megkapnak. Ez egy nagy fallacia. Mert ha ez a törvényjavaslat ma meg nem alkottatik, mi fog következni? Az, a mi ideiglenesen ezen törvényjavaslat alapján ma is fennáll, hogy t. i. a törvényjavaslatban foglalt rendezéshez képest ideiglenesen kapják az állami alkalmazottak azt a segélyezést, a mi a megalkotás esetében rájuk vár. Veszély tehát rajok nézve következni egyáltalában nem fog. (Helyeslés a bál- és szélsHbalon.j De én nem így fogom fel a dolgot, hanem akként, hogy ha a kormánynak, — a mi iránt kétségem ismét nincs, — megvan a jóakarata arra, hogy az állami alkalmazottakat igazságosan és egyenletesen segélyezze, akkor azon irányzat mellett, melyet én ajánltam, 24 óra alatt meg lehet alkotni az egész törvényt, a mely több mint négy szakaszból nem áll. Ezek elseje a százalékos segélyezést elvileg megállapítja; a második szakasz az állami alkalmazottak azon részére nézve, a kik gyakornokokként működnek, azt az elvet, melyet proclamáltam, acceptálja, a harmadik szakasz az altisztek és szolgákra nézve intézkednék, a negyedik szakasz pedig a végrehajtási clausulát fogja tartalmazni. Ez, t. ház, oly alkotás, a mely nehézsé-