Képviselőházi napló, 1892. VIII. kötet • 1893. január 20–február 11.

Ülésnapok - 1892-140

u 140. arssáffts Illés 18W. jftöttär Sí-én, sw»mbat#É. az> a melyhez, mikép a főispánhoz, nem kell quvalificatio és a melylyel nem jár felelősség. Az intendáns a színházak főispánja és hogy a főispán mi, arra egy színpadi adomát citálok. (Halljuk! Halljuk!) Azt kérdi a darabban az egyik szereplő a másiktól: »miféle ember az'?« mire ez azt feleli: »nem ember az, hanem úr !* {Derültség.) Az intendáns, t. ház, ép úgy, mint a főispán, nem ember, hanem »úr«, a ki ?emmi felelősséggel nem tartozik, és ha ez hiba, a hiba ott van, hogy viszont nem korlátoztatik felülről. Én kívánatosnak tartanám, hogy az intendáns és a ministerium közt minden szakszerű kérdésben folytonosan meg legyen a contactus, az ellenőrzés {Helyeslés a bal- és szélsőbalon.) T. ház ! A tegnapi ülés folyamán Fenyvessy Ferencz képviselőtársam igen hatalmas támogatásába vette gróf Zichy Géza intendánst. (Derültség.) Én nem mindenben járulhatok az ő nézeteihez. Például ő megjegyzi az intendánsra, hogy mindjárt hivatalba lépésének kezdetén az igazgat t 25.000 frt végkielégítéssel elbocsátotta. Ez valóban sok pénz, de az igazgató még nyölez évre szerződésileg volt évenkinti 10.000 írttal engageirozva, tehát még 80.000 forint lett volna kifizetendő és annak kamatja; ha tehát az intendánsnak 25.000 frtot végkielégítésül adott: ez a színházi pénztárnak csak javára vált. Annak az igazgatónak helyzete itt már tarthatatlan lett, nem akarok képességének hiányairól vagy előnyeiről beszélni, csak constatálom, hogy helyzete tarthatatlanná lett, főleg mert nem felelt meg eddigi szerződési kötelességének és a magyar nyelvet meg nem tanulta. (Helyeslés a szélsőbalon.) A t. képviselő úr rossz néven veszi azt is, hogy most egy idegen karmestert hoztak, Rebitseket, a ki különben magyar születésű ; de hiszen meg volt már a praecedens, hogy egy igazgatót hoztak, a ki magyarul nem tudott és nem tanult meg és ha azt Zichy Géza kifizette, ezt nem önkényüleg, hanem ministeri jóváhagyással tette. Csodálom, hogy egy loyalis kormánypárti ezt mégis előhozza. (Derültség a szélsőbalon.) A műsor egyhangúságára is tett megjegyzést képviselőtársam. Az operaházi műsort én sem tartom elég jónak, de az egyhangú műsorok nagyobb operáknál is megvannak. Parisban az egész saison alatt két opera megy, legfeljebb még egy ballet. Azután kifogásolja a t. képviselő úr, hogy Mozartnak előadták egyik gyermekkori művét, a mely különben csak egy félórát vett igénybe. Mozart gyermekkori művét szívesen meghallgatjuk, mint meghallgatnók t. kép viselőtársamnak telje^koró operai művét. (Derültség bal felöl.) Ne vegyük ro^sz néven, hogy Massanet »Werther«-jét pedig nálunk nem adták elő, mert Parisban is, a mint a » Figaro* tegnapi számában olvastam, csak a legközelebbi napokban, január 16-án adták az »Opers Comique«-ban először. De már komoly théma az, hogy minő elbánásban részesülnek mind az operában, mind a nemzeti színházban a magyar szerzők. (Halljuk! Halljuk!) S itt ismét visszatérek a nemzeti színházra, a hol annyira ment a selejtes franczia darabok forcirozása 8 a hol olykor a dramaturg első feladata nem az, hogy miként rendezze és mikép adassa elő, hanem az, hogy miként húzgálja meg a darabot, hogy az illedelem legalább nagyon meg ne ütközzék rajta. (Úgy van! bal felől.) Hogyha egy franczia, német vagy bármi nyelvű darab adatik elő, a mely Drezdában, Parisban, Bécsben sikerrel ment, akkor a legnagyobb hűséggel, praecisitással és servilismussal másoltatik azok rendezése a nemzeti színházban; a legfigyelmesebb gond fordítfcttik a betanításra és az előadásra, hogy a külföldi előadások mögött ne maradjunk, mert az a darab ott már approbáltatott s egyszerűen azt mondanák, hogy a darab Budapesten megbukott, mert rossz a színház, rosszak a színészek; addig azonban a magyar szerző darabjával úgy a rendezés, mint a betanítás tekintetében a lehető legfelüíetesebben bánnak el; (Úgy van! bal felöl.) igen, mert hogyha a magyar szerző műve bukik meg, nincs, hová appelláljon, kire hivatkozzék, nem mondják, hogy rossz volt az előadás, rossz a betanítás és rendezés, szóval hogy a nemzeti színház rossz; hanem azt fogják mondani : rossz volt a darab. így üt ki az eredeti irodalom rovására, ismerve a sajtónak magatartását is, a mely mondhatni, objectiv a szerző írótárssal szemben, de a színház és az előadások iránt okvetlenül előszeretettel s elnézéssel viseltetik és nagyobb kímélettel, mint tárgyilagossággal s ezt bizonyos fokig helyeslem: művészetünk igényli ezt, de igényli azt is, a mi színiirodalmunk, hogy teljes felszerelésben és méltatásban jusson a lámpák elé {Helyeslés bal felől.) Az operában előadnak magyar műveket, de természetesen nem oly számban, mint a nemzeti színháznál, mert az opera nem is terem oly hamar, miután technikailag sem állítható elő oly hamar, mint a színmű. A nemzeti színháznak egyik baja inkább a darabok bőségében és gyors reprise-ben áll, a mely a darabok correct előkészítését lehetetlenné teszi. Az operánál gondot fordítottak a jelen intendatura alatt a magyar darabok előadására. Megkezdték Liszt halhatatlan művével, »Szt.-Erzsébet oratoriuma«val. Azon Liszt remekével, a kinek érdemeit a külföld sokkal jobban tudj-i méltányolni, akinek a művelt külföld emlékeket állított, mi pedig sírt sem adtunk neki s a ki tetteivel s hozzánk