Képviselőházi napló, 1892. VIII. kötet • 1893. január 20–február 11.

Ülésnapok - 1892-156

186. orafcgu ülés 189*. febrnár 10-én, péntek«a. 437 zekét benyújtani azon tiszteletteljes kéréssel, méltóztassék ínnak kinyomatása, kiosztása és annak idejében napirendre tűzése iránt intézkedni. Elnök: A kérvények hetedik sorjegyzéke kinyornatik, kiosztatik, és ha méltóztatnak beleegyezni, a holnaphoz egy hétre, szombaton tartandó ülés napirendjére tűzetik ki. (Helyeslés.) Következik a napirend: az állami tisztviselők, altisztek és szolgák illetményeinek szabályozásáról és a megyei törvényhatóságok állami javadalmazásának felemeléséről szóló törvényjavaslatnak folytatólagos tárgyalása. Molnár Antal jegyző: Fenyvessy Ferencz ! Fenyvessy Ferencz: Igen t. képviselőház! Ámbár igénytelen véleményem szerint in dokolt volna is a szőnyegen levő törvényjavaslat tárgyalása alkalmával hosszabb beható discussio és így hosszú beszéd is, mert hiszen itt a nemzet intelligentiájának nagy tömegéről, 30.000-nél több egyén anyagi sorsáról van szó, tehát szó van a nemzetre nézve legfontosabb, a hazára nézve nélkűlözhetlen erőnek, a szellemi erőnek megbecsüléséről, mikénti appreciaciojáról és annak figyelembe vételéről; mégis, t. ház, mert szerénységem azok közé akar tartozni, a kik a tárgyalás alatt levő törvényjavaslatot mennél inkább, mennél hamarább szeretnék a törvényes szentesítéssel ellátva tudni: én, t. képviselőház, nem óhajtok bővebben belemenni a kérdés megvitatásába és nem is fogok refleetálni az előttem szólott t. képviselő urak beszédeire; és teszem ezt nem tisztelet hiányából, hanem időkímélésből. Csak halvány rövid vonásokban leszek bátor tehát kifejezésre juttatni igénytelen felfogásomat, szemben az előttünk fekvő törvényjavaslattal. {Halljuk! Halljuk!) T. ház! Egy frauczia tanár Jousserardot mondta, hogy a bírói fizetés csekélysége nem jelent egyebet, mint az állam részéről a megvetés kifejezését. Én e tanár mondását merném alkalmazni az állam összes alkalmazottaival, tisztviselőivel szemben, ha azok csakugyan csekély fizetést kapnak. Ez, ha talán nem is a megvetésnek kifejezése, de kétségkívül szomorú simptomája a kevésre becsülésnek, a kevésbevevésuek, és nem is habozom kijelenteni, hogyha e törvényjavaslat el is lesz fogadva, még akkor is csekélynek találom, még pedig az egész vonalon, a dotatiokat, a melyeket a tisztviselők, nevezzék azokat bíró nak, tanárnak sfb., az állam részéről kapnak. Mert, mélyen t. képviselőház, szemben azon szolgálatokkal, a melyeket az államnak követelni jussa van a tisztviselői kartól, szemben az országnak kétségtelenül drágasági helyzetével, a mai fizetés igen csekély. De még egy erős ok is van arra, hogy a dotatiot felemelj ük. Egységes államban a dotatio kérdése nem kerülhet különös appretiatió alá, de oly államban, mint Magyarország, a melyben sok a nemzetiség, itt nagyon fontos dolog, hogy az állam tisztviselői kara méltányos dotatiot kapjon, mert, — és erre még nem lett utalva a ház vitatkozásában, — a kenyéradónak, az államnak reputatioja van kötve ahhoz, hogy lássák a nemzetiségek, hogy a magyar állam tudja és akarja megbecsülni alkalmazottait. (Úgy van! Úgy van! jobb felől.) És nem szabad elfeledni másfelől azt sem, hogy épen Magyarországon a társadalom, mint ilyen nagyszámú, u. n. illedelmi kötelességeket ró a középosztályra, a tisztviselői karra, melyeket, ha az nem teljesít, a melyek alól, ha az kibúvik, ez az illető állás reputatiojának rovására megy. (Úgy van! jobbfelä.) Ismétlem tehát, nem habozom kijelenteni, hogy szerettem volna többet, jobbat látni e javaslatban, de miután a t. kormány kifejezte azt, és tudjuk mindnyájan, hogy Magyarország ma még nincs abban az anyagi helyzetben, hogy többet és jobbat adhasson, én ezen első biztos lépést üdvözlöm, elfogadom a további haladás, a további javítás érdekében. (Helyeslés jobbfelöl.) Elfogadom, t. ház, azért is, mert ha az ország nincs abban az anyagi helyzetben, hogy többet adhasson hivatalnokaira, akkor nekünk ezzel is meg kell elégednünk, mert az ország adózó polgárainak vállaira több terhet ezúttal még e czélból sem szabad róni. (Úgy van! Úgy van! jobbfelöl.) Ma az ország nincs abban a helyzetben, mint volt akkor, midőn Monteeuculi 1673ban azt mondta, hogy Magyarország népessége sokkal több adót fizethetne, mint a mennyit tud most, vagy tudnia kellene. Ma az adózó nép nem venné szívesen, ha a képviselőház ily czélra, bármily fontos is az, nagyobb terhet rakna a nemzet vállaira. (Úgy van! Igás!) á. miért azonban felszólaltam, az nem az általános érdek, hanem speciális érdek, a melyet a t. ház kegyes engedelmével igen röviden óhajtok itt kifejezni. (Halljuk! Halljuk!) A javaslatnak a tanári karra vonatkozó része, megvallom, engem uem tud egészen kielégíteni. Hiszen épen 10 éves jubileumát üljük az 1883 iki középiskolai törvénynek, és atiz év daczára, bár elismerem a javulást, tény az, hogy ma is tanárhiányban szenved az ország. A minister úr jelentéséből olvasom, hogy ma is még 17 rendes és 208 oly helyettes tanár van, a kiknek nincs meg törvényszabta qualifícatiojuk, tehát törvény ellenére tanárai az illető középiskoláknak. Azt hiszem, és fájdalommal kell constatálnorn, hogy a napirenden levő törvényjavaslat e része aligha fog e bajon segíteni, aligha fogja kecsegtetni a magyar intelligens ifjúságot a tanári pályára. Kétségtelenül az lett volna a leghelyesebb a tanárokra nézve, hogy a középiskolai tanárok a 54*