Képviselőházi napló, 1892. VIII. kötet • 1893. január 20–február 11.

Ülésnapok - 1892-148

148. omágoi Illés Wm. jsniíár 31-én, keflden. 243 kihatott volna a többi §§., nevezetesen a 7. §. módosítására is, niert azt gondolom, hogy sikerült volna a t. házat kapacitálnom. Miután azonban ezen már túl vagyunk, a 7. §-hoz kívánok hozzászólani. (Halljuk!) A 7. § a) pontja: »;>z olyan beteg állatokért, a melyek 6 hónapnál rövidebb idő óta lettek az országba behozva, és melyeknek az ország területén történt befértőztetése be nem bizonyítható«, a kártalanítás megtagadtatik. Ez intézkedést helyesnek tartom, ügy szintén helyes intézkedésnek tartom a 7. §. h) pontját is, mely a kárpótlást megtagadja a szeszfőzdék hizlalóiban talált állatokért. (Helyeslés a szélső haloldalon.) Epén azért nem lehetek egy véleményen Ganl Jenő t. képviselőtársammal, a ki oly meleg szószólója volt a szeszgyáruknak, különösen nem akkor, a mieőn a 4. §-ban kimondatott, hogy a teljes kártalanítási összeget az állam fizeti. Engedelmet kérek, hogyan lehetne az államot kötelezni, és az állam összes polgárait, a kiknek ezen szeszgyártásból semmi hasznuk nincs, arra, hogy a nagy szeszgyárak kárpótlását a m: guk vállaira vegyék. Ez a legnagyobb igazságtalanság volna. A szeszgyárak a marhákat az ország összes vidékeiről vásárolják össze, és így alig keríílhető ki, hogy ragályos állatot is ne vásároljanak. De továbbá ilyen nagy szeszgyárak az ilyen marhavésznek állandó tanyái. Köztudomású dolog, hogy a ragályt sehol sem fejlesztik jobban, mint a szeszgyárak hizlaldáiban, a hol a marha meleg levegőben van és meleg moslékot kap. Ez hozza létre sok helyütt a bajt. Már hogyha az állam teljes kárpótlást fizet, akkor absolute lehetetlennek tartom, hogy az ilyen szeszgyárak is kárpótlást kapjanak a náluk lebunkózott állatokért. Azt lmzem, hogy ebben a tekintetben nincsen nézetkülönbség köztünk. (Úgy van!) A 7. §, c) pontja azt mondja: »Áílatvásárok istálóiban, vagy a vásártéren talált beteg szarvasmarháéra t. i. nem kap kárpótlást birtokosa. Szalay Károly t. képviselőtársam ezt a pontot kihagyatni kívánja. Én egészen ellenkező nézetben vagyok. Én n-d) pontot kívánom kihagyni, a mely így hangzik: »Ha az állat megbetegíílését, vagy a betegség gyanúját az 188S : VII. tez. 23. g-a ellenére azonnal be nem jelentette.« Megmondom miért. Mert attól a szegény tót paraszttól, a ki semmiféle állatorvosi szakismerettel nem bir, nem lehet azt követelni, hogy azt is észre vegye, hogy állata fertőzésben gyanús, {lyaz!) Ezt a szakértő állatorvosok közt is csak azok tudják megállapítani, a kik nagy gyakorlattal bírnak ezen betegség kezelésében, hogyan kívánhatjuk tehát azt egy teljesen tudatlan embertől. Ez a legnagyobb igazságtalanság volna. Viszont a c) pontot, a melyet az imént felolvastam, igenis fentartandónak vélem azért, mert előfordulhat olyan eset, hogy valaki a beteg állatát tudva hajtja a vásárba abban a reményben, hogy jó áron eladhatja, ha pedig nem kap érte jó árt, akkor haza megy, bemondja, hogy vizsgálják meg az állatot. Egyáltalában meg kell tehát akadályozni azt, hogy beteg vagy betegségben gyanús állat a vásártérre vitessék, az ily állatot le kell bunkózni. Az az ember, a kinek állata csakugyan beteg, mégis csak észrevesz az állaton bizonyos szimptómákat, pl. hogy nem eszik. Az ilyen állat bizonyosan beteg, ha, pedig a vásárra hajtják, bunkőzzák le, de kártérítést a tulajdonos ne kapjon. Én tehát ezen pontot fentartani kívánom és a d) pontot tartom kibagyandónak. Az e) pont rendelkezése, az tudniillik, hogy ha »a betegség behurezolása vagy elterjedése ellen tett intézkedéseket és kiadott rendeleteket egyáltalán nem, vagy hanyagul teljesítette«, nézetem szerint szintén fentartandó, mert igen természetes, hogy ha valaki a rendeleteket figyelmen kivül hagyja, maga provocálja károsodását és nem szolgál rá, hogy az állampénztár azt megfizesse. (Helyeslés.) Gaal Jenő. T. ház! Az általános vitában bátor voltam kilátásba helyezni, hogy a 7-ik szakasznál módosítást adok be, mely arról fog szólni, hogy annak b) pontja, melynek értelmében a nagy ipari vállalatok és gyárak hizlalóiban talált beteg állatokért kártalanítás nem nyújtatik, töröltessék. Ezzel izemben érvelt ellenem az imént Ivánka Oszkár t. barátom, azt mondván, hogy most már épen nem lehet a kártalanítást megadni, hanem a kivételt fenn kell tartani, mert, — mint ő mondja, — az állam telje* kártalanítást ad, ennélfogva milyen ezímen vegyenek részt az ország többi lakosai abban a koczkázatban, mely így keletkezik. Először bátor vagyok t. barátomat emlékeztetni arra, hogy épen az ő javaslata következtében nem teljes kártalanítás, hanem csak az érték 9

/io része nyújtatik kártalanításul; másodszor pedig felfogásom szerint, minthogy az állam nyújtja a kártalanítást, már azért, sem lehet olyan különbségeket tenni a termelő közönség közt, mint a minő itt indítványoztatik. Nem lehet igazságosan és helyesen azért, mert semmiféle kivételes helyzet e tekintetben nem áll fenn. Az általános vitában bátor voltam elmondani, hogy miképen állunk a veszélyre nézve. A veszély az ipari hizlaldákban semmivel sem nagyobb, mint másutt, nem nagyobb különösen, mint a gazdasági szeszgyáraknál. (Ellenmondás.) A gazdasági szeszgyárakban pedig a törvényjavaslat a hizlalt állatokat a kártalanításból nem veszi ki. De tovább megyek. Ha van válási*