Képviselőházi napló, 1892. VIII. kötet • 1893. január 20–február 11.

Ülésnapok - 1892-154

lSá.omáfosBlés 185)8 február 8 áti, szerdán. g71 Elnök: Tudomásul vétetik. Molnár Antal jegyző: Az interpellatiok könyvében a következő bejegyzések vannak: (Halljuk! Halljuk!) Február 4 én: Várady Károly a bel- és igazságügyministerekhez: Sehenk Károly buda­pesti polgár ellen a fővárosi m. kir. államren­dőrség és a budapesti büntető törvényszék által elkövetett súlyos szabálytalanságok miatt. Február 8-iki kelettel: Horváth Gyula a belügyministerhez: A fegyvergyári munkások munkabeszüntetése alkalmából a hatóság közegei részéről tanúsított eljárás tárgyában. Elnök: Az interpelláló képviselő urak az ülés végén fogják megtenni interpellatioikat. Következik a napirend szerint a szavazás. Molnár Antal jegyző: Antal Gyula! Antal Gyula: T. ház! 1875. óta két félbe­szakítással vagyok a t. háznak szerény tagja, és többször tapasztaltam azt, hogy fontos tár­gyak, melyek napirendre kitíízettek, indítvány folytán a napirendről az nap levétettek, igen természetesen kellő indokolás mellett. A mai napirendnek első tárgya olyan, a melynek a napirendről levételét indítványozóin, de inditványoni indokolásához én nem fogok, mert valamennyi t. képviselőtársamról felteszem, hogy azt kellőleg indokoltnak látja. (Helyeslés.) Sze­rény indítványom a következő : a képviselőház a napirend első tárgyának mellőzésével, annak második tárgyára tér át. (Elénk helyeslés. El­fogadjuk !) Elnök : Polónyi képviselő úr kíván szólni. Pölónyi Géza: T. ház! Hozzájárulok az indítványhoz, de hogy minden félreértés ki le­gyen zárva, arra kérném a t. elnök urat, hogy egyúttal jelentse ki azt, hogy Issekutz Győző t. képviselő urat a szólás joga megilleti. Elnök*. Ez magától értetik. Következik a napirend második tárgya, a tegnap félbeszakított tárgyalás folytatása. Bernáth Dezső jegyző: Issekutz Győző! IssekutZ Győző*. T. ház! (Zaj; a jobb­oldalon a képviselők a teremből kimennek. Derültség és felkiáltások a szélső baloldalon: A komoly munka kezdődik a folyosón!) Elnök: (Csenget.) Méltóztassanak csendben meghallgatni a szólni kívánó képviselő urat. (Halljuk! Halljuk!) Issekutz Győző: T. ház! A tárgyalás alatt levő törvényjavaslat azon kormánytevé­kenységnek az eredménye, mely a belső con­solidatio neve alatt indult meg, és épen ;izért magán viseli fogantatása időpontjának azon ismer­tető jelét, hogy a volt kormány hangzatos jel­szavakkal és nagy Ígéretekkel akarta létjogo­sultságának attribútumait megszerezni. Ismeretes dolog, nem kell említenem a t. ház előtt a vá­lasztási campagne közeledtével a volt kormány által tett azon Ígéretet, hogy a tisztviselők fize­téseinek felemeléséről szóló törvényjavaslat ké­szülőben van. Az akkor tett Ígéretnek beváltása akar lenni ez a törvényjavaslat, mely azonban jelen alakjában épen azt igazolja, hogy a volt kormány nem ismerte a kérdésnek korderejét, nem számolt az e kérdésnél előtérbe lépő és megoldandó viszonyokkal, és igazolja azt, hogy midőn ennek a kérdésnek a javaslat jelen alak­jában aetualis jelleget adott, maga sem bírt az actualitás meggyőződésével, és nem rendelkezett a helyes megoldás feltételeivel, hanem ezt a kérdést is a benne rejlő hatalmi eszközök fel­használása végett dobta felszínre. Mint már több oly kérdést, mely által sikerült, elérni, hogy a ma létező viszonyokat legnagyobb részt tartha­tatlanokká tette, a nélkül, hogy az ezeknek alapos rendezésére alkalmas állami erőket igénybe venné, felmutatni szándéka vagy képessége volnn. A tárgyalás alatt álló javaslat czélja nemcsak az állami tisztviselők helyzetén segíteni, hanem ezek fizetését és rangosztály-kérdését is végle­gesen állandó jelleggel rendezni. Azt senki sem fogja tagadni, t. ház, hogy az állami alkalma­zottak főleg egyes osztályokban létező szükség­helyzetén sürgősen segíteni méltányos és kívá­natos. De, t. ház, ezen javaslat túlmegy a szük­ség, az ideiglenes segítség keretén, mert állandó jelleggel igyekezik a tisztviselőknek nemcsak fizetését, hanem egy egészen idegen jellegű rangosztály-kéídését is rendezni. Az én igény­telen nézetem szerint a javaslatnak épen ezen intentioja elhibázott. A szükség parancsolta ideig­lenes segítség helyett egy állandó jellegű fizetés­es rangosztály-reudezést a jelenlegi helyzetünk­ben elhamarkodottnak és elhibázottnak tartok. Erre nézve a bizottságnak jelentése, a pénzügvi bizottság t. előadója részéről felhozott indokok s a tegnapi napon a t. túloldalról b. Salmen Jenő képviselő úr által a, képviselőház elé tárt adathalmaz a legerősebb bizonyítékát képezi annak, hogy ezen kérdés állandó jellegű meg­oldásának ideje nem jött el, részint a megoldás nehézségében, részint pedig jelen pénzügyi hely­zetünkben rejlő okoknál fogva. Már pedig, t. ház, ha egyszer ezen törvényjavaslat törvényerőre emelkedik, hosszú időre fogja elodázni az állami tisztviselők helyzetének méltó javítását, és a midőn a t többség és a t. kormány a jelen javaslat alapján kíván az állami tisztviselők helyzetén segíteni, tényleg helyzetüknek gyöke­res, az állam méltóságának megfelelő megoldá­sát togja hosszú időre elejteni. (Igaz! Úgy van! a baloldalon.) Oly törvénynek, t. ház, a minőt ezen javaslat contemplál, és a mely nemcsak 47*

Next

/
Thumbnails
Contents