Képviselőházi napló, 1892. VIII. kötet • 1893. január 20–február 11.

Ülésnapok - 1892-142

S.JRuuAr St é", fc«<Men 7g 148. orsrftiro- Síéi ÍBÍ hívásomra némileg eleget tett, t. i. küldött egy körlevelet a főispánokhoz, hogy támogassák az ez ügygyei foglalkozó fehér-kereszt egyletet. Nem ezt kértem én. Körlevelet már két minister bocsátott ki és az nagyon szépen néz ki a levél­papírra oda nyomtatva, hogy a minister urak ajánlják az egyletet. Nem erre volt szükség; hanem arra, hogy számadást lássunk (Helyeslét bal felől.) s egyszer már tudjuk, mit lehet és mit nem lehet ez ügyben létesítenünk. (Helyeslés bal felől.) A hiba az, hogy az emberek azt mondják és azt fogják ez alkalommal is mondani : hiszen Teleki Géza milliókat emleget, nekünk pedig milliók nem állnak rendelkezésünkre, tehát ne tegyünk semmit. Igaz, hogy sok esetben úgy áll a dolog, hogy vagy egészen tegyünk valamit vagy ne tegyünk semmit, de ez ügynél nem úgy áll a kérdés, mert ha ma megmentek 20 gyermeket, az mindenesetre már eredmény. (Helyeslés.) Á ministeriumnál körülbelül 300.000 frt áll ren­delkezésre e ezélra A jelenlegi belügyminister­nek, az én igen t. barátomnak van érzéke ezek iránt. (Helyeslés.) Én már magánúton beszéltem is vele s azt hiszem hogy nem kell itt erősebb kifejezéseket használnom, — a melyeket külön­ben használnék — hogy őt reá vegyem arra, hogy belemenjen a dologba. Nem kell itt most millióikkal kezdeni, meg kell kezdeni azzal, a mi rendelkezésünkre áll. (Helyeslés.) Épen ezért én, a ki évek ót i foglalkozom ez ügygyei, a mint Zichy Jenő barátom nagyon helyesen jegyezte meg, lemondottam a kaszárnya rendszerről, mint közegf'szségileg és közerkölcsileg is helytelen­ről, de lemondottam a gyermekkiadásról, az úgynevezett s talán hivatalos köpönyeg alatt űzött angyalcsinálásról, mert ez is csak azzal végződik. (Igás!) Én kigondoltam egy oly rend­szert, (Halljuk ! Halljuk!) a melyet ma meglehet kezdeni kevéssel is. (Halljuk! Halljuk!) Méltóz­tassanak, a kik foglalkoznak ily humánus dol­gokkal, csak fontolóra venni, hogy a kórházak­nál az adományok mily gyenge mérvben folytak be egy dara); ideig és később egyszerre hogyan emelkedtek ezen adományok. Emelkedtek pedig azért, mert a kórházakba behozatott egy nagyon szép rendszer, t. i. nem azt mondták, hogy X. Y. adott 1000 frtot ezen kórháznak, mely ösz­szeg így beolvad, hanem X. Y. alapított egy ágyat. (Helyeslés.) A közönségnek főleg az tet­szik, hogy ő valami egészet csinál, mikor ada­kozik, ép ily módon az adakozónak neve meg­örökíttetik, Ez mintegy mézes madzagul volt nyújtva az adakozónak és jelentkeztek is szép számmal. így van ma minden kórházban, azt mondják, N. N. és N N.-nek az ágya. Én ezt a rendszert tanulmányoztam és át akarom vinni a lelenczügyre. Az, a ki 1000 vagy 2000 frtot adott, annak neve legyen megörökítve az által, hogy valami egészet teremtett. (Helyeslés.) A kaszárnya-rendszer rossz, a gyermekek kiadásának rendszere, rossz, tehát kell középutat keresni. Én telepet kívánok létesíteni, a mely telepnek az az előnye, hogy ott e^ak oly házak lesznek, hová szegény embereket helyezünk el, a kik ápolják a íeleaczeket. Ezek a házak egy­más mellett állanának, de kertek által mégis annyira elkülönítve, hogy ragályos betegség esetében el lehet különíteni a gyermeket; (He­lyeslés) de mégis annyira közel, hogy az az orvos, a ki olyan lesz, mint Kinában a vizi bíró, tudniillik föltétlen ura a községnek, végig néz­heti lelenczeit mindennap. Ezzel a rendszerrel először elértük azt, hogy nem kellenek milliók. Építsen a kormány iskolát, építsen az orvosnak lakást és néhány ily házat és a kérdés meg van oldva. Minden ily ház — sajnos, terveim nincsenek még — kö­rülbelül 1000-2000 — 3000 frtba fog kerülni. Akárhány ember kész lesz adakozni akként, hogy egy házat építtet! Ennek megkezdése annyira könnyű, hogy ha a kormány csak egy vagy két házat akar építeni, azt már azonnal megkezdheti és a mily mértékben fog a közönség vagy a kormány e czélra később áldozni, csak egyes házakkal fog a telep nagyobbodni és semmiféle akadálya siacs annak, hogy az tovább terjesztessék (Al­talános helyeslés.) Ez a rendszer — ngy hiszem — a leghelye­sebb. Egy orvos, a ki Magyarországon leginkább foglalkozik ezen ügygyek dr. Engel Kolozsvá­rott — a kit éti ugyan nem ismerek, de a k­a mikor én ezen eszmét felvetettem, egész lel­kesedésbe jött és keresett engem, hogy hol va­gyok — egészen el volt ragadtatva ezen esz­métől. Ebben is biztosítékot látok, hogy az eszme jó kell, hogy legyen, mert az a férfiú, a ki évtizedeken át a lelencz-ügy eszméjével fog­lalkozik és Kolozsvárott tényleg gyönyörű ered­ményeket ért el, e rendszert bizonyára legjob­ban tudja megítélni. Mindezeket csak azért hoztam fel, hogy lássam: meg van-e e házban ezen terv iránt a rokonszenv ? S ha e rokonszenv megvan, a mint azt épen szerencsém volt tapasztalni, akkor a jelenlegi t. belügyminister úrnál el fogom érni, hogy nemcsak a levélpapírra nyomathatjuk azok ajánlatát, hanem ezen rendszer részleteibe is belemehetünk. (Helyeslés.) Akkor meglesz az, hogy az ezredéves ünnepély alatt elvihetjük a külföldieket a mi lelencz-telepünkre. (Meg-meg­újuló általános élénk helyeslés.) Hieronymi Károly belügyminister: T. ház! (Halljuk! Halljuk!) Mielőtt a tárgy érdé-

Next

/
Thumbnails
Contents