Képviselőházi napló, 1892. VIII. kötet • 1893. január 20–február 11.

Ülésnapok - 1892-153

354 15S. országos «lés 1898. február 7-én, keődwi. Á közigazgatási szaknak, nevezetesen a pénzügyi szakmának is, ép úgy, mint a bírói szaknak, okvetetlenül szüksége van arra, — sőt az álhim érdeke ezt követeli, — hogy alkalmas képes erőket a megkívántató számban nyerjen; ezeknek hiánya ebben a szakban az államnak megmérhetetlen kárára válik. A ki a viszonyo­kat ismeri, épen nem mondhatja, hogy eddig már sikerült volna a közigazgatás, a pénzügyi közigazgatás részére alkalmas erőket a kívánatos mérvben megszerezni. A nehézséget még fokozza az, hogy jog­végzett képes fiatal emberek inkább a bírósá­goknál keresnek alkalmazást. (Úgy van! a bal­oldalon.) A törvényjavaslat nemcsak javítani kíván a tisztviselők helyzetén, hanem egyszersmind a a tisztviselők rangja és fizetéseire nézve most fenn­álló rendszertelenség helyébe egyöntetű rendszert óhajt létrehozni. (Halljuk! Halljuk!) Az egyön­tetűségnek csak akkor van kellő értéke, ha az igazságos és méltányos. Azok a nagymérvű aránytalanságok, melyeket a törvényjavaslat mu­tat, s melyekről szóltam, t. i. a kisebb rangú tisztviselőknek jövőre is fenmaradó mostoha helyzete, s a közigazgatási tisztviselők aránylag kedveződen viszonyai két oknak tulajdonítandók. (Halljuk! Halljuk!) Először annak, hogy a tör­vényjavaslat, mely az államtisztviselők, altisztek, és szolgák viszonyait szabályozni kívánja, nem akart azon kedvezményekhez nyúlni, melyeket előbbi törvények a bíráknak, és ügyészeknek nyújtottak, s melyeknek eddig kétségen kívül jó hatásuk is volt. Másik oka a törvényjavaslat által meghagyott aránytalanságnak az, hogy a pénzügyi helyzet egyelőre még nem engedi a rosszabb helyzetben levő tisztviselők illetmé­nyeinek kellő felemelését. (Űgy van! a balol­dalon.) A fenmaradt aránytalanságok azonban nem­csak a tisztviselők, hanem az államnak is érde­kében mielőbbi orvoslást igényelnek. Azt hiszem, hogy a helyes megoldás, mely fokozatos lépések által eszközölhető, csak akkor fog kellőleg tör­ténhetni, ha mielőbb tisztába jövünk arra nézve, hogy mi a teendő. (Halljuk! Halljuk!) Az egyetemi tanulmányokat nem igénylő két csoport fő baja nemcsak, és nem is annyira a kezdetleges fizetések csekély összegében, ha­nem abban rejlik, hogy az azokban működő, gyakran fontos és fáradságos szolgálatot telje­sítő ezer meg ezer nős, és családos tisztviselő hosszú szolgálati idő után is csak nagyon sze­rény fizetést érhet el. E részben javaslataim abban állottak, hogy azokban a szakokban, a hol lehetséges, és czél­szertí, szaporíttassanak a magasabb állomások, azoknak a tisztviselőknek pedig, a kik állomá­saik legmagasabb fizetési fokozatát elérték, és bizonyos idő alatt előléptetésben nem részesül­tek, engedélyeztessenek megfelelő korpótlékok, azokban a szakokban pedig, a melyekben rend­kívül fárasztó, és felelősséggel járó szolgálat teljesítendő, engedélyeztessenek működési vagy személyi pótlékok. Hisz mind a két irányban léteznek előbbi törvények alapján, vagy létezni fognak a tör­vényjavaslat alapján ilyen kivételek az általános rendszer alól. Valóban nem nagyobb mérvben indokoltak azok a most általam javasoltaknál. A fizetési minimumot mielőbb emelendőnek vélem 500 forintról legalább 600 forintra. Az igazságügyi, és közigazgatási tisztviselők fizetési, és előléptetési viszonyai között mielőbb jobban megfelelő arányt kellene létrehozni. Legyen szabad nézeteimet egy módozatra nézve előadni, (Halljuk! HaVjuk!) mely vélemé­nyem szerint, nem csak enyhítené a bajt, kisebb mérvre szorítaná a pénzügyi szak kárára fenn­álló'említett roppant aránytalanságot, hanem egy­szersmind a pénzügyi közigazgatás mostani szer­vezetének oly lényeges hiányán segítene, melynek orvoslása véleményem szerint sok ideig halaszt­ható nem lesz. (Halljuk! Halljuk!) Hosszú szolgálati időn át merített tapasztalat alajDJán czélszertínek nem tarthatom, — tény­leges szolgálatban álló jeles szaktiszt viselők is e véleményben vannak, — hogy a pénzügy­ministerium a mostani sok apró pénzügyigazga­tósággal közvetlenül érintkezzék; nem tarthatom czélszertínek, hogy a pénzügyministerium kény­telen legyen oly számos apró ügygyei foglal­kozni, mely végleges elintézést, a pénzügyigaz­gatóságoknál, bár mely okból, nem talál; hogy a ministerium közvetlenül őrködjék a pénzügy­igazgatóságok eljárása felett. Szükségesnek tar­tom, hogy magasabb fokú olyan pénzügyi ható­ságok rendszeresítessenek, melyek a pénzügy­ministerium alatt, megfelelő számú pénzügyígaz­gatósok felett, mint II. folyamodása hatóságok szerepelnének. Ezek szűkebb körben inkább volnának képesek, csekélyebb számú pénzügyi igazgatóságok és hivatalok működése felett felügyelni, felmerülő bajokon segíteni, mint most a pénzügyminis­terium, ezt sok aprólékos munkától, mely a ministeriumnak magasabb czélok felé irányuló tevékenységét csak zavarja, megmentené. (Úgy van! bal felől.) Hogy ez szükséges, erre nézve csak azt vagyok bátor felemlíteni, hogy az egyenes és közvetett adók ügyeinek ellátásával megbízott s kerületünk rendesen csekély terü­lete miatt csekély személyzettel bíró pénzügy­igazgatóságok nagy része, — a mint ezt a szak­mába lévő tisztviselők tudják, — a kezelésükre bízott sok adónemekre és jövedékekre koránt

Next

/
Thumbnails
Contents