Képviselőházi napló, 1892. VIII. kötet • 1893. január 20–február 11.
Ülésnapok - 1892-148
148. országos fllés 1898. január 31-én, keűden. 237 életbeléptetett igen szigorú rendszabályokra, a midőn az állatkereskedelem úgyszólván pangott, az állatok és a fertőzés gyanújában álló udvarok tökéletesen körülzárattak. Természetes dolog, hogy a ragadós tüdőiobban szenvedő állatok és azok az udvarok, melyek fertőzve voltak, nem terjeszthették tovább e bajt, mert körül voltak zárolva. Tehát mint az imént említettem, a baj csak akkor csökkent, a mikor a száj- és körömfájás elleni intézkedések életbeléptettettek. Midőn ez a baj megszűnt, feloldatott a zárlat is. Az életbeléptetett szigorú intézkedések alkalmává] tehát a tüdőiobban szenvedő állatok száma csökkent; de midőn ezen intézkedések megszüntettettek, a beteg állatok száma emelkedett, még pedig igen jelentékeny arányban. Hogy mily arányban emelkedett a beteg állatok száma, az kitűnik abból, hogy 1883-ban volt 930 betegedési eset, 1886-ban már 2471 betegedés fordult elő. Tehát 3 év alatt körülbelül megnégyszereződött a beteg állatok száma. Ez indította az angol törvényhozást arra az igen radiealis intézkedés meghozatalára, hogy a betegségben gyanús állatok is lebunkóztassanak, egyszersmind kimondta azt is, hogy az illető közegek ne elégedjenek meg a betegségben gyanús állatok lebunkózásával, hanem járjanak utána annak is, honnan kerültek ezek az állatok, és hová kerültek az ilyen fertőzött istállóból eladott állatoki Ezen szigorú rendszabályok következménye az volt, hogy ha van is Angliában ragadós tüdőlobban szenvedő állat, ez nagyon csekély számban fordul elő. Ennyit említek meg a dolognak erről a részéről. De meg kell emlékeznem arról az érvről is, melyet a t. minister úr volt kegyes felemlíteni, mely szerint az alföldön egy gályában 2-—3 ezer állat is van, sőt a hortobágyi gulyákban 30.000 állat is legel. Ha tehát ezekben a gulyákban a ragadós tiidőlob véletlenül kiütne, akkor mindannyi állatot ki kellene irtani, és ezt nem győzné meg az ország financiális ereje. Ez igaz, de a betegség oda alig- terjedhet. (Úgy van! a szélső baloldalon.) A másik észrevételem pedig az, hogy midőn szükségünk volt erre, a keleti marhavész esetében már a fertőzésben gyanús állatok kiirtása is imperative mondatott ki, annak daczára, hogy ez kizárólag az alföld betegsége volt, s ennek köszönhetjük, hogy rövid idő alatt a betegséget kipusztítottuk Magyarországon. Meg vagyok róla győződve, hogy az én felszólalásom hathatós fordulatot e kérdésnek nem fog adni, s azért e kérdésnek ezen részét nem feszegetem s annak egy másik oldalát fogom a t. ház kegyes engedelmével szintén röviden tárgyalni. Ez a védő-oltások kérdése. (Halljuk! Halljuk!) Az 1888 : VII. tcz. 68. §-a kimondja, hogy a földmívelési minister a védőoltásokkal kísérleteket tétethet. Hogy mennyiben vétetett ezen felhatalmazás igénybe, erre nézve van nekem is egy pár adatom, bár nem eléggé kimerítő. Történt e tekintetben kísérlet Pozsonyra egyében több helyütt, u. m. Majtényban, Vedrődön, AlsóLóczon, Nagy-Szombatban. Itt összesen 218 db. marhát oltottak be, persze a magyar alaposságtól nem lehet várni, hogy számszerű adatokkal is előálljon, de annyit mégis megemlít a jelentés, hogy az eredmény a lehető legkitűnőbb volt. Igaz, hogy Pakson szintén voltak kísérletek e tekintetben Szeniczey Ödön volt képviselőnél, de az eredmény, mint értesültem, rossz volt. De rossz volt azért, mert Szeniczey Ödön állatállománya már akkor tökéletesen benne volt a tüdővészben. Ennek következtében a védőoltás nem tehette immúnissá az állatokat, sőt ellenkezőleg, esetleg fokozta a bajt. Nagyon érdekesek azok a kísérletek, melyek e tekintetben Németországban, különösen Magdeburgban, Mecklenburgban és Zwittauban tétettek. Harminczegy helyről érkeztek jelentések s ezekből kitűnik, hogy az általános eredmény oly kedvező, hogy a beoltott állatoknak csak l-5°/o veszett el, a többiek mind immúnissá lettek. Azon kísérletek, melyek a német kormány megbízásából a tudomány kívánta praecisitassal tétettek dr. Schütz és dr. Steffon által, megmutatták, hogy úgy a meleg, mint a hideg limfával oltott állatok teljesen immúnisakká lettek, s a mennyiben a veszély általa fokozódott, az csak annak volt tulajdonítható, hogy az állatok már akkor is a pusztulás küszöbén állt tk s olyan betegek voltak, hogy a védőoltás hatása már nem érvényesülhetett. Mint mondám, 3 — 4 ezer állat közül a beoltott állatoknak r5°/o a veszet oda, s e kísérlet alapján kitűnt, hogy azon állatok közül, melyek beoltattak s közeli érintkezésbe hozattak a tüdővész magas fokán levő állatokkal, csekély szám pusztult el, míg a beoltatlan állatok egy szálig oda vesztek. Queenslandban, Ausztráliában 1861 óta kötelező a védőoltás, s mivel a védőoltás egyik alapfeltétele az, hogy tiszta limfával és lelkiismeretcsen dolgozzék az állatorvos, állami telepeket ren deztek be, melyek a limfát folytonosan tenyész • tik és folytonosan friss állapotban adják a gazdaközönségnek. Ebből levonhatók, t. ház, a consequentiákat, beadhatnék egy határozati javaslatot, mely a szakaszt úgy bővítené ki, hogy az állatokat ott is, a hol már fellépett a tüdővész, oltsák be, és ha a védőoltás következtében el is pusztul az állomány, a mely különben is elpusztult volna, ezzel az állam semmit sem veszítene, ellenben megmenti azokat, a melyek egészségesek voltak.
