Képviselőházi napló, 1892. VIII. kötet • 1893. január 20–február 11.
Ülésnapok - 1892-150
£78 Í3Ü « »rsíágog ttlés 18»S. február S-án, péutek«n. az az ember, a ki egyideig egyik lábát nem használhatta s azt mankóval helyettesítette; azonban az egyik lábon való járáshoz úgy hozzá szokott, hogy midőn a beteg láb meggyógyult, az egészséges lába helyett újból és következetesen használta a mankót. Mi is tisztán az állam által akarunk boldogulni, holott nekünk is két lábon kell járnunk: az államnak és társadalomnak együtt kell működnie; (Élénk helyeslés balfelöl.) versenyeznie kell mindkettőnek egymással s egyik se tegye azt, a mit a másik sokkal hasznosabban tehetne. (Úgy van! balfelöl.) A kiállításnak társadalmunk közreműködésére igen nagy szüksége van, és pedig első sorban anyagi szempontból. Már felszólalásom bevezető szavaiban is voltam bátor utalni arra, hogy én az 1885. évi kiállítás keretét igen szűknek tartom az 1896. évi kiállítás számára. Szűknek tartom azért, mert ha igaza is van a t. előadó úrnak abban, hogy e kiállítást nem szabad első sorban gazdasági i-zélból rendezni, mégis az nagy baj lenne, ha gazdasági tekintetben nem sikerülne. Épen az alkalom kiválósága mellett egy gazd iságilag sikertelen kiállítás rendkívül sokat ártana nekünk, mert sok rosszakaratú bíráló is fogja azt megszemlélni. Azért azt gazdaságilag is lehetőleg fejlődésünk színvonalán kell tartani. Azt a mit a t. előadó úr ma is hangsúlyozott,'hoey e mellett retrospeetiv történeti kiállítást is rendeznünk kell, maga is elegendő arra, hogy az 1885 iki keretet szűknek tűntesse fel. Sokat gondolkoztam a felett, hogy miként lehetne multunkat e kiállításban kidomborítani, és arra a meggyőződésre jutottam, hogy ez nemcsak sok fáradtságot, utánjárást és szeretetteljes munkát tételez fel, hanem hogy igen nagy kiadásokat is fog maga után vonni. Én úgy hallottam, hogy midőn 1885-ben egyesektől oly tárgyakat akartunk megkapni a kiállításra, a melyekhez az illetők kegyelettel ragaszkodtak, ha közvetlenül nem is kértek annak átengedéseért semmit, de azt kívánták, hogy tárgyaik a pretium affectiouis mellett biztosíttassanak, s ezen a ezímen nekünk tetemes költségeink voltak. Azonkívül, ha pl. közművelődési viszonyainkat akarjuk feltüntetni, építkezésekre és más beruházásokra lesz szükségünk. Emlékszem arra, hogy pl. 1886-ban a londoni indiai és gyarmati kiállítás alkalmával Londonnak egy útezája volt feltűntetve úgy, a mint az Cromvell idejében állott. Azután 1889-ben a párisi kiállításon a különféle népek és korok lakásviszonyait tüntették fel. Mennyi különféle épületet állítottak fel e czélból. Vagy most a legutóbbi bécsi zenészeti kiállításon Bécsnek egy tere volt feltűntetve, a hogy ez 100 évvel azelőtt állott. Mennyi beruházás kellett erre is. Mélyen meg vagyok tehát arról győződve, hogy a történelmi kiállítás eszméjének a megvalósítása itt is sok pénzbe fog kerülni. De ebből még sem azt következtetem, hogy adjon teháát a állam többet. Azt hiszem, az állam azzal az egy millióval a maga részéről eleget fett. Jöjjön e tekintetben segítségül a társadalom. Azt tapasztaltam, hogy minden életképes nemzet akkor, midőn nemzeti ügyről van szó, rem elégszik meg az állam áldozatkészségével, hanem maga is áldozatot hoz. így 1889-ben a franciaországi nagy vállalátok, intézetek, testületek, sőt gazdag egyesek is áldoztak arra, hogy a kiállítás sikere anyagilag is biztosíttassák. Az a meggyőződésem, hogy ebben az irányban nekünk is kell tennünk valamit. Ott van az országos kiállítási bizottság, kezdje meg a mozgalmat ebben az irányban. Nagy szégyennek tartanám a nemzetre nézve azt, hogy ha e mozgalomnak nem volna sikere. De szükég van a társadalomra egy más szempontból is. Meg kell a társadalommal értetni azt, hogy itt a nemzeti ügyről van szó, mindenki tehát a legjobbat szolgáltassa a maga részéről. De szellemileg is hozzá kell járulni a társadalomnak a kiállítás eredményességének biztosításához. Az a meggyőződésem, hogy nagyon rosszul használnék fel ezt a kiállítást, ha itt csak azt mutntnók be, a mit nekünk a jóságos természet adott s a mit az anyagi téren jól-rosszúl előállítani tudunk Nekünk be kell mutatnunk azt is, hogy ebben az országban milyen szellemi erő él, s hogy mily eredményeket tud az felmutatni. Csak egy példára utalok, az 1885-iki gazdasági congressus példájára. Méltóztatnak visszaemlékezni, hogy akkor szintén társadalmi úton hozatott létre az európai gazdák összejövetele és az ezen összejövetel alkalmával kifejtett munkálkodásról a külföldön évekig beszéltek és írtak. Ha már most e példán okulva, nemzetünk szellemi életének nyilvánulásait minden téren fel tudjak tüntetni a külföld előtt, akkor olyan eredményt biztosíthatunk, a milyent pusztán gazdasági kiállítással elérni nem lehet. Egyszersmind megnyernők a külföld legműveltebb közönségének figyelmét ezredéves ünnepélyünk és kiállításunk részére. Arra pedig, t. ház, nagy súlyt kell fektetnünk, hogy nemzetünk a;s európai népcsaládban megbecsül tessék, mert valamint az egyes reá van utalva arra, hogy abban a körben, melyben él, tiszteletben tartassék, még talán fokozottabb mértékben rá van utalva a nemzet s azt a jóakaratot, melyeta művelt nyugat irán tünk tanúsíthat, anyagilag megbecsülni nem is lehet. (Helyeslés hal felöl.) Mindezek a czélok oly fontosak, hogy azok
