Képviselőházi napló, 1892. VIII. kötet • 1893. január 20–február 11.

Ülésnapok - 1892-141

64 141. országos ülés 189 Kassa város közigazgatási bizottsága részéről kiállítva. A közigazgatási bizottság, midőn a tiszti főorvosnak köszönetet szavaza diphteritisbetegség körűi kifejtett nagy tevékenységeért, többek közt ezt mondja: Csak dicsérettel adózhat a t. főorvos azon eljárásának is, hogy dr. Bors Lajos fővárosi orvost antidiphteriticus szerének kipróbálása végett saját kezdeményezéséből Kassára hívatta. A midőn pedig örömmel constatálja, hogy a dr. Bors által használt gyógyszer és gyógykezelési mód fényesen bevált és meglepő eredményeket mutatott fel, nevezett orvosnak Kassán működése idején a nála jelentkezett vagy hozzá utasított betegek ingyenes gyógykezelése által tanúsított fáradhatlan és ön feláldozó működéséért elismerését és köszönetét fejezi ki. Itt van azután egy másik bizonyítvány, a melyet Gyája szerb belügyminister állított ki, s melyben elismerését fejezi ki a többször megnevezett orvosnak azért, hogy Belgrádban sikeresen gyógykezelte a diphteritis-betegséget, Itt van végre egy harmadik bizonyítvány, t. ház, a melyet Slavoniában, Új Páznán állított ki az evangelicus lelkész. A nevezett orvos ugyanis Belgrádból Új-Páznába hívatván, a hol a betegség nagy mérvben dühöngött; 65 beteget vett gyógykezelés alá. Erre vonatkozólag így nyilatkozik az ev. református lelkész (olvassa): »Belgrádból Páznára időközönkint kirándulva, az ön által gyógykezelés alá vett 56 diphteritis-beteg köztíl — odaadó s minden tekintetben dicséretre méltó fáradozása s »antidiphteriticon« gyógyszerével elért kitűnő sikerei folytán — 54 gyermek teljesen meggyógyulva a halál torkából kiragadtatok.^ Ötvennégy — 54 — emberi élet megmentőjét csak Isten tudja kellőleg jutalmazni, a gyarló ember csak méltányolni tudja az által, hogy hálás. Híveim önnek igen nagy hálával tartoznak, s ezt le is fogják róni, de addig is engedje meg, hogy nevükben önnek ezennel szívből fakadó köszönetet mondjak, kívánván, hogy a jó Isten áldása egyesüljön azon áldáskívánatokkal, melyekkel a megmentett gyermekek szülői önt otthonába kísérik. Fogadja nemes emberbarát legőszintébb nagyrabecsülésem kifejezését.« Méltóztatnak visszaemlékezni, t. ház, azt hiszem, mindannyian kivétel nélkül, hisz csak rövid pár éve annak, hogy a porosz fővárosnak egy rendkívül nagy hírben álló tudós tanára, bizonyos dr. Koch, egy rendkívül hathatós szert talált fel, melylyel a tüdő- és a gégebetegségek sikeres gyógykezelését helyezte kilátásba. A világ a legnagyobb elragadtatással beszélt ezen január 28 Áa, hétf$iu tudós doktorról; mi sem zárkózhattunk el előle, nemcsak a sajtó, hanem az összes orvosi testűletek Budapesten. Ha olvastuk azon közleményeket, melyeket az orvosi facultások és egyletek által kiküldöttek a dr, Koch-féle gyógyszerről tettek, mindannyian azt hittük, hogy ezután a tüdő- és gégebetegség ki lesz irtva a föld színéről. Es, t. báz, csak nagyon rövid pár hónapra mi lett az eredmény? Az, hogy dr. Koch bezsebelt néhány milliót, a mint mondják, s az egész szer hasznavehetetlennek bizonyult, mert tévedésre volt alapítva. A felolvasott bizonylatokból méltóztatnak meggyőződni, hogy dr. Bors talán nem áll egészen a kísérletezés terén, mert most már bizonyos sikereket képes felmutatni. Én tehát azt gondolnám, hogy itt volna az ideje annak, hogy a t. belügyminister úr egy állami gyermekkórházat bocsásson a rendelkezésére a fővárosban. De itt bocsánatot kell kérnem, mert belátom, hogy ezt a belügyminister úr a legjobb akarata mellett sem volna képes megtenni, mert a magyar állam, bár évi budgetje a 400 milliót meghaladja, mégis oly szegény, hogy a fővárosban nincs egyetlenegy állami közkórháza sem. De nincsen még egy közönséges állami közkórház sem, de nincsen egy gyermekmenhelye sem. Csak rövid pár hete olvastuk a lapokban, hogy ott, a városligeti tó partján, a hova a főváros legvagyonosabb részének egyik nagy csoportja szórakozni jár, hat elárvult, rongyokba burkolt gyermeknek dobott krajezárokat, hogy táplálja őket, mint a gondviselés a madarakat. Azt is olvastuk, hogy azon szerencsétlenek egyike a napokban megfagyott. Azóta nem hallottunk róluk semmit. Azóta talán többen, vagy talán már mindnyájan megfagytak. Mindez nagyon elszomorító. De ha oly szegény a magyar állam, hogy a fővárosban egyetlenegy gyermekmenhelye sincsen, kérdem a t. belügyminister urat: vájjon nincsen-e a fővárosi rendőrségnek utasítása, hogy az ilyen elárvult gyermekeket összefogdossa, és magán-gyermekmenhelyekben és egyleteknél elhelyezze? Ha a t. kormányt más humanitárius szempont nem is vezérelné, mint az, hogy a társadalomnak a jövőre megmentse ezeket a szerencsétleneket, és becsületes embereket teremtsen belőlük, már akkor is kötelessége volna ezt tenni. (Úgy van! bal felől.) Már azért is kötelessége volna, hogy a közös hadseregnek és a mi honvédségünknek legalább egészséges emberanyagot neveljen. E szerint az állam, a minister úr ezt nem teheti, mert nincs a fővárosban állami gyermekkórházunk, de nincs még lelenczházunk sem. De erről bővebben nem beszélek, mert látom, hogy