Képviselőházi napló, 1892. VIII. kötet • 1893. január 20–február 11.

Ülésnapok - 1892-142

S.JRuuAr St é", fc«<Men 7g 148. orsrftiro- Síéi ÍBÍ hívásomra némileg eleget tett, t. i. küldött egy körlevelet a főispánokhoz, hogy támogassák az ez ügygyei foglalkozó fehér-kereszt egyletet. Nem ezt kértem én. Körlevelet már két minister bocsátott ki és az nagyon szépen néz ki a levélpapírra oda nyomtatva, hogy a minister urak ajánlják az egyletet. Nem erre volt szükség; hanem arra, hogy számadást lássunk (Helyeslét bal felől.) s egyszer már tudjuk, mit lehet és mit nem lehet ez ügyben létesítenünk. (Helyeslés bal felől.) A hiba az, hogy az emberek azt mondják és azt fogják ez alkalommal is mondani : hiszen Teleki Géza milliókat emleget, nekünk pedig milliók nem állnak rendelkezésünkre, tehát ne tegyünk semmit. Igaz, hogy sok esetben úgy áll a dolog, hogy vagy egészen tegyünk valamit vagy ne tegyünk semmit, de ez ügynél nem úgy áll a kérdés, mert ha ma megmentek 20 gyermeket, az mindenesetre már eredmény. (Helyeslés.) Á ministeriumnál körülbelül 300.000 frt áll rendelkezésre e ezélra A jelenlegi belügyministernek, az én igen t. barátomnak van érzéke ezek iránt. (Helyeslés.) Én már magánúton beszéltem is vele s azt hiszem hogy nem kell itt erősebb kifejezéseket használnom, — a melyeket különben használnék — hogy őt reá vegyem arra, hogy belemenjen a dologba. Nem kell itt most millióikkal kezdeni, meg kell kezdeni azzal, a mi rendelkezésünkre áll. (Helyeslés.) Épen ezért én, a ki évek ót i foglalkozom ez ügygyei, a mint Zichy Jenő barátom nagyon helyesen jegyezte meg, lemondottam a kaszárnya rendszerről, mint közegf'szségileg és közerkölcsileg is helytelenről, de lemondottam a gyermekkiadásról, az úgynevezett s talán hivatalos köpönyeg alatt űzött angyalcsinálásról, mert ez is csak azzal végződik. (Igás!) Én kigondoltam egy oly rendszert, (Halljuk ! Halljuk!) a melyet ma meglehet kezdeni kevéssel is. (Halljuk! Halljuk!) Méltóztassanak, a kik foglalkoznak ily humánus dolgokkal, csak fontolóra venni, hogy a kórházaknál az adományok mily gyenge mérvben folytak be egy dara); ideig és később egyszerre hogyan emelkedtek ezen adományok. Emelkedtek pedig azért, mert a kórházakba behozatott egy nagyon szép rendszer, t. i. nem azt mondták, hogy X. Y. adott 1000 frtot ezen kórháznak, mely öszszeg így beolvad, hanem X. Y. alapított egy ágyat. (Helyeslés.) A közönségnek főleg az tetszik, hogy ő valami egészet csinál, mikor adakozik, ép ily módon az adakozónak neve megörökíttetik, Ez mintegy mézes madzagul volt nyújtva az adakozónak és jelentkeztek is szép számmal. így van ma minden kórházban, azt mondják, N. N. és N N.-nek az ágya. Én ezt a rendszert tanulmányoztam és át akarom vinni a lelenczügyre. Az, a ki 1000 vagy 2000 frtot adott, annak neve legyen megörökítve az által, hogy valami egészet teremtett. (Helyeslés.) A kaszárnya-rendszer rossz, a gyermekek kiadásának rendszere, rossz, tehát kell középutat keresni. Én telepet kívánok létesíteni, a mely telepnek az az előnye, hogy ott e^ak oly házak lesznek, hová szegény embereket helyezünk el, a kik ápolják a íeleaczeket. Ezek a házak egymás mellett állanának, de kertek által mégis annyira elkülönítve, hogy ragályos betegség esetében el lehet különíteni a gyermeket; (Helyeslés) de mégis annyira közel, hogy az az orvos, a ki olyan lesz, mint Kinában a vizi bíró, tudniillik föltétlen ura a községnek, végig nézheti lelenczeit mindennap. Ezzel a rendszerrel először elértük azt, hogy nem kellenek milliók. Építsen a kormány iskolát, építsen az orvosnak lakást és néhány ily házat és a kérdés meg van oldva. Minden ily ház — sajnos, terveim nincsenek még — körülbelül 1000-2000 — 3000 frtba fog kerülni. Akárhány ember kész lesz adakozni akként, hogy egy házat építtet! Ennek megkezdése annyira könnyű, hogy ha a kormány csak egy vagy két házat akar építeni, azt már azonnal megkezdheti és a mily mértékben fog a közönség vagy a kormány e czélra később áldozni, csak egyes házakkal fog a telep nagyobbodni és semmiféle akadálya siacs annak, hogy az tovább terjesztessék (Altalános helyeslés.) Ez a rendszer — ngy hiszem — a leghelyesebb. Egy orvos, a ki Magyarországon leginkább foglalkozik ezen ügygyek dr. Engel Kolozsvárott — a kit éti ugyan nem ismerek, de a ka mikor én ezen eszmét felvetettem, egész lelkesedésbe jött és keresett engem, hogy hol vagyok — egészen el volt ragadtatva ezen eszmétől. Ebben is biztosítékot látok, hogy az eszme jó kell, hogy legyen, mert az a férfiú, a ki évtizedeken át a lelencz-ügy eszméjével foglalkozik és Kolozsvárott tényleg gyönyörű eredményeket ért el, e rendszert bizonyára legjobban tudja megítélni. Mindezeket csak azért hoztam fel, hogy lássam: meg van-e e házban ezen terv iránt a rokonszenv ? S ha e rokonszenv megvan, a mint azt épen szerencsém volt tapasztalni, akkor a jelenlegi t. belügyminister úrnál el fogom érni, hogy nemcsak a levélpapírra nyomathatjuk azok ajánlatát, hanem ezen rendszer részleteibe is belemehetünk. (Helyeslés.) Akkor meglesz az, hogy az ezredéves ünnepély alatt elvihetjük a külföldieket a mi lelencz-telepünkre. (Meg-megújuló általános élénk helyeslés.) Hieronymi Károly belügyminister: T. ház! (Halljuk! Halljuk!) Mielőtt a tárgy érdé-